Băsescu éles támadást intézett a két legesélyesebb jelölt ellen
Utoljára módositva: 2014-10-14 09:00:20

A mandátuma végéhez közeledő Traian Bãsescu államfő éles támadást intézett hétfőn a novemberi elnökválasztáson induló két legesélyesebb jelölt – Victor Ponta és Klaus Johannis – ellen, és kijelentette, hogy Elena Udreának, a Népi Mozgalom Párt (PMP) jelöltjének államfővé választását támogatja.

A jobboldali elnök – aki nem indulhat újabb mandátumért – azzal indokolta nyílt beavatkozását a választási kampányba, hogy állítólag mind a szociáldemokrata (PSD) Victor Ponta kormányfő, mind Klaus Jonannis, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjének kampánystábja azt próbálja elhitetni a közvéleménnyel: Bãsescu fő riválisukat támogatja.

Bãsescu leszögezte: sem Pontával, sem Johannisszal nem kötött titkos megállapodást, és a jövőben sem hajlandó támogatni egyiküket sem, mert mindkét politikust hazugnak és korruptnak tartja.

Ponta három éve felívelt politikai karrierje során végig Bãsescu ellenfeleként határozza meg magát és a PSD stábja igyekszik mostani riválisát, Johannist a Bãsescu rendszer folytatójaként hitelteleníteni.

A jobboldal úgy próbált elhatárolódni a népszerűtlenné vált elnöktől, hogy az ellenzéki összefogásból kihagyták a Bãsescu védnökségével alakult PMP-t.

Egyes elemzők valóban azt állítják, hogy – ha nincs is titkos megállapodás közöttük, de – Ponta és Bãsescu most egymás kezére játszik azáltal, hogy a kettejük csatározása sajátítja ki a közfigyelmet, és így nem engedik Johannist jobboldali alternatívaként “felépíteni” a választók előtt. Bãsescu szerintük beletörődött abba, hogy Ponta lesz az elnök, és azt reméli, hogy – Johannis bukása után – neki sikerül majd a jobboldalt újjászerveznie és megerősítenie a következő parlamenti vagy elnökválasztásig.

A felmérések szerint az államfői tisztség sorsa a két legesélyesebb jelölt, Ponta és Johannis között dőlhet el az elnökválasztás második fordulójában.

Az államfői tisztségre 14 jelölt pályázik Romániában. Elena Udrea a közvélemény-kutatások szerint a harmadik-negyedik helyen áll, de támogatottsága nem éri el a tíz százalékot.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Dzsungel-mentőakció
Ma, 15:00
A dzsungelben évek óta békesség honol, mióta Maurice, a Hatalmas tigris harcos és kis csapata tartja fenn a rendet. Egészen addig, amíg meg nem jelenik Igor, legveszedelmesebb ellenfelük, akinek egyetlen célja a világon, hogy megsemmisítse a dzsungelt. Hogy a gonosz koalát megállítsák, a kis csapatnak egyesítenie kell minden tudását és erejét, és segítségül kell hívniuk a Bajnokokat, a dzsungel legendás védelmezőit is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Sokkal több mint testőr
Ma, 16:55
Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt (Ryan Reynolds) egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát (Samuel L. Jackson) kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker másik végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bírós
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 21.
Mindenki barátságos és segítőkész ma Önnel, ami elsősorban kiegyensúlyozott és őszintén érdeklődő kisugárzásának köszönhető.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...