Băsescu elutasította Biró kinevezését
Utoljára módositva: 2014-08-08 08:31:15

A tisztségre való alkalmatlanság miatt elutasította Traian Băsescu államelnök Biró Rozáliának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kulturális miniszterjelöltjének a kinevezését.

Băsescu ezt csütörtökön késő délután jelentette be az elnöki hivatalban. Kijelentette, hogy szerinte Biró Rozália alkalmatlan erre a tisztségre. Ugyanakkor hozzátette: ha a későbbiekben bármely más minisztérium élére javasolják, amelyek kapcsolódnak a közigazgatásban szerzett tapasztalatához, akkor ki fogja nevezni.

Băsescu szerint Biró Rozáliának a „hiányos román nyelvtudása” a többi minisztérium élén nem lenne akadály, de a kulturális minisztériumban szükség van az államnyelv alapos ismeretére.

Victor Ponta miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, hogy csak akkor jelöl új kulturális tárcavezetőt és költségvetésért felelős delegált minisztert, ha Traian Băsescu államelnök hivatalosan, levélben közli, hogy visszautasítja Biró Rozália és Claudiu Manda kinevezését. Ponta azt mondta, amint ezt a hivatalos értesítést megkapja, más jelöltek nevét terjeszti az államfő elé, és ezúttal Traian Băsescu államfőnek el kell fogadnia azt, akit a miniszterelnök kulturális miniszternek és miniszterelnök-helyettesnek, illetve költségvetésért felelős delegált miniszternek jelöl. Többen úgy tartják, politikai játszma miatt nem nevezték ki Biró Rozáliát. Szabó Ödön, Bihar megyei parlamenti képviselő azt mondta, az államfő és a miniszterelnök között felerősödött a konfliktus az államelnöki választás miatt. Ennek a gáncsoskodásnak az áldozata a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Amint arról beszámoltunk, Băsescu az RMDSZ-es Biró Rozália román nyelvtudását kifogásolta, és azt kérte Victor Ponta miniszterelnöktől, jelöljön új kulturális minisztert. Mind Victor Ponta kormányfő, mind az RMDSZ kitartott Biró Rozália kinevezése mellett. Az RMDSZ most Hegedűs Csillát, Gáspárik Attilát vagy Demeter Attilát jelölheti kulturális miniszternek, illetve miniszterelnök-helyettesnek, ezt a szövetség főtitkára, Eckstein-Kovács Péter nyilatkozta egy hazai hírportálnak. Kovács szerint ennek a három személynek van kellő közigazgatási tapasztalata a kulturális minisztérium vezetéséhez. A volt szenátor szerint még mások neve is felmerülhetett, de ők aligha vállalnák a kulturális minisztérium vezetését és a miniszterelnök-helyettesi tisztséget — mondta.

Bizakodott

A Bihar megyei szenátor egyébként amiatt vált irónia tárgyává a román sajtóban, mert egy rádiós interjúban – a köznyelvben nem használt román szót nem ismervén – nem megfelelő választ adott egy beugratósnak szánt kérdésre. A kialakult helyzetről Biró Rozália elmondta, hogy ő semmilyen módon nem tudja kommentálni Băsescu állásfoglalását. Arról az ominózus esetről pedig – amelyre Băsescu hivatkozik, amikor megkérdőjelezi Biró Rozália román tudását – a szenátor azt mondta: bárki hibázhat, és egy közéleti személyiség eredményességét nem az általa elkövetett ilyen jellegű hibák, hanem az eredményei alapján kell megítélni.

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Dzsungel-mentőakció
Ma, 15:00
A dzsungelben évek óta békesség honol, mióta Maurice, a Hatalmas tigris harcos és kis csapata tartja fenn a rendet. Egészen addig, amíg meg nem jelenik Igor, legveszedelmesebb ellenfelük, akinek egyetlen célja a világon, hogy megsemmisítse a dzsungelt. Hogy a gonosz koalát megállítsák, a kis csapatnak egyesítenie kell minden tudását és erejét, és segítségül kell hívniuk a Bajnokokat, a dzsungel legendás védelmezőit is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Sokkal több mint testőr
Ma, 16:55
Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt (Ryan Reynolds) egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát (Samuel L. Jackson) kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker másik végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bírós
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 21.
Mindenki barátságos és segítőkész ma Önnel, ami elsősorban kiegyensúlyozott és őszintén érdeklődő kisugárzásának köszönhető.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...