Behajtottak az orosz segélyszállító teherautók Ukrajnába
Utoljára módositva: 2014-08-22 16:36:45

Az orosz humanitárius segélyt szállító első teherautók pénteken behajtottak Ukrajna területére, és jelenleg Izvarino határátkelőhelyen tartózkodnak.

 

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni jelentése szerint az első járműoszlop 32 teherautóból állt, a délkelet-ukrajnai városok lakóinak szánt élelmiszerrel és közszükségleti cikkekkel. Előzőleg az orosz külügyminisztérium arról számolt be, hogy kimerült minden ürügy a több mint egy hete az orosz-ukrán határon állomásozó orosz konvoj késleltetésére, ezért elindították a járműveket.

A Nemzetközi Vöröskereszt korábban azt közölte, minden érintett fél beleegyezése szükséges ahhoz, hogy a konvoj beléphessen az országba. A járműoszlopnak úgy kell haladnia célja felé, hogy a konfliktusban érintett felek közben nem tartják tiszteletben a fegyvernyugvásra tett ígéreteiket.

Az összesen mintegy 1800 tonna rakományt – élelmiszert, vizet, gyógyszereket, hálózsákokat és áramfejlesztőket – szállító több mint 280 teherautó augusztus 12-én indult el az orosz főváros, Moszkva környékéről, két nap múlva érkezett az ukrán határ közelébe, s azóta a rosztovi területen várakozott.

Oroszország az Ukrajna keleti részében kialakult humanitárius helyzetre való tekintettel augusztus elején az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt kezdeményezte, hogy nemzetközi küldetés keretében induljon orosz segély a régióba. Kijev korábban arra figyelmeztetett, hogy orosz erők a humanitárius segélynyújtás ürügyén benyomulhatnak Kelet-Ukrajnába.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Coco
Ma, 17:15
Annak ellenére, hogy családja ősidők óta megveti a zenét, Miguel arról ábrándozik, hogy egyszer neves muzsikus lesz, akárcsak bálványa, Ernesto de la Cruz. Rejtélyes események láncolatát követően a fiú előtt megnyílik a holtak bámulatos és színkavalkádos világa, ahol bizonyítani tudja tehetségét. Varázslatos útja során összeakad a simlis Hectorral, s ketten együtt próbálják megfejteni a titkot, ami fényt derít Miguel családjának valódi történetére.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Épouse-moi mon pote
Ma, 21:45
Yassine, a fiatal marokkói diák Párizsban tanul építészetet. Egy szerencsétlen eseményt követően Yassine elmulasztja az egyik vizsgáját, így elveszíti vízumát. Hogy gyorsan megoldást találjon a kialakult problémára összeházasodik legjobb barátjával. A gond csak az, hogy a nyakukra mászik egy ellenőr, aki a házasság valódiságát hivatott kivizsgálni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. december 12.
Szereti, ha elismerik érdemeit, márpedig kedvese most annyira a saját problémáival van elfoglalva, hogy nem értékeli kellőképpen az Ön eredményeit.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 12.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...