Behúzták a lányok a kolozsvári meccset
Utoljára módositva: 2018-12-02 12:18:01

Tizenhat pontos győzelmet jegyzett a Szatmárnémeti VSK kosárlabdacsapata a kolozsvári bajnokin, azonban az első félidőben nagyon gyenge volt a dobópontosság, az állás is egyenlő volt.

A második félidő teljesítménye döntötte a Szatmárnémeti VSK javára a Kolozsvári Universitatea elleni mérkőzést, így Maikel Lopez vezetőedző vezénylete alatt a bajnoki éremre hajtó csapat őrzi helyét az alapszakasz legjobbjai között.

A szerdai, brassóiak elleni hazai mérkőzéshez hasonlóan Kádár, Mandache, Denson, Amukamara, L’loyd felállásban kezdett szombaton a VSK. Viszont az akkori lendületnek most nyomát sem láthattuk. Rengeteg hibával játszottak a lányok, igaz, a kolozsvári ellenfél sem mutatott jól a pályán. A 4. percben a szatmári csapat nigériai válogatottjának a pontjaival még csak 2–3-as VSK-vezetést mutatott az eredményjelző, három perccel később, Mandache első triplájával pedig még mindig csak 7–8 volt az állás. A kolozsváriak egykori játékosa később kétszer még betalált távolról, viszont addig még sokat kellett szenvedjen az új csapata, amelynél a második évét tölti.

18–17-es kolozsvári vezetéssel zárult az első tíz perc, majd a következő három perc után a hazaiak először (és utoljára) vezettek öttel (22–17). Mandache ismét triplázott, majd hozzátett Baltic és Denson is két-két pontot, így a 15. percben ismét itt volt az előny (22–24). A házigazdák egy 6–0-s, 3 perces sorozattal még megléptek négy pontra (28–24), de a szünetig sikerült egyenlíteni (30–30), így jöhetett a várt a szünet, hogy a spanyol szakvezető helyre tegye a lányok gondolatait.

A VSK ugyanis borzalmasan teljesített az első félidőben: 32 százalékos dobópontossággal egyértelmű volt, hogy nem lehet meccset nyerni, ráadásul a hat eladott labda sem jelmezi a szatmáriak játékát.

L’loyd triplája nyitotta a második félidőt, és lassan csökkent a hibák száma is a VSK játékában. A 28. percben Amukamara triplája hét pontot tett a két csapat közé (39–46), majd Adina Pop és Denson kosarai zárták a harmadik negyedet (41–50).

Amukamara távoli találata nyitotta az utolsó tíz percet, később Oláh Andi is triplázott egyet, majd Mandache pontjai lenyugtatták a kedélyeket a 35. percben (46–60).

Tizennyolc pont volt a legnagyobb különbség ezen a mérkőzésen (52–70), de az utolsó támadásából Rishonda Janell Napier még betalált, így 54–70-nel zárult a mérkőzés.

A statisztikát tekintve természetesen feljavult a VSK játéka: 45 százalékos dobópontosság és plusz 5 eladott labda. Viszont mindehhez hozzá kell adni, hogy Mandache és Denson egyenként kétszer blokkolta szabályosan az ellenfél dobását, de Oláh Andi, Uiuiu és Baltic is betartott egyszer a kolozsvári dobásnak.

A szatmáriaknak ez volt az idénybeli ötödik győzelme, az „egyetemisták” viszont hétből hét vereséggel sereghajtók maradnak a Nemzeti Liga A jelzésű értékcsoportjában.

December 8-án a CSM Târgoviște érkezik Szatmárra, 11-én az elmarad aradi bajnokit pótolják a lányok, december 19-én pedig a Sepsi elleni hazai meccsel zárják az alapszakasz első részét.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, A-csoport, 8. forduló

Kolozsvári Universitatea – Szatmárnémeti VSK 54–70 (18:17, 12:13, 11:20, 13:20)

Universitatea (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): I. Părău (4/2/1), Orbán (6/14/2), Morse (17/4/1), Napier (11/5/5), Begenisic (13/4/0), Bot (0/1/0), Sfîrlea (3/0/0), Cenean (0/0/3). Vezetőedző: Cristian Popa.

VSK (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Kádár (0/2/0), Mandache (21/4/2), Denson (18/16/5), Amukamara (16/4/9), L’loyd (4/1/2), Oláh (3/1/0), Pop (4/1/2), Uiuiu, Baltic (4/5/3), Pane. Vezetőedző: Maikel Lopez.

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen karácsonyi ajándékokat részesítesz előnyben?
Általában élményt adok ajándékba
A hasznos dolgokat részesítem előnyben
Ár alapján választok ajándékot, ami éppen belefér a keretbe
Mindig megkérdezem az ajándékozottat, ő mit szeretne kapni
Nem szoktam ajándékozni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 15.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...