×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

beismerik: holtponton a szatmári ökölvívás

2016.10.05 - 10:51
Megosztás:
beismerik: holtponton a szatmári ökölvívás

Ki szeretnék mozdítani a holt pontról a szatmári bokszot a Szatmár Megyei Ökölvívó Egyesület (AJB) vezetői, arra viszont még nincsenek konkrét javaslatok, hogy ezt miként valósíthatják meg.

Elsősorban erről beszéltek az AJB negyedéves gyűlésén, kedden. Ioan Gavriș elnök és Florin Mulcuțan titkár mellett az egyesület nyolc tagja, Ioan Ghere, Mihai Stan, Gheorghe Sabău, Teodor Vârlan, Sándor József, Florin Ștef, Kosa István és Kánya Kálman is eljött a tanácskozásra. Első napirendi pontként megállapították, hogy az AJB-nak alig volt tevékenysége az elmúlt három hónapban, ugyanakkor idén még bajnoki érmet sem tudtak szerezni sportolóik. „Sajnos nem volt sok tevékenységünk az elmúlt időben, ugyanakkor a bajnokságokon sem szerepeltünk valami jól. Valami megoldást kell találni arra, hogy kimozduljunk erről a holt pontról” — foglalta össze Mulcuțan. Kánya hangsúlyozta, hogy az alapoktól kell kezdeni a szatmári ökölvívás felélesztését, Ghere pedig havi két közös edzést vagy tanfolyamokat javasolt, amelyre a szomszédos megyékből is hívhatnak egyesületeket.

Ugyanakkor állandó jelleggel bírói tanfolyamot is szeretnének a megyében, ezt már ebben a hónapban elkezdhetik. Erre az egy javaslatra volt konkrétum is, Mulcuțan ugyanis elmondta, hogy már egyeztetett ez ügyben a Szatmárnémeti Unio SK korábbi bokszolójával, Mircea Drăgoi-jal, aki vállalja majd a tanfolyamok vezetését. Ezek ingyenesek lesznek, és már lehet jelentkezni rá az AJB elnökénél a 0740–493507-es telefonszámon.

Az éremgyűjtemény hiányosságait pedig még pótolhatják a szatmári sportolók, ugyanis október végén zajlanak majd az ifjúsági bajnokságok, novemberben pedig a kadett korosztályos küzdelmeit rendezik. Az évet az érkávási Căuașului Kupa zárja majd: a harmadik kiírást november végén vagy december elején rendezik.