Bejelentéssorozat és ami mögötte van…
Utoljára módositva: 2019-08-03 09:30:10

Viorica Dăncilă, Románia miniszterelnöke elkezdte nagy bejelentéssorozatát. Feltételezni sem merjük — de tudjuk —, hogy ez nem a választási kampány előszele, higgyük azt, hogy a miniszterelnök asszony megszabadult Liviu Dragnea diktatúrájától, és most már nyugodtan és megfontoltan érvényesítheti saját politikáját. Bejelentéseinek egyike, hogy tizenötre emelkedett a hivatalos munkaszüneti napok száma a közalkalmazottaknak. Az érintettek szerint üröm az örömben, hogy a plusz szabadnapot szombaton be kell pótolni. A másik érdekesség, hogy a miniszterelnök asszony egy hónappal meg akarja hosszabbítani a nyári vakációt. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte: „Biztos vagyok benne, hogy ezt az intézkedést nagyon várják a romániai diákok.” De még hogy várják! Az ellen se tiltakoznának, ha harmincpercesre csökkentenék az órákat. Mint minden területen, sok kezdeményes és intézkedés esetén arra hivatkoznak, hogy a nyugat-európai országokban is úgy van. Itt most ezt nem lehet megtenni, hiszen EU-s viszonylatban eddig is a román tanügyben volt a legtöbb vakáció. Sokszor halljuk, hogy a vakációra nem kell feladatokat adni a gyerekeknek, a vakációban pihenni kell: nem szabad házi olvasmányt adni, matematika- vagy bármilyen feladatok megoldására ösztönözni a diákot… Év közben pedig folyton a túlterheltségről beszélnek, ennek kiküszöbölésére meg kellene szüntetni — vagy minimálisra leszűkíteni — a házi feladatokat, csökkenteni kellene a tantárgyak számát, mert Nyugaton… Arról kevés szó esik, hogy Nyugaton valóban lazább a kötelező oktatás, de aki tanulni akar, az nem éri be annyival, mert ott az iskolában szerzett vagy szerezhető alapismeretekkel nem sokra lehet vinni. Ott az eredményes tanuláshoz komoly anyagi háttérre, szorgalomra és kitartásra van szükség. Ma már az iskolák nagy részében szakbarbárnevelés történik, az a cél, hogy a fiatallal elsajátíttassanak egy mesterséget, és lekössék egy munkahelyre, ahonnan nem tud könnyen elmenni, mert máshoz nem ért. Ha mégis úgy dönt, hogy más helyen akar dolgozni, elmehet, de ritka esetben talál jobb munkát. A jövő azoké, akik nem a vakáció meghosszabbításának, a házi feladat eltörlésének, a tananyag leszűkítésének örülnek, hanem minden alkalmat kihasználnak arra, hogy tanuljanak. Lehet azt mondani, hogy egyszer fiatal az ember, és ki kell használni, meg kell élni az ifjúság éveit, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy éppen ezek a évek határozzák meg a későbbieket, sőt, sok esetben a gyerekek és az unokák jövőjét is. Viorica Dăncilă és a hozzá hasonló politikusok populista döntéseinek oka, hogy szavazókat akarnak szerezni, de fel kellene már nőni oda, hogy ne a politikusok, hanem a saját és a közösségeink érdekeit vegyük figyelembe.

Elek György

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...