×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Belekóstoltak Szatmár megyébe

2019.08.15 - 15:58
Megosztás:
Belekóstoltak Szatmár megyébe

Szó szerint is belekóstoltak Szatmárba azok a fiatalok, akik részt vettek a Hans Lindner Alapítvány vakációs programjaiban. Mintegy 200-an ízlelhették meg a finomabbnál finomabb ízeket.

Véget értek a Hans Lindner Alapítvány nyári vakációs programjai, melyeket nyolc, egyenként egy-egy hetes turnusban rendeztek meg diákok számára. Átlagosan 20–25 tanuló vett részt egy-egy ilyen programon, összesen mintegy 200 diák iratkozott be az alapítvány által kínált programokra a nyár folyamán.

„Maximum 25 diákot fogadtunk ezekre a programokra annak érdekében, hogy kellő figyelmet tudjunk fordítani mindenkire” — fogalmazott Koczinger Tibor, az alapítvány igazgatója.

A nyári foglalkozások úgyszólván feltették a koronát azokra az év közben végzett műhelymunkákra, amelyeket a tanév során oly nagy szeretettel látogatnak a diákok. A Hans Lindner Alapítvány év közben mintegy tízféle műhelytapasztalatot kínál a szatmári diákságnak, ezeket pedig a nyár folyamán a farmlátogatásokkal, a különböző vállalkozások meglátogatásával lehetett tökélyre vinni. Egész éven át várja a diákokat a tankert, a tanpékség, a tankonyha, az asztalos- és barkácsműhelyek, a ház körüli tevékenységek műhelyei, az agyagműhely, a textilvarrás és az elektrotechnika műhelyei. A nyári programok ideje alatt amellett, hogy akár ezeket is kipróbálhatták a fiatalok, sor került nagyobb lélegzetvételű kirándulásokra is. A farmlátogatás időszakában hangsúlyt fektettek arra az alapítvány munkatársai, hogy a gyerekek ne csak felfedezzék a megye különböző pontjait, hanem meg is kóstolják azokat az ízeket, amelyeket az adott térség kínál számukra. A résztvevők közül sokan hangoztatták is: megkóstolták Szatmárt, és nemcsak képletesen, de szó szerint is, hisz lehetőség volt megízlelni azokat a gyümölcsöket, zöldségeket, húsokat, tejtermékeket és egyéb Szatmár megyei termékeket, amelyeket a látogatók szeme láttára készítettek el a felkeresett helyszíneken.

Összesen 15 farm és mezőgazdasági vállalkozás volt a Hans Lindner Alapítvány partnere a nyári vakációs programok lebonyolításában, így minden héten változatos és érdekes helyszínek közül választhattak a szervezők. A tematikus látogatások során a gyerekek megfigyelhették a hús-, a tej- vagy éppen a szőlőfeldolgozás folyamatát, kóstolással összekötve.

A Hans Lindner Alapítvány célja a nyári foglalkozásokon túl a fiatalok tudatosságra való nevelése is volt: „Meg kell kóstolni Szatmárt, és rájönni, milyen ízletes. Ha valaki rájön, hogy valami jó és ízletes, akkor fog vele foglalkozni, és fogja keresni, hogy szatmári termékeket vásároljon” — fogalmazott ezzel kapcsolatosan Koczinger Tibor. „Ha megfigyeljük példának okáért a Kaplonyban préselt olaj útját, láthatjuk, hogyan takarították be a napraforgót, hogyan került elszállításra, feldolgozásra és palackozásra, majd megkóstoljuk házi kenyérrel, paradicsommal, és tudni fogjuk, hogy jóízű Szatmár” — tette házzá az alapítvány vezetője.

Elmondta, hogy véleménye szerint szükség van ezekre a nyári, kóstolással összekapcsolt kirándulásokra, hogy a gyerekek fedezzék fel, hogy ez egy élhető megye. Nagyon sok ügyes vállalkozás van, és nagyon sokan dolgoznak azon, hogy ízletes, jó minőségű élelem kerüljön az asztalra. Ezt keresni kell. „Meggyőződésünk, hogy a nyári programokon túl ez egy tudatosító program volt. Vegyük észre, hogy milyen jó itt élni! Ez a környék nekünk életet, élelmiszert, foglalkozásokat ad. Ha ügyesen csináljuk, követjük az igényeket, sikeres vállalkozást is építhetünk a lehetőségekre” — egészítette ki a gondolatmenetet.

A Hans Lindner Alapítvány nyári programjai immár 5. esztendeje zajlanak, azóta pedig évről évre egyre több szülő és család bizalmát nyerte el az alapítvány, szívesen mennek a gyerekek, a szülők is biztatják őket a részvételre. Partnerek tekintetében is bővültek az alapítvány kapcsolatai, egyre többen értik meg a kitűzött célokat is: a tudatos, egészséges, természetes életre való nevelést.

Bajnai Botond