×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Bemutatta könyvét Bolyki László

2018.02.23 - 19:00
Megosztás:
Bemutatta könyvét Bolyki László

Csodálatos élményben lehetett része annak, aki részt vett a Lankadatlanul előadás-sorozat második részén. Bolyki László zenész, író, lelki gondozó bemutatta Pedig mi azt hittük, hogy című könyvét.

Szerda délután a Szatmár-szigetlankai református templomban Rácz Ervin szervező, házigazda lelkipásztor köszöntötte a jelenlevőket és konferálta be a „Lanka Duót”, azaz a gyülekezet kántornőjét, Papp Krisztinát és presbiterét, Csorvási Mihályt, akik hitelesen hangoltak az igehirdetésszerű előadásra: Uram tehozzád futok, Csend van bennem és A mennyben fenn a trónusnál kezdetű énekeket előadva.

Ezt követően Bolyki László mutatta be Pedig mi azt hittük, hogy című könyvét. Előadásában elmondta, hogy az emmausi úton olyan emberek találkoztak Jézussal az első húsvétkor, akik már előtte találkoztak is vele, akik hittek benne, vele jártak. Valamikor izzott a szívük, de ez a szív kihűlt, a szilárdnak látszó hit és reménység szertefoszlott. A dolgok nem úgy alakultak, ahogy remélték, pedig rátették egész életüket, csalódtak. Őt követve jutottak lelki zsákutcába, mellette, vele járva mentek tönkre. Majd feltette a kérdést: Létezik ilyen? Az Ige szerint igen. Az istenképükben csalódtak, ez változott. Hívő emberek tömegei járnak kiégett szívvel az élet zsákutcáin. Olyanok, akik már nem is tartják magukat hívőknek, akik elhagyják gyülekezetüket, ott hagyják a korábban lelkesen végzett szolgálatukat, vagy olyanok, akik még szolgálnak, de nincs bennük tűz, szolgálatukat csendes kétségbeesésben végzik, hívő életüket üresnek, értelmetlennek és erőtlennek érzik.

Az emmausi tanítványok, akik Őt nem felismerve, Jézusnak mondják el, hogy mi történt Jézussal, ilyen állapotban voltak. Aztán kaptak egy új múltat. Újraértelmeződött minden, amit a Golgotán láttak. Ennek így kellett lennie. Az ószövetségi József is arra jött rá, amit az egyik legközkedveltebb ének, az Úr csodásan működik kezdetű így fogalmaz: „Sorsod sötétlő árnya közt, szent arca rejtezik.”

A jelenlevők saját történetüket is feleleveníthették akkor, amikor csillogó szemmel hallották a megdöbbentő igazságokat. Az előadáshoz hozzá is szóltak, kérdeztek, majd az alkalom után hosszú sorban álltak, hogy megvásárolhassák Bolyki László Kegyelem és kalmárszellem, valamint Pedig mi azt hittük, hogy című könyvét. Az emmausi beszélgetések a gyülekezet Emmaus házában tovább folytatódtak. Akik ott voltak, felejthetetlen élménnyel gazdagodtak, pedig azt hitték, hogy csak egy előadásra, könyvbemutatóra érkeznek.