Bemutatták a harmadik kiadást

A Partiumi Magyar Napokon mutatták be a Sugárút Szatmári Műhely ez évi harmadik számát, a bemutatón részt vett Vermesser Levente költő, aki más szerzőkkel együtt olvasott fel írásaiból.

A Sugárút Szatmári Műhely ez évi harmadik, összességében negyedik számáról Szőcs Péter beszélt, az irodalmi rovatot Jánk Károly mutatta be, Veres István beszélt a lap struktúrájáról, majd Kereskényi Sándor részletesen ismertette a legújabb számot.

„A szerkesztőknek az a céljuk — hangsúlyozta Kereskényi —, hogy egyfajta eligazodást, konstellációt képezzenek szellemi szempontból, ugyanakkor a lap a legszélesebb merítésű legyen. Hogy mennyire így van, azt tükrözi az is, hogy a számban megjelent Láng Zsolt Bartók zongorája című drámája. Ez fontos és egyúttal értékmérő is a számunkra. Egy vidéki lap a negyedik száma felé kezd egy kicsit kifulladni. Ez egy kritikus szám, hiszen úgy tűnik, hogy a puskapor már elvan használva, ezért csodálatos dolog az, hogy ebben a számban megjelenik egy olyan remekmű, mint a Láng Zsolt-darab. Ez a szöveg azért fontos, mert amint azt Láng Zsolttól megszokhattuk, a magyar valóságnak a történelmi oldalát is vizsgálja: hogy jutottunk el idáig? Hogy lettünk ilyenek mi, mai magyarok, amilyenek vagyunk? Én úgy gondolom, hogy egy nagyon kritikus, illúzióktól mentes, az idilliséget a szó szoros értelmében és szerencsésen száműző művel van dolgunk, amelyet számomra nagy öröm volt olvasni, hiszen úgy éreztem, hogy a lapba belekerült egy olyan alkotás, ami mindenképpen egyfajta szellemi fokmérő. Ez a szám annak ellenére, hogy egyenetlen, mégis egyfajta színvonalat képvisel, ami nem válik szégyenére a szatmári irodalmároknak, a szatmári olvasóközönségnek, és egyúttal biztosít arról is, lehetővé teszi, sugallja, azt a reményt kelti, hogy hasonló számokban bővelkedni fogunk.”

Vermesser Levente azt kérdezte Kereskényitől, hogy mennyire jellemző a lapra a szatmáriság.

„Én úgy gondolom — válaszolta Kereskényi —, hogy mindennel csínján kell bánni, a szatmárisággal is. Nyilvánvaló az, hogy ha valami szatmári, az sok mindent jelenthet, nem mindig jelenti a biztosan érvényesülő értékkritériumot. Ami az egyenetlenséget illeti, csak annyit mondanék, hogy ez valahol nagyon is természetes. A szatmáriságot mi kezdettől fogva a minőséggel szerettük volna társítani. Egy olyan szatmáriságot képzelünk el, ami nem önigazolás, nem legitimációs kényszerpálya, hanem éppen ellenkezőleg, ami kinyitja a kapukat és azt mutatja, hogy Szatmár képes befogadni az értékeket, hogy képvisel értékeket, prezentál értékeket és gondolom, hogy van miből meríteni.”

A továbbiakban Jánk Károly, Vermesser Levente, Simonfi József és Zagyva Zoltán olvasott fel saját verseiből.

Elek György