Benépesedett Tündérsziget Tiszacsécsén

Koszorúzási ünnepséggel, irodalmi tanácskozással és irodalmi kirándulással emlékeztek Móricz Zsigmond születésének száznegyvenedik évfordulóján a Móricz által Tündérszigetnek nevezett Tiszacsécsén, Szatmárnémetiben és Börvelyben.

Szatmárnémetiből külön busszal utaztak az érdeklődők Móricz Zsigmond szülőfalujába, Tiszacsécsére, ahol az író szülőházának udvarán lévő szobornál vette kezdetét a megemlékezés. Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főtanácsosa, a rendezvény főszervezője köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek abban, hogy ez a határon átívelő rendezvény létrejöjjön. „A magyar kultúra emlékeinek ápolása összetartozásunk egységének demonstrálása végett elsődleges feladataink közé kell tartozzon” — hangsúlyozta Muzsnay.

Szabó Károly, Tiszacsécse polgármestere elmondta, hogy Móricz keveset élt ezen a vidéken, mégis ez számára a Tündérsziget, ami a boldogságot és a békét biztosította gyermekkorában. Hangsúlyozta: a tiszacsécseieknek kötelességük megőrizni az író emlékét, hiszen Tiszacsécse Móricz nélkül ismeretlen lenne a világ előtt.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke régi emlékeit idézte, majd így fogalmazott: „A szatmári vidék beleolvadt a lelkünkbe, és onnan kitörölhetetlen. Nekem is így égett be a szatmáriság a lelkembe. A magam idején én is olvastam Móricz novelláit és regényeit. S mivel máig emlékszem történeteire, azt mondhatom magamban, hogy belém égtek. Talán az alföldi erős napsütés égette belém, talán az írói nagyszerűség, talán, hogy a nagyszüleim mellett nőttem fel falun. Nem tudom. Annyit viszont igen, hogy őrizni kell annak az embernek az emlékét, aki ennyire a mi vidékünk szülötte, mert ilyenkor nincsenek határok, a két Szatmár megye mindig összetartozott és mindig is össze fog tartozni.”

Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke három gondolat köré fonta beszédét: a gyermek, a fájdalom és az igazság. Móricnak ez a három fogalom lényegesen meghatározta az életét, írásaiban is jelen vannak. Móricz mondta: igazán írni csak az tud, aki megtapasztalta a fájdalmat. Szép dolgokat és nagy dolgokat csak fájdalomból lehet írni. A haza az az otthon, ami annyira tud fájni nekünk, mint amennyire képesek vagyunk vágyni rá. Móricz szerette volna átadni a gyerekeinek a tiszacsécsei otthont, annak örömét. Azt tartotta: az, aki kimondja az igazat — legyen az jó vagy rossz —, nyugodtan alhat. Ezt kell Móricztól valamennyiünknek megtanulni.

Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek el kellene látogatnia egyszer Móricz Zsigmond szülőfalujába. Nem csupán írásainak a megértését könnyíti meg, hanem az olvasói élményt is gazdagítja.

Szili Katalin miniszteri biztos abból indult ki, hogy Móricz 1929. június 30-án kapta meg szülőfalujában a díszpolgári címet. A Tündérsziget díszpolgáraként úgy fogalmazott: „Milyen boldog vagyok, hogy én itt születtem. Innen vihettem magammal nyelvet, érzéseket és erőt az egész magyarság öntudata elé.” Móricz az igazság keresését, feltárását tűzte ki céljául. A változásra való törekvés vezérelte sokszor sikerrel, sokszor sikertelenül. Szili Katalin kiemelte: van valami a szatmári vidékben, hiszen óriási elméket adott a magyarság számára. Jelenlegi társadalmunkban létkérdés az identitás megőrzése. Móricz vallomásában benne van, hogy a magyar életet, a lelkiséget, az akaratot képekben, szavakban, igékben a magyarság, az emberiség és a jövő számára szeretné megfogalmazni. Ebben benne van, hogy nekünk a nemzethez való tartozás, az identitás megőrzése szempontjából a legfontosabb a nyelvünk, a hagyományaink és a kultúránk megismerése és életben tartása, ami megtart minket. A mai generáció felelőssége az, hogy száz év múlva is legyen szó a történelmi Szatmár megye romániai részén is. Ez attól függ, hogy mire tanítjuk gyermekeinket, megtanítjuk-e őket a szülőföldjükön otthonra találni. Nem az igazság keresése, annak felkutatása a fontos, hanem annak kimondása. Visszautasítva minden történelemhamisítást mindenkit szembesíteni kell az igazsággal. A magyar kultúra arról szól, hogyan tudjuk felmutatni és megtartani sajátosságainkat, saját különlegességeinket egy igazi, valódi közösségként, és azt az utat járni, ami Európa színes közösségében megmarad.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke hangsúlyozta: a nagy írót arról lehet felismerni, hogy az igazat mondja, nem csak a valódit (József Attila soraira gondolt). Hogy a valódinál mennyivel több az igaz, nehezen lehetne megfogalmazni. Az igazság nem is emberi, nem is földi jelenségre utal, hanem valami olyanra, ami Isten hatáskörébe tartozik. Móricz arra törekedett, hogy mondjon el valami nagyon fontosat a magyar emberről és a magyar világról. Móricz művei egy olyan tükörkép, amiben megláthatjuk magunkat.

Mercs István, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület elnöke úgy gondolja,

beszélhetünk Móricz magyarságáról, vallásosságáról, realizmusáról, életszeretetéről, egyik legfőbb tulajdonsága mégis az volt, hogy szent volt számára az írás. Móriczra jellemző megfogalmazás: írást cselekedjen. Írást cselekedni nagyon sokféleképpen lehet. Móricz olyan írást akart cselekedni, teremteni, mely tükrözi azt, amire gondolt. Amit ő gondolt, az mélyebb ismerete a valóságnak, mint amit az emberek általában gondolnak.

A köszöntőket és ünnepi beszédeket követően a résztvevők megkoszorúzták a Móricz-szobrot, megtekintették a Móricz-emlékházat, Móriczhoz kötődő szövegeket olvasott fel Abonyiné Antal Anna és Illyés Péter Nyíregyházáról, valamint Varga Sándor, a Harag György Társulat tagja.

Az irodalmi tanácskozás pénteken Tiszacsécse önkormányzatának tanácstermében, szombaton a Szatmár-Láncos Református Egyházközség Kálvin Központjában zajlott. Az előadók legújabb Móricz-kutatásaikat ismertették, a hallgatóság sok újat hallhatott, és ezáltal gazdagodhatott a Móriczról alkotott képe.

Elek György