×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
10 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

Bentlakás- és albérletár: ég és föld

2019.09.30 - 14:33
Megosztás:
Bentlakás- és albérletár: ég és föld

Elkezdődik az egyetemi év is, és sok szatmári hallgató nyert felvételt hazai egyetemekre, akiknek pedig nem jutott bentlakás, azok az utolsó métereken kerestek maguknak albérletet.

Ma elrajtolt a 2019/2020-as hallgatói év, az elmúlt napokban éppen a kiosztott bentlakási helyeket foglalták el az egyetemisták. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem állami bentlakásaiban igencsak olcsón kapnak szállást a szatmári fiatalok, havi 100–170 lejbe kerül ez a szülőknek attól függően, hogy hány ágyas szobában szállásolták el a fiatalokat. Hasonlók az árak egyébként a temesvári Nyugati Egyetem kollégiumaiban, a Bukaresti Egyetemen vagy a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetemen, igaz, ezekben a városokban átlagosan 100 lejjel magasabbak az árak — írja a hotnews.ro hírportál.

Ha viszont a hallgató nem kapott helyet bentlakásban, akkor sürgősen albérlet után kellett néznie. Az Analize Imobiliare piackutatása szerint azoknak a szülőknek, akik nem tartoznak a tehetősebbek közé, igencsak össze kellett szedniük magukat, hogy albérletet fizethessenek gyermeküknek, nagyon borsosak ugyanis a lakásárak. Az idei év második harmadában a kétszobás lakások átlagos kiadási ára Kolozsváron és Bukarestben 400 euró volt, míg Temesváron 300–340 euró. Hozzáteszik azonban, hogy őszre, a hallgatói év elejére általában 10–20 százalékos növekedést regisztrálnak. A fővárosban viszont még ennél is magasabbak a lakbérek: Bukarestben 500 eurót is elkérnek a tulajdonosok egy kétszobás ingatlanért. Az egyszobás lakások, garzonok sem sokkal olcsóbbak, mint egy kétszobás: ezeket átlagosan 330 euróért lehet bérelni a fővárosban, Kolozsváron 300 euróért, Temesváron pedig 200 euró körül.

Persze sokan nem egyedül fizetik ki ezt az árat, amelyben a rezsiköltség nincs is benne. Sok hallgató úgy próbál spórolni, hogy nem egyedül vesz ki egy apró lakást, hanem több baráttal, kollégával összefogva költözik egy nagyobb ingatlanba.

 

Debrecenbe kéne menni

 

Sok Szatmár megyei végzős dönt úgy, hogy nem idehaza, hanem Magyarországon folytatja a középiskolát követően a tanulmányait. Egyre kedveltebbek a debreceni egyetemek kínálta lehetőségek, de sokan tanulnak tovább Budapesten is. A Magyarországon továbbtanuló gólyák már hetek óta túl vannak az albérletvadászaton, hiszen ott már elkezdődött a hallgatói év — mindenesetre a hallgatóknak és szüleiknek nem volt és anyagilag továbbra sem lesz könnyű dolgok.

Idén az ELTE, a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem vezette a legnépszerűbb egyetemek listáját. A Forbes üzleti magazin elemzése szerint Budapesten egy jobb állapotú és elhelyezkedésű garzonlakás havi bérleti díja átlagosan 137 ezer forint, míg egy többszobás, társbérletnek is megfelelő 100 négyzetméteres lakásé 200 ezer forinttól indult ezen a nyáron.

Debrecen belvárosi ingatlanai a főváros egyetemi kerületeihez képest ugyan valamivel olcsóbbak, de elérhették néhány budapesti külvárosi kerület átlagárát.

A debreceni albérletpiacon nyár közepén 100 ezer forintnál járt az átlagos bérleti díj. A panellakások esetében 95 ezer forintra, a garzonoknál pedig 80 ezer forintra rúgott, azonban a frekventált elhelyezkedésű, jó állapotban lévő ingatlanok bérleti díja elérte akár a 240 ezer forintot is.

 

Bumbuluţ Krisztina