Beszélgetés a barátságról (II.)

A Szatmári Friss Újság és a Harag György Társulat közös szervezésében, az SZFÚ szerkesztőségében meghívott vendégek és érdeklődők beszélgettek a barátságról, annak különböző változatairól, valamint arról, hogyan alakulnak a barátságok az internet világában.

A beszélgetésen részt vett: dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolai tanácsadó, Széplaki Reimond és Mezei Gabriel (egyetemi hallgatók), Gál Gyöngyi (magyartanár), Rus Lilla (diák), Rus Annamária (magyartanár), Fehér Imola (német-angol szakos tanár) és Matusinka Beáta (a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere). A beszélgetést moderálta: Elek György.

Rus Annamária elmondta, hogy azt tapasztalja, az iskolában nagyon sok gyerek — nem határozottan érdekből — valamiért barátkozik. Megvásárol neki valamit, meghívja valamire, mert menő lesz mellette… Amikor az ilyen gyerektől megkérdezik, hogy vajon az ilyen barátra a bajban lehet-e számítani, egy kicsit elgondolkodik. Sokszor a gyerekek belemennek olyan helyzetekbe, és tesznek olyan dolgokat egymásért, amiket később nem biztos, hogy vállalnak, mert nem igazán vállalhatók, de abban az időszakban úgy gondolják, hogy ők barátként nem hátrálhatnak meg semmi elől. Nyolcadik osztály végén sírnak a gyerekek, hogy el kell válni, de nem biztos, hogy ezek a barátságok később is megmaradnak. Azok a barátságok könnyen leépülnek, amelyek résztvevői nem egy osztályba vagy nem egy iskolába kerülnek. Van viszont példa arra, hogy két gyerek barátkozott, a szülők is barátságot kötöttek, s mára már oda jutottak, hogy együtt mennek nyaralni.

Rus Lilla ötödik osztályos, és elmondta, hogy neki is vannak barátai, de tapasztalt már furcsaságokat. Volt olyan barátja, aki addig tekintette barátjának, amíg rá hallgatott. Miután nem azt csinálta, amit a barátja elvárt tőle, más barátot keresett. Neki most is van egy barátnője, aki azt csinálja, amit mond. Lilla is próbált hallgatni rá, mert nem akarta megbántani, de rájött, hogy ez így nem jó, az az igazi barát, aki nem irányít, hanem akivel lehet közösen dönteni.

Rus Annamária az egyik osztályfőnöki órán, amikor a barátság volt a téma, egy kérdőívet osztott ki a gyerekek között, és az egyik kérdés az volt, hogy a diákok írják le, az ő barátságukban ki az, aki irányít. Volt az osztályban két lány, akik barátok voltak, és egyértelmű volt, hogy ki irányít közülük. Mindketten azt írták, hogy együtt döntenek. Az, aki hagyta, hogy a barátnője irányítsa, nem ismerte el, nem tudni, hogy miért. Az is lehet, hogy ő valóban úgy érezte, hogy együtt döntenek. Rus Annamária a mobiltelefonokkal kapcsolatosan elmondta, hogy amikor kicsengetnek, mindenki előveszi a telefonját, ott maradnak a helyükön, és azzal foglalják el magukat. Elég nehéz őket megmozgatni, hogy menjenek egy kicsit a szabadba. Azt lehet tapasztalni, hogy évek telnek el úgy, hogy az osztálytársak alig beszélgetnek egymással.

Fehér Imola nem általánosít: vannak, akik a telefont bújják, vannak, akik találnak maguk számára hasznos foglalkozást. Középiskolában a diákok összekovácsolódnak, majd csoportok alakulnak ki. Nem lehet elítélni a telefonhasználatot, hiszen ez a generáció ebbe nőtt bele, ők már nem ismerik azt a szocializáló képességet, amit a szüleik. Ők abban élnek, ami van, és azt hozzák ki belőle, amit tudnak. Egy ideje úgy tűnik, hogy kevesebbet használják a fiatalok a telefont, sokan kezdenek kimozdulni és egyéb elfoglaltságot találni. Nem lehet azt mondani, hogy lecseng a telefon, de azok a diákok, akik rákapnak a közös tevékenységek ízére, vágyni fognak rájuk. Meg kell ismerniük, hogy milyen az, amikor együtt csinálnak valamit, együtt örülnek annak a sikereinek.

Mezei Gábriel arra szeretett volna választ kapni, hogy az introvertáltak vagy az extrovertáltak vannak-e többségben. A kérdésre Frigy Szabolcs próbált választ adni. Vannak melankolikusabb személyek, akik introvertáltabbak. A keret nagyon fontos, hogy milyen kontextusban mi jön ki belőlük. Lehet, hogy ez a társadalom erősíti az individualizációt. Nyilván aki extrovertált, az megtalálja majd azt az utat, amelyen ő extrovertált lehet. Igazából az a veszély és a kihívás, hogy hajlamosít a technológia ennek a sajátos világnak a megélésére és nem megosztására. Az, amit a fiatalok élménynek neveznek, nagyon sokszor individualizálódik. A virtuális térben próbálják megélni a közösségi élményt. A technika mindig hoz újat. Amikor azt látjuk, hogy megy a gyerek az óvodába, és máris húzza ki a zsebéből a telefont, az elgondolkodtató. Már az óvoda is a megfeszített szomorúság, ha a gyerek nem a telefonnal van. Régen azt mondták, hogy a tv a legolcsóbb szórakozás, ha lenne pénzük, nem tévéznének. Most ugyanezt mondják a telefonra. Ez a legolcsóbb villanypásztor. Ennél nehezebb, hogy a szülő olvasson a gyereknek vagy játsszon vele. Kétéves korig a gyerek nem lenne szabad képernyőt lásson. Nem lesz jó hatással a társadalomra a virtuális világban töltött nagyon sok idő.

Gál Gyöngyi szerint a virtualitás nem csak a társadalomra lesz rossz hatással, elképzelhető, hogy a kompetenciái, a szellemi beállítottsága is átalakul az embernek, és megváltozik. Ha már arról beszélünk, hogy mennyire lesz szükség a kézírásra, ha a virtuális világ ennyire hangsúlyos, akkor nyilván itt is lesznek olyan biológiai, szellemi átalakulások, amikre fel kellene készülnünk. Visszatérve a középiskolai barátságokra Gál Gyöngyi hozzátette, hogy polarizálódnak az osztályok. Nem lehet azt mondani, hogy mindenki mindenkinek a barátja. Alakulnak barátságok, sőt, szerelmek is a középiskolai évek alatt, ezek az évek meghatározók az egyén fejlődésében. Az osztálykirándulásoknak valóban nagy szerepük van abban, hogy barátságok alakuljanak, és tartósakká is váljanak. Ne feledjük el, hogy a tizennyolcadik életévüket betöltő diákok életében (ez többnyire tizenkettedik osztályban történik) nagy eseménynek számít a felnőtté válás, ennek a megünneplése. Ebben az időszakban is alakulnak még barátságok, és jó látni, hogy nem olyanokat írnak a kis emlékkönyvbe: „Milyen kár, hogy elválunk. Nem sikerült megismerjelek az elmúlt négy évben, de remélem, hogy…” Vannak emlékeik, barátságot fogadnak egymásnak ezekben az emlékkönyvekben. A fiatalok életében sok a képi világ, képekkel üzennek egymásnak, van igényük a barátságokra, biztosan lesznek olyan élethelyzetek, amikor az iskolában kialakult barátság fontossá válik és megmarad majd.

Gál Gyöngyi szerint a „klikkek”, „csoportok” lehet, hogy szimpátia, lehet, hogy közös érdeklődési kör, hobbi alapján alakulnak ki. A barátság szempontjából fontos, hogy szellemi és intellektuális szinten hasonlók legyenek az egyének, legyen közös témájuk, érdeklődési körük, amiről beszélnek, legyen azonos műveltségi szintjük.

Frigy Szabolcs azt látja, hogy ma egy osztályon belül van néhány Facebook-csoport. Ebben sok lehetőség van, de benne vannak a kirekesztésnek az új formái is. Nem mindenkit vesznek be a csoportba.

Fehér Imola a barátkozás egyik nagyon fontos lehetőségének tartja azt az akciót, amit a magyar költészet napja alkalmából szervezett a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Azt tapasztalta, hogy — minden mellébeszélés ellenére — az irodalom összeköti az embereket, a fiatalokat is. Előbb csak távolról figyelték, hogyan készül a versfal, később maguk is részesei lettek a készülődésnek. Sikerült kialakítani egy közösségi hangulatot, sikerült egy kicsit ki- és betekinteni iskolán belül. A kicsik is nagyon örültek annak, hogy részt vehettek ebben és felolvashattak. Ami nagyon lényeges, hogy elindult a gyerekek között a kommunikáció.

Rus Annamária nagyon jó közösségformáló tevékenységnek tartja a Könyvbarátok vetélkedőre való felkészülést. Négyes csoportok alakulnak ki, és kialakul közöttük a barátság. Hasonló a helyzet a népmese napja alkalmából szervezett rendezvényeken. A gyerekek számára jó érzés, ha egy közösséghez tartoznak. Gál Gyöngyi a diákszínjátszást is a közösségformáló tevékenységek közé sorolta, ott is nagyon sok barátság formálódik. Közösségi élményre van szükség ahhoz, hogy valahol elinduljon egy barátság, mutatott rá.

Matusinka Beáta úgy látta, hogy a mai világban jelentős közösségformáló szerepük van a projekteknek. Valóban ide sorolhatjuk a Könyvbarátok projektet, a Líra projektet, a Diákszínjátszó projektet, a Kastélymegmentő projektet stb. Ezeken kialakulhat egy társaság, a tagoknak van egy közös érdeklődési pontjuk. Ezek a tevékenységek helyettesítik azokat a régi közösségformáló tevékenységeket, mint a fonó vagy a bál. Ezek általában időszakosak, de ismétlődhetnek is. Mindenképpen egy találkozási és közösségformáló fórum.

Frigy Szabolcs megjegyezte, hogy sokszor szó esett arról, hogy vannak kiugró esetek vagy inkább jó esetek. A statisztika kimutatja, hogy a fiatalok hány százaléka van benne jó projektekben. A projekt nagyon jó, de egy kicsit elitizálja a fiatalokat. Nincsenek olyan projektek, amelyek mindenkit meg tudnak szólítani, amelyekbe mindenki be tud kapcsolódni. Nagyon sok szép dolog van, de annyi magányos fiatal is van. Jó, hogy fesztiváldivat van. Kialakult a fesztiválpszichológia is, a fesztivál az új búcsújárás, de ezekre sem jut el mindenki. A mai rítusok abban nyilvánulnak meg, hogy a résztvevők együtt állnak, együtt tapsolnak. Így működnek a rítusok, mióta világ a világ. A koncerteken az együtt mozgás adja a közösségi élményt. A nagyobb fesztiválokra a fiatalok tíz százaléka jut el, mert csak ennyien tudják megfizetni. A fesztivál nem lesz egy világmegváltó dolog, mert a fiatalok kilencven százaléka nem jut el rájuk, nyomogatja otthon a telefont, és nincs meg az az élménye, hogy együtt van másokkal. Egy generációs szakadékot tapasztalunk, amikor végigmegyünk az iskola folyosóján, és megnézzük, hogy a diákok karján hány fesztiválszalag van. Vannak iskolák, ahol sok diák kezén látunk szalagot, és vannak iskolák, ahol egyetlen diák sem hord ilyet. Nem olyan dolgot kellene találni, ami elválasztja a generációkat. Az elválasztás leggyakrabban az anyagi helyzetből adódik. A régi rítusokat nem az anyagi helyzet határozta meg, azokon a falu minden lakója részt vehetett, lokális jellegük volt. Ma a fesztiváloknak nincsen lokális jellegük. Mára oda jutottunk, hogy a közösségi élmények anyagi alapúak lettek. Ki tud mondani olyan közösségi élményeket, amikhez nem kell pénz? Az, hogy kiülünk egy teraszra, pénzbe kerül. Fizetni kell azért, hogy együtt legyünk. Ugyanaz a helyzet, mint régebben a mobilitással volt. Akinek volt pénze autóra, az mehetett, mások nem. A fiatalok esetében is presztízskérdés, hogy mit ír a kávés csészén. Ezek mind olyan elválasztó dolgok, amik létrehoznak kis közösségeket. A fogyasztói társadalom ezt a paradigmát viszi be a barátságokba is, és annyira mélyen belegyökerezik, hogy beláthatatlan következményekkel járhat. Ötvenévesen, amikor az illető már nem fog fesztiválokra járni, ki fog bekopogni hozzá? A Nyugatnak ez a fajta elöregedés a tragédiája, ami nálunk is fokozatosan jelentkezik.

Matusinka Beátának az a véleménye, hogy a kapcsolattartást tudatosan kell felépíteni. Bármilyen élethelyzetben lehet kapcsolatot tartani, de meg kell legyen az igény erre, és úgy kell szervezni a dolgokat, hogy ne legyenek kifogások és magyarázkodások. Matusinka Beáta akár Marosvásárhelyre is elmegy egy személyes baráti beszélgetésre, még akkor is, ha az fárasztó, mert számára fontos, hogy a baráti beszélgetések ne telefonon történjenek. Amikor nem természetszerűen alakulnak a baráti kapcsolatok, akkor ott már kell legyen egyfajta tudatosság.

Frigy Szabolcs rávilágított, hogy minden barátság kapcsolati tőkével működik: aki befektet egy kapcsolatba, az várhatja, hogy lesz kölcsönösség. Az időmenedzsment a legfontosabb dolog, amit meg kell tanulni. A fiatalok fel kell ismerjék, hogy a szellemi egészségük szempontjából mennyire fontos a kapcsolati háló. Ezt természetesen ápolni kell, be kell fektetni, hogy működjön stb. Mindenki arra hivatkozik, hogy fontos dolgai vannak, még a családtagoknak sincs idejük egymásra. Ezeket a fontos dolgokat el kell engedni. Ma már státuszkérdés, hogy kinek mennyi problémája van. A barátság, a házasság a legmegfelelőbb a problémamegoldásra, erre kell fordítani a figyelmet.