Beszélgetés a civil szervezetekről (III.)

A beszélgetés testről és lélekről sorozatban a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében civil szervezetek képviselői és meghívottak értekeztek a civil társadalom és a politika viszonyáról, valamint arról, hogy milyen lehetőségei vannak a demokrácia gyakorlásának.

A beszélgetésen részt vett dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi tanár, Rist Gabriella, a Német Demokrata Fórum ifjúsági szervezetének vezetője, Kovács Adél, a Szatmári Keresztyén Ifjúsági Szövetség képviselője, Gál Gyöngyi, a LiterArt Magyartanárok Egyesületének elnöke, Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke, Stier Péter, az Identitas Alapítvány képviselője, Boga Ferenc, a Cserkész Egyesület vezetője, Fanea Imola, a Sárközújlaki Ifjúsági Mozgalom vezetője, Bertus Gabriella, a nagykárolyi Down Alapítvány vezetője, Pakulárné Bú Julianna református lelkipásztor, Márk-Nagy János, az Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmár megyei fiókjának képviselője, Nezezon Enikő, az Aranykapu Kulturális Egyesület vezetője, Szejke Judit, a Borókagyökér Egyesület vezetője és Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Elek György igyekezett úgy irányítani a beszélgetést, hogy abból kitűnjön, van-e olyan erejük a szatmári civil szervezeteknek, hogy képesek legyenek befolyásolni a politikát és meghatározni a társadalmi életet.

Boga Ferenc elmondta, örül annak, hogy a meghívottak közül véletlenszerűen hatan kapcsolódnak a cserkészmozgalomhoz. Elismerte, hogy a szatmárnémeti cserkészmozgalomban voltak hullámvölgyek és hullámhegyek, most azonban több tagja van a csapatnak, mint bármikor. Ami nagyon fontos — és erről már volt szó —, hogy a szülőket kell megnyerni, hogy biztassák a gyerekeiket, de ők maguk is győződjenek meg arról, hogy jó helyen van a gyermekük. Példaként említette azt az esetet, amikor az egyik gyerek hosszabb ideig hiányzott a cserkészcsapatból, aztán kiderült, hogy amiatt történt, mert az édesanyja nem engedte, ugyanis a tisztaság világnapján szemetet gyűjtöttek. A szülő rosszul értelmezte a cserkésztevékenységet, megalázónak tartotta azt, hogy a gyereke mások után szedi a szemetet. Egy ideje a szülőket is meghívják, hogy vegyenek részt a tevékenységekben, de szerveznek felnőttőrsvezető-képzést is. A cserkészek számtalan rendezvényen vesznek részt. Nagyon fontos a valláserkölcsi alap, de nem lényeges a vallásfelekezeti hovatartozás. Ha táborba mennek, mindig hívnak lelkészt, van már olyan lelkész, aki szintén cserkész volt. A cserkészélet hatása azokon is lemérhető, akik keveset jártak a cserkészmozgalomba, mondja Boga Ferenc, aki nem állítaná szembe a politikumot a neveléssel; szerinte nem lehet ujjal mutogatni a politikusokra, mert mindenki jót akar, csak más eszközökkel. Rá kell ébresztenünk őket, hogy úgy akarják a jót, ahogy nekünk tetszik. Ha a cserkészek a maguk helyén és a maguk közösségében vállalnak feladatokat, és azokat ügyesen elvégzik, akkor elmondhatjuk, hogy eredményes a cserkészmunka, vallja a cserkészcsapat vezetője. Boga Ferenc úgy látja, hogy a gyerekeket meg kell nyerni, de nem mindenáron. A cserkészmozgalom önkéntes alapon szerveződik, úgy kapcsolódnak be az újak, hogy meghallják osztálytársaiktól és barátaiktól, hogy milyen izgalmas ez a tevékenység. Elmennek, kipróbálják, és ha tetszik nekik, ott maradnak, ha pedig nem tetszik, más közösséget keresnek. A háború előtt sok cserkészcsapat működött Szatmárnémetiben, most csak egy van. Boga Ferenc hangsúlyozta az elkötelezett felnőttek felelősségét. Oda kell figyelni az utánpótlás kinevelésére, hogy ne szűnjön meg a csapat, ha valamilyen ok miatt elmegy a vezető. A cserkészek szolgáltatásokat nyújtanak és olyan rendezvényeket szerveznek, amelyek iránt van érdeklődés. A szülők felelősségére is kitért a cserkészvezető. Rámutatott arra, hogy nagyon nehéz szülőnek lenni, ugyanis annak mindig mindent jól kell cselekednie, mert a gyereke utánozza őt, azt fogja tenni ő is, amit a szülőtől lát.

Rist Gabriella tanítónő, de nagyon sok önkéntes tevékenységet végez. Egyháztanácstag a Kálvária-templom német közösségénél, aktívan részt vesz a Német Demokrata Fórum programjainak a szervezésében, ő az ügyvezetője a Gemeinsam ifjúsági szervezetnek. Elmondta, hogy a német ifjúsági szervezetnél három fontos célkitűzés van: a szabadidő hasznos eltöltése, a hagyományok megőrzése és továbbadása, valamint a fiatalok képzése. Véleménye szerint az önkéntességnél nagyon fontos a motiváció, hogy amit csinálnak, azt kedvvel tegyék, örömüket leljék benne, és ne legyenek túlterhelve. Ha sok az elvárás az iskolában és otthon, a civil szervezetben is bizonyítani egy kényszer. Rist Gabriella úgy látja, hogy van egy bizonyos előítélet a fiatalokkal szemben. Nem könnyű elnyerniük a felnőtt társadalom bizalmát, de amikor már megfelelnek, mindenki azokat a fiatalokat célozza meg, akik már bizonyítottak. Az NDF-nél működik egy többgenerációs tánccsoport, az óvodásoktól kezdve az egyetemistákig vannak benne néptáncosok, ezáltal belenőnek a fiatalok az önkéntességbe is. Ha elmennek egy fellépésre, a nagyobbak vigyáznak a kisebbekre. Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan környezet, ahova a fiatalok szívesen mennek. Jelenleg egy közösségi ház berendezésével foglalkoznak a Svábházban, éppen abból az elgondolásból, hogy ahol jól érzik magukat a fiatalok, oda szívesen mennek.

Stier Péter elmondta, hogy az Identitas Alapítványról — amit ő a beszélgetésen képviselt — valószínűleg sokan hallottak, ugyanis a két nagy rendezvényéről, a Családi Hétvégéről és a Partiumi Magyar Napokról sokan tudnak, mivel sokan részt vesznek a programjaikban. Stier Péter megköszönte a lehetőséget, hogy a civil szervezetek egy asztalhoz ülhettek; véleménye szerint jó lenne erre gyakrabban alkalmat teremteni, ugyanis vannak olyan problémák, amelyeket csak közösen lehet megoldani. A beszélgetésen felvetődött a finanszírozási probléma is, ennek kapcsán Stier arra figyelmeztetett, hogy hivatalos finanszírozásra csak bejegyzett szervezet számíthat. Elmondta, hogy vannak pályázati lehetőségek, ezek viszont nem biztosítják egy rendezvény vagy program teljes költségét. Amikor például színházi fesztivált szerveznek, nem azt várják el, hogy az önkormányzat biztosítsa a teljes összeget, hanem igyekeznek bevonni támogatókat is. Nagy siker az, amikor egy vállalkozótól olyan visszajelzés érkezik, hogy hallott az eseményről, látott benne fantáziát, jónak tartja a kezdeményezést, és támogatja, mert lát benne reklámlehetőséget is. Érdemes ezen az úton elindulni, javasolta Stier Péter, a sárközújlaki fiataloknak pedig azt tanácsolta, hogy ne adják fel könnyen. Bármit szervez bárki, mindig vannak, akik megtalálják benne a hibát. A lényeg mindig az, hogy jól érezzék magukat azok, akik nem a hibákat keresik, hanem szórakozásra vágynak. Stier Péter fontosnak tartotta elmondani, hogy az idei PMN-en szeretnék még jobban kitágítani azt a kört, amit a kezdetekkor Varga Attila és Bódi Attila elképzelt, hogy a civilek szervezzék a rendezvényt az alapítvány főszervezése alatt, ennek érdekében több civil szervezet ötleteire és együttműködésére számítanak. Stier Péter érdekesnek tartotta Márk-Nagy János és Boga Ferenc meglátását; mindketten azt mondták, hogy nincs gond az önkéntességgel. Stier úgy gondolja, hogy a mai fiatalok — főként a középiskolások és az egyetemisták — nagyon nehezen foghatók meg, hogy egy ügy érdekében önkénteskedjenek. Mindig bejön a képbe az, hogy valamit valamiért csinálni. Az emberek sokszor nem hiszik el, hogy vannak, akik bizonyos dolgokat haszon nélkül csinálnak, mert fontosnak tartják azokat.

Márk-Nagy János hozzátette, hogy az önkénteskedés tudatos az egyetemistáknál, mert az bekerül a szakmai életrajzukba, ami fontos számukra. Stier Péter arról is beszélt, hogy ma már a színháznak is vannak önkéntesei, és közülük többen statisztaszerepet vállalnak, mások a nézőknek segítenek megtalálni a helyüket stb. Sokan szeretnek kapcsolatba kerülni a színházzal.

Thoroczkay Sándor kifejtette, hogy a Szent István Kör huszonhat éve működik, s az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének művelődési csoportjaként jött létre. Az alapító tíz-tizenkét magyar nemzetiségű történelemtanár azt a célt tűzte ki, hogy igyekezzen megismertetni a nemzeti történelmet azokkal, akik erre igényt tartanak. Erről a témáról elég keveset lehetett hallani 1989 előtt, az iskolában se tanították. Előbb egy előadás-sorozattal indultak, és ennek sikere arra a következtetésre juttatta a tagokat, hogy évente szervezzenek tíz-tizenkét előadást. A Szent István Kör jó kapcsolatot ápol más civil szervezetekkel, ilyen a Kölcsey Kör és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. A Zárda-templom falára elhelyeztek egy emléktáblát Gonzeczky János emlékére, részt vettek a szamoskrassói Bem-emléktábla és Bem-szobor felállításában, szobrot állítottak Sándorhomokon Kováts Lajosnak. Thoroczkay a fiatalokkal kapcsolatosan elmondta, hogy nem ért egyet a modern nevelési módszerekkel; építeni kell a demokráciára, de vigyázni kell, hogy az ne menjen át anarchiába, szerinte ugyanis fegyelem nélkül nem lehet eredményeket elérni. Mind a civil szférában, mind a tudományos életben, mind a közigazgatásban, mind az oktatásban fenn kell tartani a fegyelmet, véli. Minél inkább megszűnőben van a fegyelem, annál kevesebb az elért eredmény. Thoroczkay nagy hibának tartja a sorkatonaság megszüntetését, mert a hadseregben tanulhattak önállóságot és fegyelmet azok, akiket otthon elkényeztettek. A katonaság után mindenki másképp látta az életet, emlékeztetett.

Gál Gyöngyi tanárként olyan területen tevékenykedik, ahol gyakran felszínre kerülnek a generációs különbségek a gyerekek és a szülők, a tanulók és a tanárok között, amiről eddig már többször szó esett a beszélgetésen. Szerinte a nevelés a családban kezdődik, s az iskolában más közegben folytatódik az értékekre való ráirányítás; az értékek, amelyekben hisznek és amelyek felé elköteleződnek, valahol a családban alakulnak ki, ez hozzátartozik az önazonosság-tudathoz. A gyereknevelésben, a gyerek támogatásában, irányításában előfordul, hogy nem abból indulnak ki, hogy ismerik a gyerekeiket, ismerik azoknak az igényeit, adottságait, tehetségét, azt, hogy miben jók, hanem hogy milyen elképzeléseik vannak a saját gyerekük jövőjéről, esetleg saját el nem ért álmaikat, önmegvalósító szándékukat próbálják a gyerek által elérni, megvalósítani.

Gál Gyöngyi tiszteli és felnéz azokra a tanítványaira, akik elmondhatják, hogy van egy hobbijuk. Ez azt jelenti, hogy valamit megszerettek, és azzal minden kötelesség nélkül, önként foglalkoznak, felelősséget vállalnak érte. Gál Gyöngyi is optimista az önkéntességgel kapcsolatosan, mert amerre járt az iskola falain kívül, azt tapasztalta, hogy ott vannak a tanítványai karitatív rendezvényeken önkéntesként. Lehet motiválni a fiatalokat. A jó társaság is motivál. Ilyenkor lehetett látni az arcukon, hogy örülnek a kisebb-nagyobb sikereknek, egymást biztatják. A közös ünnepségek is valahol hozzájárulnak ahhoz, hogy erősítsék a közösségeket. A LiterArt Magyartanári Egyesület is azért jött létre, hogy felkarolja a tehetséges tanulókat, esélyt teremtsen a szárnybontogatásnak, a magyartanárok pedig mindig képben legyenek a legújabb pedagógiai módszerekkel a korszerű képzések által. Elmondta azt is, hogy a beszélgetésen eszébe jutott, hogy amikor a tanfelügyelőségre került, és az anyanyelvi oktatásért lett felelős, meglepődött, hogy a helyi igényeknek megfelelően szinte semmit nem tehet, ha csak végrehajtja azt, amit a törvényes keretek megengednek. Magyar szakos tanárként szerette volna, ha a középiskolás diákok többet olvasnának, vagy ha már a kicsik helyesebben írnának. A magyartanárokkal közösen megfogalmazták a célkitűzéseiket, amelyek mentén a diákokat és a tanárokat is fejleszteni lehet. 2005-ben jött létre a LiterArt, azóta helyesírási vetélkedőket szervez az anyanyelvápolás területén, az irodalomkedvelőknek a Könyvbarátok vetélkedőt szervezi, újra felélénkítette a diákszínjátszást stb. A tanárok találkozhatnak olyan hazai és magyarországi szakemberekkel, akik a didaktika területén paradigmaváltást sürgetnek, az irodalomtanításban új utakat keresnek, akiktől lehet tanulni. Gál Gyöngyi úgy gondolja, hogy az iskola, az oktatás, a nevelés keretein belül van tennivaló. A szülőkhöz való közelítés egyre fontosabbá válik, újra kellene gondolni a család és az iskola viszonyát. A pedagógusok gyakran csak akkor találkoznak a szülőkkel, amikor elkísérik a gyerekeiket a rendezvényekre (és ez a jobbik eset!), vagy szülői értekezleteken. Ez olyan, mint a Pandora szelencéje; ha kinyitnánk, sok mindenről lehetne beszélni. A magyartanárok jelenléte különösen azáltal, amit képviselnek, minden iskolában fontos, ezért olyan felelősségtudattal is kell bemenniük az iskolába, hogy minden cselekedetük, gondolatuk, szavuk számít. A magyartanárok teszik a dolgukat. A rendszernek is vannak olyan hibái, amelyek tőlük függetlenek. Gál Gyöngyi jónak tartja a LiterArtnak azt a kezdeményezését, mely szerint egy nemzetközi konferencia keretén belül először találkoztak, „ültek asztalhoz” Szatmáron az anyanyelvi oktatásban különböző szinteken tevékenykedő tanítók, tanárok, hogy megbeszéljék közös dolgaikat, összehangolják teendőiket, megbeszéljék, hogy mi a feladatuk azontúl, hogy a tanító megtanítja a gyerekeket írni és olvasni, a magyartanár megtanítja azt, amit a tanterv előír, mit vállalnak az anyanyelv ápolásában, az identitás megőrzésében, egyáltalán a nevelésben.