Beszélgetés a függőségekről (III.)

A Szatmári Friss Újság és a Harag György Társulat közös szervezésében az SZFÚ szerkesztőségében meghívott vendégek és érdeklődők beszélgettek a függőségekről, azok különböző változatairól, valamint arról, hogy milyen tényezők miatt alakulnak ki.

A beszélgetésen részt vettek: Juhász Zita közgazdász, Reszler Brigitta pszichológus, dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolai tanácsadó, Mezei Gabriel egyetemi hallgató, dr. Suvanjeiev Róbert pszichiáter és Barna Karola pszichológus. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Mezei Gabriel hozzászólásában azt firtatta, hogy ki az, aki eldönti, mi számít függőségnek. Ha azt mondjuk valakinek, hogy ő internetfüggő, nem valószínű, hogy az érintett el fogja hinni/be fogja ismerni azt. Donald Trump egy műsorban kijelentette, hogy a gyerekek azért agresszívek, mert túl sok játékkal játszanak. Azóta nagy felháborodás van Amerikában, betiltják az agresszív játékokat, és kicserélik azokat másokra. Trump szava sokat jelent, másoké kevesebbet? Mi ennek az oka? — vetette fel Mezei Gabriel.

Reszler Brigitta szerint itt nagyon fontos a tudatosság. Nagyon ritka az, amikor valaki saját magán észreveszi, hogy függő, ezt inkább a környezete észleli. Minden függőséget koronként kell elemezni. Minden korosztályt más okok vezetnek rá a függőségre. A serdülők esetén a kortársakkal való kapcsolat a legfontosabb. Inkább adnak a barátok, mint a szülők véleményére. Ha egy serdülőnek jó kapcsolata van a szüleivel, a szülők jó példaképek, akkor ez nem kérdés. A kérdés az, hogy mennyire tudnak rá hatni. A hangsúly a kommunikáción van. Nem mindegy, hogy mit hogyan mondanak el a szülők egymásnak a gyerek előtt, illetve a gyereknek. Ha megvan a bizalom szülő és szülő, szőlő és gyerek között, akkor a gyerek elgondolkodik azon, amit mondanak neki. Ha a kortársakat nézzük, akkor újabb kérdés vetődik fel: mi van akkor, ha a barát is függő? Sok esetben van szakadék a szülő és a gyerek között, ami annak a jele, hogy valami gyerekkorban elakadt.

Suvanjeiev Robert úgy gondolja, hogy nem kell a gyereket barátnak tekinteni, inkább ki kell alakítani egy kölcsönös bizalmat, hogy a serdülő merje bevallani a szülőnek, ha valami nincs rendben. Ha a gyerek öt-hét évesen eltöri a vázát, és apu-anyu elkezd őrjöngeni, akkor a gyerek megtanul hazudni. Ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell engedni, hanem le kell ülni, és meg kell beszélni, hogy az a váza mennyibe került, az ő zsebpénzéből mennyi idő alatt lehetne összespórolni az árát stb. Gabriel kérdésére válaszolva, hogy ti. ki függő és ki nem, elmondta, hogy szakértői csoportok határozzák és alkotják meg a diagnosztikai kritériumokat. Ezek összefoglalását, leírását tartalmazza az ICD (International Criteria of Diagnostics) és a DSM (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders). Ennek a segítségével bárki meghatározhatja, hogy ő hova tartozik. Az átlagos ember onnan veszi észre, hogy függő, hogy elmondja neki a családja. Esetleg a főnöke szól, hogy holnap már nem kell bemenjen dolgozni… A függőség akkor szokott észrevevődni, amikor problémát okoz.

Frigy Szabolcs rávilágított, hogy az alkoholhoz való viszony több száz éve alakult ki. A szociológiában az a rettentő, amikor új dolgok jelennek meg, és nincs jelük a társadalmi viszonyulásukhoz. Például: nincs internetetikett, az internet olyan gyorsan vált az életünk részévé, hogy a társadalom nem tud viszonyulni az internet- és telefonfüggőséghez. A társadalom az, amely megbélyegezhetné azt, aki túlzásba visz dolgokat, ehhez a viszonyulás nem alakult ki. Nincs egy kialakult normarendszer. A szülők nem tudják meghatározni, hogy mennyi időt tölthet az interneten egy hét-, tíz- vagy tizenöt éves gyerek. Nincsenek olyan támpontok, amelyekhez lehet viszonyítani. A társadalomban nehezen alakulnak ki ezek a dolgok, mert nem segíti maga a társadalom sem, hogy kialakuljon egy konszenzus. Ma már temetésen is fényképezkednek, és a képeket közzéteszik. Ez egy generációs felelősség is.

Reszler Brigitta úgy látja, hogy nagyon fontos a kommunikáció és a korlátok. Már kicsi gyerekkortól korlátokat kellene szabni. A kérdés az, hogy milyen időközönként. Frigy Szabolcs erre reagálva úgy látja, hogy előbb a szülőnek kellene önmaga számára korlátokat állítania.

Suvanjeiev Róbert kutatási eredményekre hivatkozva állítja, hogy két éven aluli gyereknek nem lenne szabad képernyővel találkozniuk. Se telefonnal, se tablettel, se tv-vel, mert ezek befolyásolják a függőséget. A szülőknek időt kellene szakítaniuk a gyerekkel való foglalkozásra — szabadban lenni, eljárni rendezvényekre stb., —, mert ha abban nő fel a gyerek, hogy ez a normális, akkor nem lesz függő, nem fog benne kialakulni, még akkor sem, ha a barátai függők.

Juhász Zita úgy gondolja, hogy ha korlátokban gondolkodnak a szülők, és felfedezik, hogy ez egy probléma, akkor kell tudni azt is, hogy milyen alternatívát ajánljanak fel a gyereknek a képernyő helyett. Jó, hogy beállítanak egy kétórás képernyőidőt, de utána, ha a szülő nem megy ki a gyerekkel a szabadba, nem ül le vele beszélgetni, vagy egyszerűen nem vonja be a házi munkába, akkor mindegy, mennyi idő a korlát, az ő kis világa csak arra korlátozódik. Viszont ha bevonják a családi életbe, adnak neki feladatokat, akkor vélhetően nem fog kialakulni benne függőség.

Mezei Gabriel elmondta, hogy tíz éve foglalkozik számítógépekkel, játékokkal és programokkal. Észrevette, hogy mikor elkezdett függeni dolgoktól, milyen problémák jelentkeztek, mik azok az okok, amik ezeket kiváltják. Úgy látja, hogy neki magának kell észrevennie, hogy mikor jelentkeznek a problémák. Véleménye szerint senkinek nem lehet megmagyarázni, hogy mikor mit csinál rosszul. Egyetlen függő sem hallgat meg másokat, míg ő maga nem ismeri fel, hogy átlépett bizonyos határokat. A számítógép, a telefon, a virtuális világ túlzott használata probléma, de ha azt én csinálom, nem tekintem annak. A folytonos internetezés befolyásolja a testalkatot, nem szocializálódunk úgy, mint más emberek, ami egy idő után hátrányos helyzetet teremt, minimalizálódik a szókincs, nincs meg az a baráti kör, ami a társadalom által elfogadott. Egy húszéves embernek minimum húsz barátja kellene hogy legyen (nem a Facebookon, hanem a valóságban). Ki mondja meg, hogy az a jó, ha van húsz barátom, akikkel rendszeresen találkozom, vagy kétezer a Facebookon, akik közül csak néhánnyal találkozom személyesen? — vetette fel Mezei Gabriel, aki úgy véli, hogy már azzal, hogy eljött erre a beszélgetésre, tett valamit azért, hogy kilépjen az internet bezártságából. Ezenkívül jár edzeni, ami új esélyt jelent számára a normális élethez való visszatéréshez.

Reszler Brigitta szerint mindig az a fontos, mik azok a lelki problémák, traumák, amik a függőséghez vezettek, vagy bármi, ami emögött áll. Különböző terápiák vannak arra, hogy az illető megtalálja a kiutat. Nagyon fontos a motivációkeresés, és el kell dönteni, hogy az illetőnek mik a céljai. Itt nagyon fontos az önismeret. A legjobb az, ha az ember egyedül jut el az önismeretig, de vannak önismereti foglalkozások is. Ezek nagyon jók arra, hogy az ember megismerje önmagát, és határokat, korlátokat állítson fel önmaga számára. Nagyon sokan nem tudják, hogy valójában kik ők. Aki tudja, hogy ő ki, és mit akar, az nem akar megfelelni másnak.

Frigy Szabolcs hangsúlyozta, hogy minden kapcsolat egy önismereti terápia. Ha van egy társ, egy jó barát, az figyelmeztet a hibákra, akár segít is azok kiküszöbölésében. Minden embernek szüksége van egy egészséges, jó kapcsolatra. Sajnos nem egy jól működő társadalomban élünk, és ebben szerepe van a médiának. Ma már az az egy társ, barát is kérdéses, akivel kialakul egy olyan kapcsolat, ami elbírja az őszinteséget. Lassan az őszinte, mély barátságok, kapcsolatok hiánycikknek számítanak az emberek életében.

Juhász Zita azt tapasztalta, hogy nagyon fontos, hogy az első jó kapcsolat a szülőkkel alakuljon ki, mert a barátok később játsżanak szerepet az ember életében. Zitának mindig nagyon jó kapcsolata volt az édesanyjával; bár sokszor megpróbált ellentmondani, mert ilyenek a gyerekek, de mindig fontosnak tartja a szülei véleményét, mert úgy nevelték, hogy minden problémával először hozzájuk forduljon. A bizalom legyen meg, és ha bármivel kapcsolatosan bármilyen kérdés adódik, keresse meg őket, hogy mindent megbeszéljenek. És ami nagyon fontos, a beszélgetéseknek ne legyenek negatív következményei. Nem állt fenn soha az a rettenetes helyzet, hogy: „Csak akkor szeretlek, ha…” „Kialakult a bizalom, és mint minden esetben, szárnybontogatáskor megjelentek a barátok, bennem is más vélemények és igények alakultak ki, de ha megvan a bizalom a családban, a szülők arra sarkallják a gyereküket, hogy ők is megismerjék magukat. Nem az lesz, hogy: 'Ugye, megmondtam?!', hanem az, hogy 'Biztos jó ez így neked?', 'Te akartad ezt?', 'Benne van ebben a te karaktered?', 'Ez a te döntésed?' Én úgy érzem, úgy tudtam jól kezelni bizonyos problémákat a saját életemben, hogy otthon mindig bevontak a problémákba is és a megoldásukba is, hagyták, hogy legyen véleményem, és kisgyermekként is komolyan vettek.”

Elek György szerint a mai szülők azzal ártanak a gyerekeiknek, hogy ahelyett, hogy megtanítják őket az önálló helytállásra, mindent megadnak nekik anélkül, hogy feladatokkal is ellátnák őket. Még visszacseng az a sokat hangoztatott mondás, hogy „megtanítja az élet”. Ezt nem kellene megvárni, az életet élni kell, nem pedig addig tanulni, amíg beleöregszik az ember. Az életre nevelt gyerek lehet sikeres, boldog, igazi társ, jó szülő, és mindig távol marad a függőségektől.

(folytatjuk)