Beszélgetés a mezőgazdaság jövőjéről

1990-ben kezdődött el a román mezőgazdaság magánosítása és a piacgazdasági reformok bevezetése. Történtek ugyan lépések, de sok területen még mindig a kezdeti szakaszokban járunk. A mezőgazdaság jövőjéről az ágazat szakértőivel beszélgettünk.

A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében dr. Magyar Lóránd, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja, dr. Scholtz Béla közgazdász, Balogh Ferenc, Hadad község polgármestere és Juhász Károly fiatal vállalkozó beszélgetett a mezőgazdaság néhány időszerű kérdéséről. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Magyar Lóránd parlamenti képviselőként mondta el azokat az irányvonalakat, amelyeket a szociáldemokrata kormány képvisel. Ők teljes mértékben a nagytermelőket akarják helyzetbe hozni, erre enged következtetni minden egyes intézkedés, ami az elmúlt kilenc hónapban született. Vagyis nem azt a típusú mezőgazdaságot akarják támogatni, amit a mi gazdáink folytatnak, hanem a nagyipari, intenzív mezőgazdaságot mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben. Nemrég Székelyudvarhelyen tartottak egy megbeszélést, amelyen megtárgyalták, hogy milyen módosító törvényjavaslatokat fognak kidolgozni. Magyar kifejtette, hogy a telekkönyvi problémák úgy-ahogy rendeződnek, s most ki akarnak dolgozni egy törvénytervezetet, amelynek értelmében jogi személyek egyáltalán nem vásárolhatnának földterületeket Romániában, illetve magánszemélyek számára korlátozott lenne a birtokolható földterület mennyisége. Nálunk is vannak négyezer hektáros gazdaságok, főként délen, amelyeknek mindig az lesz az érdekük, hogy minél nagyobb földterületeket birtokoljanak. Magyar szerint akár magyarországi, akár lengyelországi mintára maximalizálni kell a birtokolható földterületek mennyiségét. Remélhetőleg az őszi parlamenti időszakban megoldódik ez a kérdés. Magyar azt szeretné, ha a magyar gazdák megtarthatnák a családi gazdaságokat, azokat a kisebb gazdaságokat, amelyektől nagyon sok ember megélhetése függ. Egy másik probléma a megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítése. A parlament mezőgazdasági bizottságába újra visszakerült az a törvénytervezet, ami arról szól, hogy ötvenegy százalékban helyi élelmiszertermékek kerüljenek az üzletek polcaira. Az Európai Bizottság annak idején ezt a törvényt megtámadta, most a jogszabály egy újabb változatának a vitája folyik a bizottságban. Erre a törvényre nagy szükség van, hiszen nem elég, ha támogatást kapnak a gazdák a termeléshez, szükség van a felvásárló piacra is.

Juhász Károly nagyon sok gazdával ellentétben igyekszik az összes eladott termékét leszámlázni és hivatalosan forgalmazni, bizonyítva ezzel, hogy milyen nagy a forgalma. A legtöbb felvásárló nem kér számlát. Juhász Károly hagyományos falusi családból származik, ősei generációk óta gazdálkodók. A család sok nehézség árán visszakapta a földjeit, de nem nagy területekről van szó, összesen tíz hektárról. Látva az apja küzdelmeit, munkáját benne is kialakult egyfajta makacsság, hogy nem adja fel, és folytatja a családi hagyományokat. Amikor megtudta, hogy fiatal gazdák pályázhatnak támogatásra, nehéz volt számára megérteni, hogy csak úgy adnak valamit. Kezdetben közrejátszott a tulajdonviszonyok keszekuszasága, a területek szétdaraboltsága, a családon belüli örökösödési problémák és minden olyan letisztázatlan probléma, ami nagyon sok családban megtalálható. Juhász Károly dísznövények termesztésére készített sikeres pályázatot, de ennek lebonyolítása mellett felvállalta, hogy megműveli a családi örökséget. Nem volt egyszerű, hiszen sokat lehet tanulni képzéseken, mégis az számít, amit az ember a munkája során megtapasztal. Nem úgy van, hogy valami elindul és megy magától, mindig alkalmazkodni kell az új kihívásokhoz. A pályázat megvalósítása során kezdett stabilizálódni, kezdett körvonalazódni, hogy mi az, ami a sajátja, és mi az, ami az ő feladata. Kapott egy irányt, ami arra a döntésre késztette, hogy nem kell elmenni külföldre másoknak dolgozni, megélhet itt is a maga uraként. A másik dolog, amire rájött, az, hogy mind a falusi, mind a városi életnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Egy falusi fiatal számára nem egyértelműek az esélyek a továbbtanulásra. Abban, aki falun marad egy családi vállalkozásban, felvetődik a kérdés, hogy megéri-e. A fiatalok általában szeretnek messze tekinteni, messzire vágynak. Juhász azt látja, hogy meg lehet élni a mezőgazdaságból, de nem úgy, hogy csak egy dologgal foglalkozik. Több lábon kell állni, hogy kiegészítsék egymást a különböző tevékenységek. Így a dísznövénytermesztés mellett foglalkozott cirokseprű-készítéssel és földműveléssel. A földművelés nem egy haszonszerző foglalkozás. Ha sikerül a mérleget meghúzni a zérónál, és megmarad a területalapú támogatás jövedelemként, akkor el lehet mondani, hogy jó év volt. Arra a kérdésre, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó fiatalnak marad-e ideje kikapcsolódásra, szórakozásra, hobbira, Juhász Károly azt válaszolta, hogy mivel ő csak tíz hektáron termeszt növényeket, és negyven áron dísznövényeket, nincs annyira lekötve, marad szabadideje.

Balogh Ferenc a földtulajdon visszarendezésének a nehézségeiről beszélt. Nemrég elindult egy rendezési terv, melynek értelmében több önkormányzat megkötötte a szerződést a kataszteri hivatallal, és elég nehéz ugyan topográfust találni, de az is megoldható, a probléma viszont az, hogy ez a lehetőség sem oldja meg a problémákat. Nem sokat segít, mert ugyanúgy lesz letelekkönyvezve a földterület a régi tulajdonosokra, akik rendelkeznek a birtoklevéllel. Ezeknek a tulajdonosoknak a nagy része meghalt, az utódok szétszóródtak, a földterületek magánszerződésekkel már ki tudja, hányadik tulajdonosnál vannak, akiket már nagyon nehéz elérni. Korábban volt egy olyan kezdeményezés, hogy jelentkezzen a jelenlegi tulajdonos, hogy aki már adót is fizet a föld után, az kérje a birtokba helyezést. Kilencven napig jelentkezhetnek azok, akik igényt tartanak arra a területre, s ha nem jelentkezik senki, akkor bekebelezheti a jelenlegi tulajdonos. Így nagyon egyszerűen rendeződtek volna a tulajdonviszonyok, és még mindig megmaradt volna az a lehetőség, hogy bírósági úton támadható legyen a birtokba helyezés. Ezt a lehetőséget nem alkalmazták, újabb tíz év is el fog telni, míg történik valami.

Magyar Lóránd már azt is előrelépésnek tartja, hogy a föld valakinek a birtokába kerül. Oda lehetne adni a földet annak, aki most használja, de hogyan lehetett volna arra kötelezni, hogy intézze a hagyatéki eljárást, és fizesse ki a közjegyzői illetékeket? Ez a rendszer valamikor, valahogyan össze fog kapcsolódni a területalapú támogatással, és az új tulajdonos nem vehet majd fel támogatásokat addig, amíg nem lesz rendezve a tulajdonjog. Amíg az önkormányzat kiállítja azokat a bérbeadási szerződéseket, amelyeknek a hitelességéről sokat lehetne beszélni, addig az önkormányzat is felelős a dolgokért. Ahhoz, hogy helyükre kerüljenek a dolgok, sokat kell dolgozni. 1991-es birtoklevelek vannak, de azóta ki tudja, hány kézen ment át a terület.

Balogh Ferenc arra hozott fel példát, hogy voltak, akik telekkönyvezni akarták a földet, de a topográfus azt mondta, hogy ezer lejbe kerül. A földtulajdonos azt mondta, hogy nem ér annyit a föld. Ma már sokat ér a föld, de egyéb nehézségek adódtak. Például az, hogy ha előbb-utóbb azt APIA-nál vagy az AFIR-nál támogatások igénylésekor vagy pályázatok leadásakor megkérdezik, hogy milyen dokumentumok alapján, mire hivatkozva kötötték meg a bérleti szerződéseket, felborul az egész rendszer. Egy ilyen lépés után két évig nem lesz szubvenció, és nem tesznek le pályázatot. Azok a földvásárlások, amelyek magánszerződés alapján történtek, nem törvényesek. Az a személy, aki rendelkezik a birtoklevéllel, jogosan tekintheti a saját tulajdonának, függetlenül attól, hogy mikor, kinek, mennyiért adta el. Egy másik probléma az, hogy úgy az APIA, mint az AFIR csak a papírokat veszi figyelembe, amiből nagyon sok kell. Sokszor olyan formai hibákba kötnek bele, amiket könnyen ki lehetne javítani egy kis jó szándékkal. Nem ezt teszik, hanem visszakérik a pénzt, és ezzel tönkreteszik a gazdát.

Juhász Károly azzal a javaslattal állt elő, hogy ha az önkormányzatok segítik a gazdákat a telekkönyvezésben, ugyanígy a közjegyzőkkel és a topográfusokkal is meg lehet egyezni, hogy egy elfogadható összegért végezzék az ilyen jellegű munkákat.

Magyar Lóránd arra hivatkozott, hogy van ilyen jellegű támogatás, ugyanis az első telekkönyvezés és az első hat hónapban a hagyaték rendezése ingyenes. Tudni kell azt, hogy a tulajdonviszonyokat már az EU-ba történő belépés előtt, az előcsatlakozás idején lehetett volna rendezni, úgy, ahogy azt Lengyelország tette.

Balogh Ferenc szerint nem ez a nagy probléma. A polgármesteri hivatalnak akarnak Hadadon megvenni egy földterületet, és egyszerűen lehetetlen. Az örökösök közül van, aki Németországban, van, aki Magyarországon, van, aki itt az országban él valahol. Nem lehet velük megteremteni a kapcsolatot.

Magyar Lóránd részben egyetért, részben nem azzal, hogy a mostani tulajdonos nevére kebelezzék be a földet. Nagyon sok bírósági per indulna el éppen azért, mert nem fogadnák el a zsebszerződéseket, főként abban az esetben, amikor az új tulajdonos nem fizetett adót.

Balogh Ferenc különbséget tenne azok között, akik úgy vásároltak földet, hogy a szerződéssel bementek a polgármesteri hivatalba, ahol rendezték az addigi adókat, és utána az új tulajdonos rendszeresen fizette az adót, és azok között, akik kötöttek egy zsebszerződést, és az új tulajdonosnak adóelmaradásai vannak.

Scholtz Béla hozzáfűzte az elhangzottakhoz, hogy az egész román mezőgazdaság időjárásfüggő, s ha a Jóisten ad esőt, jó, ha nem, jönnek a bajok. Nagyon hiányzik az öntözési rendszer. Szó esett a családi farmokról és a nagy farmokról. A családi farmok nagyon sok esetben nem fizetnek adót. Azért támogatja a kormány a nagy farmokat, mert odaadnak egy bizonyos támogatást, de annak egy része adó formájában visszakerül az államkasszába. Sokkal hatékonyabb a nagy farmok támogatása, mint a tíz hektárosaké. A nagy farmok más minőséget tudnak termelni, és más áron tudják a termést értékesíteni.

Az APIA-nál mindig problémát okoz, hogy a gazdák nem teszik le időben a támogatási kérelmeket. A legtöbben az utolsó napokban jelentkeznek, ami nagyon sok bonyodalmat okoz. Egy másik probléma az, hogy nem csak egyszerű emberek, hanem nagy gazdaságok menedzserei is aláírnak szerződéseket, és nem nézik meg, hogy azok mit tartalmaznak. Csak akkor veszik észre, hogy mit írtak alá, amikor nem tartják be a szerződésben foglaltakat, és abból problémák adódnak. A gazdák és a nagy farmok élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az APIA biztosít számukra. Régebben voltak, akik felvették a támogatást, de nem művelték meg a földet, ma már viszont nem éri meg kockáztatni. Scholtz úgy látja, hogy határt kellene húzni a családi vállalkozások és a nagy gazdaságok között. Ha egy család tíz hektáron csak növénytermesztéssel foglalkozik, akkor nem tud megélni belőle. Ha megnézzük a piacon, hogy honnan van a zöldség és a gyümölcs, akkor elgondolkodunk, hogy hol vagyunk mi. Sokan még mindig nem ismerik fel, hogy Romániát nem azért vették be az Európai Unióba, hogy versenypiacot hozzunk létre a németeknek és már országoknak, hanem azért, mert Románia egy jó felvásárlópiac.

A piacon azt tapasztaljuk, hogy a Szatmár megyei őstermelők is a magyar határon túlról hozzák az árut. Scholtz Béla ezt nem tartja elítélendőnek. Amikor a helyi termelőnek elfogy a saját áruja, de a piaci asztala egész évre ki van fizetve, hoz árut, mert abból is jövedelme származik, ha eladja. A viszonteladás sokkal jövedelmezőbb, mint a saját termékek előállítása és eladása, mert nincs meg az a kockázati lehetőség, hogy beleszól az időjárás vagy bármi, és nem lesz termés. Be kell látnunk, hogy még mindig nincsenek olyan családi vállalkozások, ahol van kétszáz hektár föld, amiből harminc hektár krumpli vagy zöldség, mert ha lennének ilyen családi vállalkozások, akkor azoknak a termékeit lehetne megvásárolni a bevásárlóközpontokban.

Magyar Lóránd ugyanúgy látja a problémákat, mint Scholtz Béla. Úgy véli, hogy összefogás nélkül nem fogjuk tudni eltüntetni a külföldről érkező termékeket a piacokról. Tudjuk jól, hogy az őstermelői igazolványokat mi alapján állítják ki. Nehéz lenne utánajárni, hogy az a gazda, akinek van két almafája, hogyan tud eladni húsz tonna almát.

Ez a beszélgetés jó alkalom arra, hogy elmondjuk: ha a kistermelők nem gondolkodnak közösen, ha nem társulásokban gondolkodnak, ha nem szűnik meg az a beidegződés, amit a kommunizmus örökségül hagyott az embereknek, és a társulás alatt a kollektivizálást értik, akkor nem lesz jövője sem a szatmári mezőgazdaságnak, sem a román mezőgazdaságnak. Ha nem lesznek kistermelők, felszámolódnak a közösségeink.