Beszélgetés a párválasztásról (II.)

A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében megtartott beszélgetésen szakértő és meghívott vendégek értekeztek a párválasztás, a párkapcsolatok, valamint a sikeres és sikertelen házasságok, ugyanakkor a gyereknevelés során jelentkező válságos helyzetekről.

Rácz Ervin lelkész azért tartja fontosnak, hogy a fiatalok ifjúsági táborokban ismerkedjenek meg, mert ott hasonló érdeklődési körűek találkoznak. Véleménye szerint a szerelmesek a kezdeti időszakban úgy becézgetik egymást, úgy gügyögnek egymással, mint a kisgyerekek. Minden párkapcsolat elérkezik oda, amikor a felek a másikban nem csak a pozitívumokat látják, hanem a negatívumokat is. Az a jó párkapcsolat, amikor a negatívumokat és a pozitívumokat is meglátják és elfogadják. Amikor ez megtörténik, akkor lehet elkezdeni együtt jobbítani a kapcsolaton.

Elek György újságíró megjegyezte, hogy régen nem igazán választottak párt más társadalmi kategóriából, ma már ez nem így van.

Fleisz Kinga pszichológus hozzáfűzte, hogy abban az esetben, amikor szegény gazdaggal, konzervatív modernnel, értelmiségi egyszerű emberrel stb. teremt kapcsolatot, a kapcsolat jövője attól függ, hogy a felek milyen alkalmazkodó képességekkel rendelkeznek. Mennyire tudják a felek felvenni azokat a viselkedési mintákat, amelyek a párjukra jellemzőek. Az első kérdés: hol fognak lakni? El kell dönteni, milyen társaságba fognak járni. Ki kell alakítani az MI-szférát. Amennyiben ez működik, a kapcsolat is fog működni. A problémák ott kezdődnek, amikor valamelyik fél ragaszkodik az ő életstílusához. Ebben az esetben túl magas lesz az a lépcső, amit az egyik fél meg kell ugorjon a másik félhez. Viszont minden ilyen esetben adott a személyiségfejlődés lehetősége, de ugyanolyan nagy a kockázata is, hogy nem sokáig bírják együtt. Ez nagyon sok stresszel jár, a stressz egy ideig nagyon jó hatással tud lenni a teljesítményre, egy idő után viszont regresszíven hat.

A nők azok, akik személyiségfejlődésben nagyobb lépéseket tesznek. Az érzelmi intelligenciájuk mentén egy fejlettebb állapotot szeretnének biztosítani, főleg azért, mert ők a fő felelősei a gyereknevelésnek, ezért a nő jobban lépést tart azzal, hogy mi a jövőnek az igénye. Amikor a nő elkezd valamilyen szinten fejlődni, kitekinteni, minden új dolog a párra valamilyen formában veszélyként hat, benne van a bomlás veszélye. Amennyiben ezt jól integrálják, megtanulnak konfliktust kezelni (ez nagyon lényeges dolog egy párkapcsolatban), akkor az a kapcsolat fejlődik és nagyon jó lesz. A nők azok, akik legtöbbször behozzák ezeket az újdonságokat és képesek arra, hogy egy szintet emelkedjenek. Mind a két félnek döntenie kell. Visszamegy a régi viselkedési módjába — habár már nem ért egyet azzal — vagy serkenti a párját, hogy emelkedjen oda, ahol ő van? Minden változás nagyon sok erőfeszítéssel és energiával jár. A lényeg mindig az, nyitottak-e a párok, hogy meghozzák az áldozatot a kapcsolatért?

Tanulható-e az érzelmi intelligencia? — tette fel a kérdést Elek György.

Határozottan igen — válaszolta Fleisz Kinga. Az érzelmi intelligencia nem más, mint a saját érzelmeim felismerése és azok kezelése; ettől függ, hogy felismerem-e a másik érzéseit és tudom-e kezelni azokat.

A legfiatalabbakat Mezei Boldizsár egyetemista és Juhász Zita, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse képviselte a beszélgetésen, akik elmondták, az iskola az, ahol ismerkedni lehet és párkapcsolatot lehet kialakítani. Szatmárnémeti egy kisváros, kevés a szórakozóhely és alig van olyan, ahova érdemes elmenni. Az a fiatal, aki tanulni akar és normális felnőtt akar lenni, nem jár ezekre a szórakozóhelyekre. Nagyon meg kell válogatni a szórakozóhelyeket és a társaságot.

Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének ügyvezető elnöke saját példáját hozta fel. „Amikor én tizenkét évvel ezelőtt megismerkedtem a feleségemmel, nem feleséget kerestem — hangsúlyozta. — Öt év után vettem feleségül, van két gyerekünk és nagyon boldogok vagyunk. Ha feleséget kerestem volna, akkor most nem biztos, hogy együtt lennénk, mert bizonyára olyan kritériumokat állítottunk volna fel, hogy az teljesíthetetlen lett volna. Sokat segített az, hogy normális családokban éltünk és ránk bízták a döntést. Nem jó túl előre nézni, mert az elrettentő is lehet, a közös fejlődéshez viszont lehet építő elvárásokkal jelentkezni”.

Székely Zsófia magyar nyelv- és irodalomtanár azt tapasztalja, hogy a párválasztásnak egy nagyon kezdetleges, de nagyon hasznos időszaka az iskolában kezdődik el. Nagyon sokat nevetnek diákokkal azon, ha a tanulók felszínre hozott kapcsolataikról (amelyeket ők titkolni akarnak az iskolai közösségben, de később felvállalják azt) kötetlenül tudnak beszélgetni. Ha megkérdezik, mi alapján választanak párt, elsősorban a külsőségek számítanak. Ha ezek a korai kapcsolatok felbomlanak, nem tragikumként vagy sorscsapásként élik azt meg, hanem elnevetik az egészet. Legtöbben jó bulinak nevezik a párkapcsolatot, ami általában baráti körökben jön létre. Később — XI–XII-es korban — már nem a külsőségekben merül ki a vonzalom, ott már kell valami plusz is. Azt viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a modern kori kapcsolatok egy kicsit törékenyebbek mint a régebbiek.

Fleisz Kinga hangsúlyozta, hogy nagyon sok fajta kompetencia van, létezik párkapcsolati kompetencia is. Ahhoz, hogy valaki bármiben kompetens legyen, gyakorolni kell. Szülői modellekből lehet tanulni, lehet átvenni mintákat, hogy mit kell csinálni bizonyos helyzetekben. Van olyan fiatal, akinek a szülei olyan életmódot folytatnak, hogy szinte mindent tökéletesen meg lehet tanulni tőlük, és vannak olyanok, akiknek mindent mástól kell tanulni. Az iskolai párkapcsolatok nagyon jók arra, hogy a fiatalok kipróbálják az intimitást. Minden ember számára nagyon fontos az érintés, amivel egyszer találkozni kell. Sokáig a fiatal csak a szülőket érinti, majd jön a szülőktől való elszakadás, egy olyan korszak, amikor már szégyen, ha a gyereket a szülők elkísérik az iskolába. A gyerek autonóm akar lenni és keresi a másik nemnek a közelségét. Ezeket is be kell gyakorolni előbb-utóbb, éppen ezért fontos, hogy mit tapasztal otthon a szülei életében.

Székely Zsófia azt kérdezte, nem égnek ki a fiatalok, ha hamar kezdik az intimitást?

A pszichológus úgy véli, az hibázik, aki csinál valamit. Abban az esetben, ha valaki nem lép kapcsolatba, nincs lehetősége a sérülésre. Onnantól kezdve van kapcsolatsérülési veszély, amikor valaki kapcsolatba kerül. A másik dolog az, hogy minél nagyobb az elköteleződés, minél nagyobb a befektetés, annál nagyobb a kockázat. A párkapcsolat adok-kapok játék. Ezt mindenki szereti burkolni. Több ez, mint bármilyen leírható matematika. Fiatal korban nem lehet olyan sokat beletenni egy kapcsolatba, amit bele lehet tenni, az emocionális. Nem vesznek közösen házat, autót, nem mennek el más városba lakni. Megvannak egymás mellett, buliznak, majd szétválnak. Szétváláskor, mivel nem fektetnek be sokat, a sérülések mértéke alacsony, illetve hamar beforr. Minden kapcsolat úgy jön létre, hogy „ez az igazi”. Amikor jön a szétválás, úgy tűnik, az igazitól válnak el. A felnőttkori szétválások azért fájdalmasak, mert ott sok a befektetés. Az egyik fél megszokta, hogy tíz órakor lefekszik, a másik csak tizenkettőkor. Itt a párkapcsolatért meg kell egyezni a tizenegy órába. Minél több kompromisszumot kötnek a párok, annál kevésbé akarnak szétválni. Az elköteleződés mértéke nagyon függ attól, hogy mennyi a befektetés. A rózsaszín köd akkor jelenik meg, amikor valakinek hosszú ideig nincs kapcsolata és megjelenik valaki. Annak van egy jó tulajdonsága, de párja mellé képzel még sok olyan tulajdonságot, ami számára megfelel. A tökéletes kapcsolat az, amikor kialakul a kulcs-zár helyzet, vagyis a nő nem lenne tökéletes senki másnak, ugyanúgy a férfi sem.

Elek György szerint a párkapcsolatokat az is meghatározza, hogy a felek önállóságra és szabadságra törekednek, ami gyakran az eltávolodáshoz vezet.

Fleisz Kinga szerint egy embernek annyi szabadsága van, amennyi felelősséget vállal. Minél több felelősséget vállal egy ember, annál szabadabb tud lenni. Személyiségfejlődés szempontjából ez egy következő lépés. Az, aki nagy szabadságban akar élni, az nem tudja kialakítani a „MI” állapotot. Egy párkapcsolat akkor marad tartós, ha ki tud alakulni a MI állapot. A MI-re ugyanúgy kell vigyázni, mint ahogy addig magára vigyázott az illető személy. A MI csak akkor létezik, ha nagyon erősen létezik az ÉN és a TE. Az erős függetlenség jó dolog ahhoz képest, ami alatta van, és egy lépcső ahhoz, ami azután következik, ami a valóságos együttműködés.

Elek György szerint sokat beszélünk a szülői mintáról, de úgy tűnik, hogy a szülő már nagyon el van maradva a gyerek fejlődéséhez viszonyítva. Már a negyvenéves szülő sem tud igazán lépést tartani a húszéves gyerekkel.

Fleisz Kinga kifejtette, ez úgy szokott lenni, hogy a tinédzser általában tudja a listát, hogy mi mindent fog másképp csinálni mint a szülei. Egy bizonyos idő után észreveszi, hogy mindent úgy csinált, ahogy otthon látta. Erre szokták mondani, hogy a gyereket nem nevelni kell, hanem úgy együtt élni vele, hogy a gyerek pozitív mintával kezdhessen önálló életet. A szülői minták látszólagosan és valóságosan is tényleg le vannak maradva, mert nagyon erős a technológiai fejlődés és nagyon erős a mobilitás. Elmegy egy fiatal egyetemre, lehet, ott is marad. A szakmunkások is ha külföldön vállalnak munkát, lehet, ott maradnak. A szülői minta ma már nem az adott élethelyzetre, hanem az adott életérzésre vonatkozik. Nagyon sok szülő mivel nem tudja kezelni a gyereke helyzetét, úgy reagál, hogy mindent megenged neki, mindent meg akar adni számára, nem ismeri fel, hogy ezzel árt a legtöbbet.