Beszélgetés a román-magyar viszonyokról (I.)

A beszélgetés testről és lélekről sorozatban a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében román és magyar meghívottak beszélgettek arról, milyen közös lépéseket kellene tenni, hogy térségünkben ne legyen különbség és vita a románok és a magyarok között.

A beszélgetésen részt vett: dr. Szőcs Péter régész, egyetemi oktató, a Szatmár Megyei Múzeum főigazgató-helyettese; Kovács Nikolett, a Harag György Társulat művésze, Urbán Tünde tanítónő, Nichita Sulyok Julia tanítónő, az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum igazgató-helyettese; Jobb Domokos református lelkipásztor; Simona Pop olimpiai bajnok tőrvívó, Gheorghe Popdan testneveléstanár, valamint Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta Elek György. Elek György bevezetőjében abból indult ki, hogy Szatmár megyében közös történelmük van a románoknak és a magyaroknak, valamint több más itt élő nemzet fiainak. A történelem folyamán mindig voltak könnyebb és nehezebb időszakok, ma már egyre többen ismerik fel, hogy az ellentéteket mindig a hatalmi érdekek szőtték, holott az egyszerű emberek mindig megtalálták a közös utat. Hatalmi érdekek ezentúl is lesznek, az a kérdés, milyen mértékben tudnak ebből kimaradni az egyszerű emberek. A közös sors kikerülhetetlen, mennyire tudják ezt a közös sorsot románok és magyarok közösen irányítani? — vetődött fel a kérdés. Elek György fontosnak tartotta elmondani, hogy mennyire hiányos a kétnyelvűség intézményekben, üzletekben stb. Még mindig nincs megoldva a román nyelv idegen nyelvként oktatása a magyar gyerekek számára. Egyre több a vegyes házasság, amely elég sok esetben az egyik oka az identitászavarnak. A történelem másként értelmezése nemcsak a történészek között kelt vitát, hanem a politikusok nemzetiségi konfliktusok szítására is felhasználják. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a globalizáció hatása mindkét nemzet számára, a románokra és a magyarokra egyaránt veszélyeket jelent. A románok közül sokan azt tartják, hogy nem kell etnikai alapon politizálni, szerintük sokkal eredményesebb lenne, ha a magyarok vagy más nemzetiségek román pártokba olvadnának be. A kisebbségben élők viszont úgy tartják, hogy ha a román pártokba tagozódnak be, lehetetlenné válik az érdekvédelem, hiszen sok esetben a magyarok egy része kormányon van a másik része ellenzékben. Beszélni kell az otthon és a haza újszerű fogalmáról: lehet-e hazája egy magyarnak az az ország, ahol sértik a jogait? Lehet-e hazája egy magyarnak Nyugat-Európa vagy a nagyvilág bármelyik országa? Sokat lehet vitatkozni az egyéni és a közösségi jogokról, valamint arról, hogy miért kell a húsz százalékos küszöb bizonyos jogok biztosítására, mi lesz azokkal a közösségekkel, amelyek nem érik el a húsz százalékos arányt?

Kovács Nikolett Magyarországról telepedett át Romániába úgy, hogy egyetlen román szót sem ismert. Mára már megtanult annyit, hogy a hétköznapi életben ne vesszen el, de egy komoly téttel bíró beszélgetést még nem merne románul lefolytatni. Magyarországon, Vas megyében nevelkedett, huszonhárom évesen jött át a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre. Ott nem volt fontos a román nyelvismeret, néhány alapvető román szót megtanult, igazán majd Szatmárnémetiben került közelebb a román lakossághoz. Ma már intenzíven tanulja a román nyelvet, ugyanis a román párjának a családjában vannak, akik egyáltalán nem beszélnek magyarul. Jól tud viszont olvasni románul, hetven-nyolcvan százalékban meg is érti a román szövegeket. Elmondta, hogy a színház egy olyan közeg, ahol egy idő után nem is a szavak a fontosak, hanem a gesztusok. Ha két ember közt megvan a kapcsolódási pont — például rendező és színész között —, akkor a színész már érzi, látja, hogy a rendező mit akar. Sorin Militaruval is, már két hét együtt dolgozás után jól megértették egymást, anélkül, hogy beszéltek volna. A román tagozatról vannak jó barátai, az egyik társulati tag szomszédja is. Vele nincsenek nyelvi nehézségei, mutogatnak, gesztikulálnak, megértik egymást. Egyre inkább kezd becsúszni az életébe a román nyelv és a román kultúra.

Urbán Tünde sok éven keresztül Lázáriban tanított egy teljesen magyar közösségben, ahol a gyerekek nem beszéltek románul. Ott nagyon nehéz volt a román nyelvet tanítani, mert a szülők közül nagyon kevesen ismerték még alapfokon is a román nyelvet. Egy idő után megértették a gyerekek, hogy miről volt szó, de beszélni nem tudtak, megértették, hogy a tanítónő mit mond románul, de ők nem szólaltak meg. Nagyon nehéz volt rábírni a gyerekeket, hogy kiejtsenek néhány román szót. A tanítónő otthonról nem kapott segítséget, a szülők nagy része azt mondta: „Tanító néni, én sem tudok románul, hogy segítsek?” Hiányzott az, hogy nem volt szomszéd gyerek, akivel beszélhettek volna románul, a szülők a televízióban nem néztek román nyelvű műsorokat, pedig az lehet, hogy sokat segített volna. Miután bekerült a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba, könnyebbé vált számára a román nyelv tanítása. Ott is vannak gyerekek, akiknek nehezebben megy. Vannak gyerekek, akik román napközibe jártak, nekik van egy bizonyos szintű szókincsük, azoknak a gyerekeknek, akik olyan közegben nevelkedtek, hogy kevés román szót hallottak, viszont nehezebb.

Nichita Sulyok Júlia román óvodába járatta, majd magyar iskolába íratta a gyerekeit, ami megkönnyítette a dolgukat. Ehhez még segítség volt a román tanulásban az is, hogy vegyes házasságban él. Férje megtanult magyarul, míg a feleség sem az iskolában, hanem inkább a férj mellett tanult meg jobban románul. A tanítónő szerint ez nem azt jelenti, hogy a magyar gyerekeket román óvodába kell íratni, nagyon sok példát tudna sorolni, hogy magyar óvodából érkező gyerekek is megtanulják a román nyelvet. Sok olyan tanítványa van, hogy a negyedik osztály elvégzése után korának megfelelően értelmesen és helyesen beszélt románul. Hogy ez még több esetben így történjen, nem elég csak a tanítónő, kell a szülői segítség is. Otthonról is kell jöjjön a támogatás. Sokszor jön az, hogy „én sem tudok”, de a tanítónő több szülőt is megtanított arra, hogyan kell tanulni. Ezek az anyukák, sokat tanultak gyerekükkel együtt románul. Elek György azt kérdezte a résztvevőktől, hogy véleményük szerint identitászavarokkal küzdenek azok a gyerekek, akik vegyes házasságban élnek. Nichita Sulyok Julia szerint az ő gyerekei esetében az identitászavar akkor jelentkezett volna, ha gyerekei a román nyelvű óvoda után az iskolát is román nyelven végezték volna. A gyerekeinek az anyanyelve magyar. Soha nem beszélt velük románul. Az édesapjuk beszélt velük románul, az apai nagymama beszélt volna magyarul az unokákkal, de az anyuka nem engedte, mert nem beszélt helyesen magyarul, ezért nem akarta, hogy helytelen kifejezéseket sajátítsanak el. Sem az iskolában, sem otthon nem volt semmi probléma. Ha a magyar ajkú gyerekeket román tagozatra íratják, azok valóban identitászavarokkal küzdenek, mert előbb románul kell megtanuljanak beszélni, de képtelenek elmondani a tanító néninek, hogy mit akarnak. Képtelenek megfogalmazni a gondolataikat, ugyanis magyarul gondolkodnak és mindent le kell fordítaniuk. Lehet látni, hogy több osztályban a román tagozatos osztályoknak a harminc, ha nem ötven százaléka magyar ajkú gyerek. Urbán Tünde szerint nagyon sok gyereket lelkileg megvisel, hogy bekerül a román közösségbe, ahol minden idegen számára. A szülő később panaszkodik, hogy a gyerek nem akar iskolába menni. Persze, hogy nem, hiszen a gyerek ott érzi jól magát, ahol biztonságban érzi magát és élményekben részesül.

Urbán Tünde elmesélte, hogy Lázáriban volt egy tanítványa, akinek a szülei elmentek az iskolába és mondták, hogy bármit elkövetnek, a gyerek nem tud kimondani román szavakat. A tanítónő nyugtatta a szülőket, hogy ne bosszankodjanak, majd megtanulja. A gyerek kijárta a nyolc osztályt, kilencedikbe nem jutott be magyar tagozatos középiskolába, bevállalta a román tagozatot, leérettségizett, elvégezte szintén román nyelven az állatorvosit. Gheorghe Popdan elmondta, hogy nem voltak olyan tanítványai, akik nem tudtak jól románul. Sokat sportolt, több országba is eljutott, most mint testnevelés tanár nagyon sok kapcsolata van több ország iskolájával. Neki az édesanyja magyar, de román tagozaton tanult az óvodától az egyetem elvégzéséig. Otthon a családban minden szót használtak magyarul is, románul is. Az iskola csapataiban több nemzet fiataljai is részt vettek és részt vesznek ma is, ez lehetőséget adott minden diák számára, hogy más nyelveket is megtanuljon. A családban magyarul beszéltek. Kovács Nikolett azt tapasztalta, hogy a határ közeli településeken nem azt nézik, hogy ki milyen nemzetiségű, hanem azt, hogy ki milyen ember. Amikor Szatmárnémetibe költözött, az egyik kollégájától hallotta: „Megjött a faktúra, hozom a kitáncát is.” Egy pozitív érzés az, ha látjuk a nyitottságot, ha benne van az emberben az az érzés, hogy odafigyeljen a más nemzetiségű társára.

Simona Pop édesapja magyar, kicsi korában nem beszélt románul, viszont tanulmányait az óvodától az egyetemig román nyelven végezte, és nem volt soha semmi problémája a tanulással. Otthon mindig magyarul beszélt, ma sem tudja, mikor tanult meg románul. Édesanyja tudta, hogy a románt megtanulja a többi gyerektől, azért tartotta fontosnak, hogy otthon a magyar nyelvet gyakorolja. Hárman vannak testvérek, mind a hárman így nőttek fel. Férje román nemzetiségű, edző, aki magyar gyerekekkel is foglalkozik. Úgy beszélgetnek, hogy a férje mondja románul, a gyerek magyarul, így mindenki megtanulja a másik nyelvét. Sportolás közben könnyebb nyelvet tanulni, mint az iskolában, ahol a gyerek ül a padban, a tanító néni pedig mondja a kötelező tananyagot. Az iskolában kevesebb a játék, pedig játék közben lehet igazán nyelvet tanulni. Urbán Tünde is egyetért azzal, hogy játékosan könnyebb nyelvet tanulni, de azt tapasztalja, hogy a tömbházak között egyre kevesebb gyerek játszik. Ez nagy baj, hiszen a legtöbb gyerek ott ül a számítógép előtt vagy a telefonját babrálja. Urbán Tündének két gyereke van — egy tizenhat és egy tizennégy éves —, ők is ritkán szakadnak el a számítgéptől.

Gheorghe Popdannak az iskolában volt magyar, román, zsidó és sváb osztálytársa. Amikor játszottak mindenki a saját nyelvén szólalt meg és mindenki értette, hogy mit mondanak. Cigányul és héberül is beszéltek és tanultak meg szavakat. Abban az időben senki nem csinált problémát abból, hogy valaki más nemzetiségű vagy más nyelven beszél. Ez ma már nem mindig van így. Nichita Sulyok Júlia úgy gondolta, nem az a fontos, hogy valaki milyen nemzetiségű, hanem az, hogy milyen ember. Aki tisztel valakit, azt is tisztelni kell. A tiszteletadás onnan jön, hogy ki, milyen nevelésben részesül otthon. A Júlia édesapja nagy magyar, amikor először meglátta a román férjét, egy szót nem tudott vele váltani. Azt mondta, ha megegyeznek, ő nem szól bele. Az apósa azt kérdezte a fiától: egy román lányt nem találtál? Később már nem voltak problémák. Régen voltak olyan elvárások, hogy a magyar magyarral, a román románnal kössön házasságot, ma már nem igazán jellemző, hogy a szülők beleszóljanak.

Szőcs Péter kifejtette, hogy közös múltunkban sok dolog összeköt és sok olyan dolog is van, ami elválaszt. A körülményektől függ, hogy mi kerül előtérbe, mire vetül reflektorfény. Itt ezer éven át együtt éltünk és a mindennapokat együtt töltöttük. Ezen a beszélgetésen nagyon sok jó példát hallunk, hogy milyen megoldásokat találnak az együttélésre. Látjuk, hogy azt is meg kell, meg lehet tanulni, hogyan lehet a problémákat megoldani, konfliktusokat kezelni. Kompromisszumokra van szükség minden családban, a vegyes házasságok esetén még többre. El kell dönteni, hogy milyen nyelven beszéljenek a gyerekkel? Milyen iskolába írassák? A beszélgetés során konkrét példák hangzottak el erre vonatkozóan. Szőcs Péter magyar tagozaton tanult, nagyon sok román verset tudott, az érettségi vizsgán 9,50-et kapott románból, de amikor felkerült az egyetemre, nem tudott még egy kenyeret se venni. Bemagoltatták velük az irodalmat, de nem tanították meg beszélni, hogy a hétköznapokban érvényesülni tudjanak. Amikor a megyei múzeumba került, nevettek rajta, mert rosszul használta a nyelvtani szabályokat. Fokozatosan megtanulta azt, amit az iskolában kellett volna megtanulnia, most ott tart, hogy tanulmányokat és dolgozatokat ír és előadásokat tart nemzetközi konferenciákon román nyelven. Magyar iskolában is meg lehet tanulni valahogy románul, később pedig a mindennapi életben tökéletesíti a tudását.   (folytatjuk)