Beszélgetés a román-magyar viszonyokról (II.)

A beszélgetés testről és lélekről sorozatban a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében román és magyar meghívottak beszélgettek arról, milyen közös lépéseket kellene tenni, hogy térségünkben ne legyen különbség és vita a románok és a magyarok között.

A beszélgetésen részt vett: dr. Szőcs Péter régész, egyetemi oktató, a Szatmár Megyei Múzeum főigazgató-helyettese; Kovács Nikolett, a Harag György Társulat művésze, Urbán Tünde tanítónő, Nichita Sulyok Julianna tanítónő, az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum igazgatóhelyettese; Jobb Domokos református lelkipásztor; Simona Pop olimpiai bajnok tőrvívó, prof. dr. Gheorghe Popdan testneveléstanár, valamint Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Nichita Sulyok Julianna rávilágított, a tanügy most arra helyezi a hangsúlyt, hogy a román nyelvet idegen nyelvként tanulják a magyar gyerekek, hogy előbb megtanulják beszélni a nyelvet, és csak később a nyelvtant és az irodalmat. Negyedik osztályig már most is a mindennapi nyelvhasználatot tanítják, és ennek a tantervnek a folytatásaként fogják tanítani ősztől az ötödik osztályban is. Az új tankönyv neve: Román nyelv és kommunikáció. Sok lesz a játék, első osztályban nem tanulnak írni és olvasni románul. Sokat énekelnek, valamint versikéket és mondókákat tanulnak.

Szőcs Péter elfogadhatatlannak tartja azt, hogy eddig az ötödikes gyerekekkel Ion Creangă meséit az eredeti, régies román nyelven olvastatták, amiben olyan szavak vannak, amelyeket ma senki nem ért. Úgy tanulták, hogy ott volt mellettük a szótár, de voltak olyan szavak, amelyek nem is szerepeltek a szótárban. Olyan tanulók sem értették ezeket a szövegeket, akik napi szinten beszélnek románul. Ezen mindenképpen változtatni kell, mert így nem mehet.

Simona Pop hozzáfűzte, hogy a Creangă-meséket valóban nem értik a román gyerekek sem. Ezért lenne fontos, hogy a magyar gyerekeket előbb megtanítsák beszélni, de az ilyen nehéz szövegeket román gyerekekkel sem lenne szabad olvastatni.

Urbán Tünde is egyetért azzal, hogy I–IV. osztályban nem lenne szabad olyan tájszavakat használni, amelyeket már senki nem használ.

Gheorghe Popdan ma is szívesen emlékezik vissza a főiskolai tanáraira, akik magyar anyanyelvűek voltak, de jól beszéltek románul, és megtanították a román és a magyar sportkifejezéseket. A magyar sportszaknyelv nagyon bonyolult. A Mihai Eminescu Főgimnázium tanulói rendszeresen vesznek részt versenyeken a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulóival, és kialakul egy közös nyelv. A szatmári iskolák tanulói jó barátok. Amikor ezek a diákok elmennek egyetemre Kolozsvárra vagy más városokba, azonnal létrehoznak egy csapatot, hogy továbbra is együtt legyenek. A sportban kell tudni nyerni és veszteni. Mindenre megtanít, ami az életben van.

Matusinka Beáta a saját, kétnyelvűséghez fűződő viszonyát vázolta. Arad megyéből származik, szórványban egy magyar közösségben felnőni érdekes volt, mert annak ellenére, hogy szórvány, elég későn tanult meg románul. Voltak csúfolkodások, megszólások, amikor üzletben kisgyerekként nem tudott kenyeret kérni. Középiskolában teljesen másképp alakult a dolog, az érettségin már megvolt románból a 9,50. Amikor felkerült Marosvásárhelyre, a csoporttársak között már ő volt az, aki jól beszélt románul. Az államvizsga-dolgozatát már a kétnyelvűségből írta Kétnyelvűség a marosvásárhelyi piacokon címmel. Az utóbbi években reneszánszát éli ez a kérdés. Marosvásárhelyen főként tapasztalati kutatásokat végzett, s az volt a konklúzió, hogy a román igyekezett magyarul beszélni, a magyar pedig románul, hogy elérjék céljaikat, azaz létrejöjjön az üzlet. Beáta később elvégzett egy mesterit románul, majd a jogot is románul Kolozsváron. A jogon nagyon fontos a nyelvismeret, hiszen minden vessző, kötőszó megváltoztathatja a szöveg értelmét. Sokat tanult abban az időszakban a román és magyar szakterminológia terén, amikor hivatalos szakfordítóként dolgozott. Szerinte, ha az ember tudatosan tesz érte, egy hátrány akár előnyére is válhat.

Szőcs Péter úgy vélte, mindenképpen érdekessé teszi ezt a várost az, hogy vannak ezek a kérdések, mert mindig van egy olyan, hogy mihez viszonyítsuk magunkat, mindig tanulhatunk a másiktól, gazdagodhat az ember kultúrája. A lényeg az, hogy a kompromisszumok egyenlők legyenek és a bánásmód is egységes. A kultúrák egymás mellett élése egy pozitív dolog. Szatmár megyében a domináns román és magyar mellett több kultúrának is megvannak a maradványai (sváb, roma, ukrán, szlovák, zsidó), ezek valamilyen szinten, sok esetben vegyes házasságok révén érintkeznek. Ezt tudomásul kell venni, és a jó oldalát kell keresni. A lényeg az, hogy mindegyik megmaradjon, ne nyomja el egyik a másikat, mert azzal szegényebbek leszünk.

Jobb Domokos hatévesen tanult meg románul a szomszédtól. Minimális az a közeg, ahol románul kell beszéljen, mindig olyan közösségekben tevékenykedett, ahol többségben éltek a magyarok. Egyéni szinten nem probléma a magyar kérdés, a legtöbb esetben az sem gond, hogy a szomszéd más nemzetiségű vagy más vallású, politikai szinten viszont működik a megosztottság. A pártok mindig kijátsszák egymás ellen a nemzetiségeket és a vallásfelekezeteket is. Jobb Domokos volt már olyan társaságban, ahol a családnak a fele román, a másik fele magyar volt, és egymástól külön ültek, nem igazán értették meg egymást, ennek pedig nem nyelvi okai voltak.

Nichita Sulyok Julianna elmondta, hogy ő református templomban esküdött meg a román férjével, aki nem ragaszkodott ahhoz, hogy menjenek román templomba is. Néhai Kanizsai László tiszteletes úr elmondta románul is az esküt, amit a férje nagyon nagyra értékelt, és megjegyezte, hogy egy ortodox templomban biztos nem mondják el az esküt magyarul, ha valamelyik fél nem tud románul. Később a gyerekeket is református templomban keresztelték meg, és a férje ebből sem csinált problémát.

Elek György megjegyezte, hogy eddig mindenki arról beszélt, hogy meg tudnak egyezni románok és magyarok, a híradásokban viszont folyton azt halljuk, hogy itt is, ott is problémák vannak. Valóban vannak problémák, vagy úgy rendezik a dolgokat — azok, akiknek az az érdekük —, hogy legyenek? — tette fel a kérdést.

Szőcs Péter határozottan állította, hogy Szatmár megyében az etnikai feszültség marginális probléma, bár volt mind a két oldalról ilyen irányú kezdeményezés, de ezek sikertelenek maradtak. Úgy a román, mint a magyar szélsőségeseknek is öt százalék alatti a támogatottságuk.

Simona Pop megjegyezte, azt is látni lehet, hogy amikor nem az RMDSZ vezette a várost és a megyét, rosszabbul mentek a dolgok.

Szőcs Péter figyelmeztette: várjuk meg, amíg lejár a magyar vezetés mandátuma. Ha akkor is rossz lesz, akkor az egy nagy szégyen lesz. Ha viszont jobb lesz, akkor annak csak örülni fogunk. Szőcs azt tapasztalja, hogy az utóbbi tíz évben Szatmárnémetiben szűkül a magyar nyelv használata, de remélhetőleg ez megáll, és felismerik az emberek, hogy érdemes használni a magyar nyelvet is. Ezen mindenki kell dolgozzon, hogy tudatosabban használjuk, és a román lakosok se féljenek használni, sőt, akarják használni a magyar nyelvet.

Gheorghe Popdan arra az időszakra emlékezett, amikor még a magyar húsvétkor locsolkodtak a románok is, a román húsvétkor pedig locsolkodtak a magyarok is. Karácsonykor is megkántálták egymást a románok és a magyarok.

Szőcs Péter alátámasztotta, hogy Szatmárnémetiben ez nem volt probléma akkor sem, amikor még nem adtak hivatalos szabadnapot a vallásos ünnepeken. Természetes volt, hogy minden nő szabad volt például nagypénteken, hogy tudjon készülni a húsvétra. Egy-két ember mindig akad, aki nem ért egyet a békés megoldásokkal, de őket nem kell figyelembe venni.

Nichita Sulyok Julianna fontosnak tartja a kétnyelvűséget a boltokban és a közintézményekben. Konkrét esetről beszélt, amikor egy idős ember bekerült a kórházba, és nem beszéltek vele magyarul. Az az idős ember már nem fog megtanulni románul, bármi is történjék.

Szőcs Péter arra figyelmeztetett, hogy az egészségügyi dolgozók nagy része — akik innen származnak — már elment Nyugatra, és nagyon sok orvos jön a Kárpátokon túlról, akik nem fognak megtanulni magyarul.

Matusinka Beáta megjegyezte, hogy nem lehet általánosítani, hiszen vannak olyan orvosok, akik Dél-Romániából jöttek, és már elég jól beszélnek magyarul. Egy jó orvos számára fontos, hogy megértse a betegét.

Nichita Sulyok Julianna figyelmeztetett: érdemes megnézni, hogy mennyit költ az állam egy börtönlakóra és mennyit egy kórházi betegre vagy egy diákra.

Jobb Domokos a magyarság fogyásában lát nagyon sok veszélyt. Az ombodi romáknak — ahol ő maga is él — nincs nyelviségük, de feltörekvőben vannak, és lehet, hogy húsz-harminc év múlva többséget alkotnak majd, de hogy milyen nyelven fognak beszélni, az kérdéses. Magyar gyerek nagyon kevés születik, roma viszont annál több.

Szőcs Péter hangsúlyozta, hogy a magyarok fogyását — és a románokét is —meghatározza az, hogy nagyon sok fiatal kitelepedik Nyugatra. Lassan már nem az lesz a probléma, hogy románul vagy magyarul beszélnek egy településen, hanem az, hogy ki beszéljen. Nagyon sok községben alig tudnak egy tucat gyereket összeszedni, hogy az iskolában induljon egy osztály.

Simona Pop úgy látja, hagyni kell, hogy a gyerek döntse el, hol akar élni, hogyan akar élni. A szülőnek kell irányítani a gyereket, hogy mindenképpen jobb, ha itt marad, de nem állíthatja meg. Érdemes keresni az okokat arra vonatkozóan, hogy vajon miért nem a szülő véleménye számít a gyereknek. Sajnos a szülők sem látják, hogy milyen az élet külföldön. Az, hogy néha-néha elutaznak valahova, akár a külföldön élő rokonaikhoz vagy a már ott élő gyerekeikhez, még nem jelent semmit, azzal még nem látják a valóságot. Simona elmesélte, hogy megkérdezte egy ismerősét, mennyit keres külföldön. X összeget. Megkérdezte, mennyi időt tölt el azzal, hogy eljusson a munkahelyére. Y időt, ami költséges. Amikor összeszámolták a kiadásokat és a bevételeket, kiderült, hogy itthon is lenne annyi jövedelme. És a családdal lenne, a barátokkal, mert ott nem igazán vannak barátok. Simona szerint sokkal egészségesebb egy kisebb városban lakni, mint a nagy zsúfoltságban.

Szőcs Péter szerint talán az a legnagyobb feladatunk a következő néhány évben, hogy ismét vonzóvá, divatossá tegyük azt, hogy Szatmárnémetiben éljünk. Meglehet, az utolsó órákban vagyunk ilyen téren.

Gheorghe Popdannak nagyon sok tanítványa megy külföldre továbbképzésre, és közülük nagyon sokan ott is maradnak. Nem biztos, hogy amikor ott maradnak, látják, hogy hol maradtak. Lehet, hogy később megbánják. Vagy azért nem jönnek vissza, mert nem akarják beismerni, hogy hibáztak, vagy azért, mert itthon nem akarják elvégezni azt a munkát, aminél ott rosszabbat végeznek. Ezek a fiatalok már se románok, se magyarok nem lesznek ott.

Elek György erre reagálva kérdezte meg, hogy az otthon és a haza fogalma létezik-e még az emberek tudatában.

Kovács Nikolettnek két hazája és két otthona van. Az egyik Szatmárnémeti, a másik Vas megye. Véleménye szerint mindenkinek ott van az otthona, ahol azt magának megteremti.

Szőcs Péter is kérdéssel állt elő: a román iskolákba, köztük a Mihai Eminescu Főgimnáziumba is járnak magyar gyerekek, felmerülnek-e nyelvi problémák? Nem bélyeg számukra az, hogy magyarok?

Gheorghe Popdan határozottan állította, hogy nagyon sok magyar gyerek ért és ér el eredményeket.

Simona Pop hozzátette: azok, akik bejutnak az Eminescuba, tudnak románul már kilencedik osztályban. Ami érdekes, az az, hogy nem lehet hallani az iskolában magyar szót, pedig vannak magyar nemzetiségű tanulók és tanárok is. Az iskolában erős román szellemiség uralkodik, de a tehetséges magyar gyerekek tudnak érvényesülni.

A politika próbálja összeuszítani a románokat és a magyarokat. Hogyan lehet kivédeni az uszításokat? — következett Elek György újabb kérdése.

Nichita Sulyok Julianna szerint csak észszerű gondolkodással, nem odafigyelve a provokációra, a következő generációt pedig ebben a szellemben nevelve. Sokat számít az, hogy a gyerek mit lát és hall otthon, és sokat számít, hogy mit ad neki az iskola. Az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum sajátos helyzetben van, mert előkészítő osztálytól a tizenkettedik osztályig párhuzamosan van román és magyar osztály, tehát ebben az iskolában van lehetőség az együttélésre, egymás megismerésére.

Jobb Domokos úgy vélte, hogy alapvető kérdésekre kellene megadni a választ. Számára vannak olyan ünnepek, amelyek bántóak. December elsejét például a magyarok többsége nem tudja ünnepelni.

Nichita Sulyok Julianna úgy vélte, hogy nem kell ünnepelni, de el lehet fogadni, hogy az másoknak ünnep, és ugyanígy mások is fogadják el a mi ünnepeinket.

Jobb Domokos nem azt akarja mondani, hogy december 1-je nem egy valós esemény. Az a gond, hogy ez egy ország nemzeti ünnepe, ebben az országban pedig olyanok is élnek, akik nem tudják magukévá tenni ezt az ünnepet.

Gheorghe Popdan hisz abban, hogy három intézmény feladata békét teremteni az emberek között: a családé, az iskoláé és a templomé.

Szőcs Péter azt kérdezte meg a román meghívottaktól, hogy véleményük szerint a román lakosság részéről van-e olyan igény, hogy magyar nyelvet tanuljanak.

Popdan határozottan kijelentette, hogy az iskolában intézményesítetten nem lehet megoldani.

Simona válasza érthetőbb volt: küldjék el a szülők a gyereket sportolni. A gyerek egészséges lesz, és megtanul magyarul vagy románul, azt a nyelvet, amelyet nem beszéli.