Beszélgetés a szülő-diák-pedagógus kapcsolatról (I.)

A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében a Beszélgetések testről és lélekről sorozatban szakértők és meghívott vendégek beszélgettek a szülő-diák-pedagógus kapcsolatról, az együttműködés olyan lehetőségeiről, amelyek a gyerek fejlődését segítik elő.

A beszélgetésen részt vett Frigy Szabolcs pszichológus, egyetemi tanár, Borsi Zsuzsa pszichológus, Gál Sándor református lelkipásztor, Pakot Géza római katolikus iskolalelkész, Nusszer Noémi óvónő, Sárosi Melinda tanítónő, Kallós Zoltán tanár, Gál Gyöngyi magyartanár, szaktanfelügyelő, Matuz Zsolt és Varga Zsolt szülők, Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere, valamint Tatár Zsuzsa és Szejke Dóra diákok. A beszélgetést moderálta, Elek György.

Elek György a bevezetőben elmondta, hogy az elmúlt több mint huszonöt év alatt állandó eredménytelen reformokon megy át a tanügy, ugyanakkor megváltozott a szülők, a diákok és a pedagógusok közötti viszony. Ha valami nem jól működik, a szülők a pedagógusokat, a pedagógusok a szülőket teszik felelősökké, és mindkét esetben a diák érdekei csorbulnak. A beszélgetésen nem lehet ugyan megoldani az egyre jobban elburjánzó problémákat, de azzal, hogy szót ejtünk róluk, elősegítjük azt, hogy megoldások is szülessenek bizonyos területeken.

Frigy Szabolcs vitaindítójában rámutatott arra, hogy ő maga is rendkívül fontosnak tartja a szülő-diák-pedagógus kapcsolat tárgyalását. Popper Péterre hivatkozott, akinek egyik írásából tudjuk, hogy az 1970-es években hazaküldtek egy gyerek anyukájának egy értesítőt, melyben az állt: „Tessék fürdetni a gyereket, mert büdös!” Az anyuka visszaírta: „Tessék tanítani, ne szagolni!” Frigy Szabolcs egy kicsit a múltból táplálkozva a jelen kihívásaira igyekezett összpontosítani a gondolatait.

„Ha megnézzük, hogy a gyerek életében vagy a szocializációjában mennyi hatás éri őt, akkor láthatjuk, hogy egy nagyon bonyolult rendszerben élünk, s ezen a beszélgetésen ennek csupán egy kis szeletét lehet tárgyalni. A gyerek benne él egy társadalmi közegben, ami nagyon erőteljesen hat rá. Az egyik legfontosabb hatás a tömegkommunikáció. Ma már a szülő és a tanár sokszor a kispadról nézi a gyerek szocializációját, csak követni tudja valamennyire, de igazán nem szólhat bele. Az iskola mindig tükrözi az aktuális társadalmi berendezkedésnek a sajátosságait. Más a helyzet a diktatúrákban és más a demokráciákban. Hogy az iskola mennyire tudott demokratikussá válni az elmúlt negyed században, az egy külön téma lehetne. Régen az iskolát egy fekete doboznak tartották a szülők. A szülő a hagyományos társadalomban nem érezte az iskola működési folyamatait, nem volt hozzá tudása, nem ismerte a pedagógiai folyamatokat, örült annak, hogy a gyereke iskolába járhat. Az volt a jó szülő, aki elvitte a gyerekét az iskolába és bízott abban, hogy az a legjobb helyre került. Ma ennek a fekete doboznak a kivilágosodását éljük meg, a szülő egyre jobban belelát vagy bele akar látni az iskolai életbe, néha túlságosan nagyok az elvárásai. Romániában a kötelező oktatásnak nincs igazán olyan nagy története, egy autoriter rendszerben az iskola is nagyon autoriter volt. A porosz oktatási rendszer, amelyet mi alkalmazunk, evidensen rájátszott erre az autoriter rendszerre, amit a tanár mondott, azt el kellett fogadni. Más a helyzet Amerikában, ahol a diák tegezi a tanárt, ahol a tanár-diák viszony nem tekintélyalapú. Sokáig tisztelték a tanárt, az autoritás onnan jött, hogy a tanár többet tudott. Ez működött egy adott pontig, ma viszont azt látjuk, hogy a tudásra épülő autoriter dolog már nem nagyon működik, mert a tudásnak vannak más forrásai is, emiatt az autoriter porosz oktatási rendszer egy kicsit meginogni látszik. Ennek látjuk ma a hatását, és a szülők is keresik a helyüket ebben a nem autoriter partnerségben. Ma már a szülő vagy alárendelt, vagy fölérendelt helyzetben van, ezért nagyon nehezen tudják kialakítani a partnerviszonyt. Ha az iskola kommunikál is, akkor kifelé kommunikál. A szülő semmiképpen nem szólhatott bele, hogy a tanár hogyan tanítsa a matematikát vagy egyebet, ugyanakkor a tanár kompetenciája megkérdőjelezhetetlen volt. Ez amiatt is fontos, mert régebben nagy különbség volt a pedagógus és a szülő iskolázottsága között. Már ez a különbség is önmagában tekintélyteremtő volt. Ma már túl vagyunk ezen az első generációs értelmiségi válságon. Az 1990-es évek elején még nagyon kevesen voltak, akik egyetemet végeztek, ma már a szülők nagy részének van felsőfokú diplomája. Ez az értelmiségi váltás megváltoztatja az iskolához, a pedagógusokhoz való viszonyt, mert sok szülőnek magasabb fokú végzettsége van, mint a tanárnak. Régebben egyértelmű volt, hogy az idősebb tudta tanítani a fiatalt. Az iskolában is nyilvánvaló volt, hogy a tanár, ha idősebb, akkor többet tud. Ma már a tudás megszerzésének a lehetősége nem fentről jön le, pillanatok alatt egy telefon segítségével is információkhoz lehet jutni. Ma már a tanárság, a tanítóság nem tekintély, egy nyitott társadalomban meginog a gyerek és a szülő hite az iskolában. Az iskola nem az egyedüli forrása a tudásnak, hanem egy a sok közül, az sem biztos, hogy a legjobb. Sokan leírják, hogy a diák motiválatlansága nem a motiváció hiánya, hanem inkább az intézmény strukturális hatásának köszönhető” — magyarázta a szakember.

A továbbiakban Frigy Szabolcs arra a kérdésre kereste a választ, hogy a demokrácia elhozta-e a demokratikus iskolát?  Intézményi szinten talán, de a tanárképzésben, a tanárok felkészítésében, az iskolák intézményi rendszerében kevésbé. Nem is feltétlenül a törvényekkel van a baj, azok úgy, ahogy ki vannak dolgozva, csak be kellene tartatni azokat. Napi szinten a kommunikációban még mindig a csak azért is megmondom jelenség tapasztalható, nagyon nehezen megy a váltás az iskoláknak és a tanároknak, és nagyon nagy kihívás az iskoláknak kifehéríteni a fekete dobozt, véli a pszichológus.

Frigy Szabolcs szerint az a jó iskola, amelyik átlátható. Nagyon jól tudnak a szülők együttműködni a tanítónénikkel, amikor belátnak az iskolába, ha nem csak a diákok szemével látják az iskolát, hanem reálisan bevonzzák a pedagógusok az iskolába a szülőket. Ebben a nagyon kötött porosz oktatási rendszerben nagyon nehéz elérni azt, hogy a szülő tényleg aktív tagja legyen az iskolának, főleg úgy, hogy jól működjön a kommunikáció a szülő és a pedagógus között. Fontos, hogy milyen stílusban, mennyire számonkérően kommunikálnak a pedagógusokkal. Az iskola próbál kibontakozni, önmaga lenni, de ezt erőteljesen befolyásolják a szülői elvárások, másrészről a társadalom. Az iskola nem mehet el szó nélkül amellett, hogy van egy internetes kommunikációs közösségi oldal. Kérdés, hogy az iskola erre hogyan tud reagálni, mennyire rugalmas a struktúrája. Az iskolát már-már nem csak ki akarják fehéríteni — mert ebben a globális forradalomban mindent tudnak a szülők, van külön Facebook-csoportjuk —, elkezdődik egyfajta mitizálása az oktatási folyamatnak. Nagyon sok szülő már a kicsi óvodásban látja a cégvezetőt, aki pedig nem ezt segíti, az rossz, nem jól végzi a dolgát. Ez a helykeresés nagy kihívás a mai társadalomban, ehhez keresi a szülő az iskolával szemben a megfelelő hangot, mutatott rá Frigy Szabolcs.

A pszichológus és egyetemi tanár elmondta, hogy ma már egy oktatási szerződést kell kötni a szülő és az iskola között, amit jogilag szabályozni kell. Ez azért furcsa, mert olyan dolgokat kell leszögezni, amik eddig nem léteztek. Vannak olyan irányelvek, hogy a szülő havonta be kell menjen az iskolába és érdeklődjön a gyereke iránt. A partnerközpontúságot mind a két félnek tanulnia kell. Ma már nem lehet mindent autoriter módon megoldani. Az alá-fölé rendelés valamilyen hatalomgyakorlásról szól. Ma is lehet érdekeket érvényesíteni, de nem másokon keresztülgázolva. Meg kell tanulja a szülő is, a pedagógus is, hogy a győztes-vesztes játszmák nem feltétlenül tesznek jót a kapcsolatoknak. Az alá-fölé rendelő kapcsolatban valakinek az érdeke mindig sérül. Ha a tanár erős, akkor az ő érdeke érvényesül a szülő vagy a gyerek kárára. Tudjuk, hogy vannak nagyon erős akaratú szülők, akik nagyon intenzíven próbálják a saját akaratukat érvényesíteni, és ez nagyon nehéz az iskola számára, mert a jogi keretek megteremtik azt a lehetőséget is, hogy a szülőknek erőteljes jogaik vannak és beleszólhatnak az iskola életébe. Az első generációs értelmiségiek után nagyon nagy elvárás van a tanárokkal szemben. Egy olyan iskolában tanítani, ahol a szülők több mint harminc százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, nagyon nehéz. Másik oldalról nagyon nehéz ott tanítani, ahol túl kevés a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülő, mert ott teljesen más kihívások vannak. Amikor eltűnik a generációs és intellektuális szakadék, a szülő úgy érzi, hogy beleszólhat, mert ő is tudja, ő is tanulta — mutatott rá az iskola-szülő közötti partnerség bukatóira.

„Romániában megkérték a szülőket, hogy minősítsék egytől tízig, mennyire bíznak az iskolában. A legtöbb szülő hármas minősítést adott. Erre vonatkozóan sok kutatás van. 2016-ban legjobban a hadseregben, a tűzoltókban bíztak az emberek. Legvégén van a parlament, az iskoláról nem esik szó. Amikor gond van, akkor mindig felelősöket keresünk. Amíg a gyerek mindenből tízes, jól viselkedik, addig könnyű partnerközpontúnak lenni. Amikor jelentkeznek a gondok, akkor van igazán szükség a partnerközpontúságra. A szülők nagy része meg van győződve arról, hogy ha a gyereke rossz eredményeket ér el, annak az az oka, hogy a tanár nem tanítja meg. Kialakulóban vannak olyan instant válaszok, amelyek beépülnek egy-egy kultúrkörbe, sokan jönnek olyan példákkal, hogy mennyivel más Finnországban vagy más országokban. Azzal áll elő a szülő, hogy ott nem adnak házi feladatot. Mondhatja a szülő, hogy túlterhelt a gyerek, de ugyanúgy mondhatja az iskola is, hogy azért vannak magaviseleti gondok, mert a gyerek nincs megnevelve. Amikor a labdát ide-oda dobáljuk, az egy véget nem érő történet. Ez a labdadobálás nagyon intenzív és sok sérüléssel jár mind a szülők, mind az iskola részéről. Meg kell találni azt a nyugvópontot, ahol a szülő és az iskola számára a diák áll a középpontban. Egy olyan környezetet kell kialakítani az iskolában, amiben megszólítható a tanár, de nem a számonkérés hangján. Egy kicsit abban a légkörben, amikor a családban leülünk beszélgetni. Ha szülő nincs kapcsolatban az iskolával, akkor a gyerek úgy állítja be az iskolát, ahogy számára előnyös. A túlterheltség érzését nagyon sokszor a gyerekek erősítik a szülőkben. Nagyon fontos, hogy a szülő ne a gyerek szemén keresztül lássa az iskolát, meg kell nyitni azt az utat, hogy a szülő és az iskola megtalálja azt a direkt lehetőséget, amikor minőségi időt tudnak együtt tölteni. Az a fajta szülőértekezlet, amelyik hasonlít az osztályfőnöki órára, amikor a katedráról elmondja az osztályfőnök, hogy mi a gond, ma már nem működik. Ha nem tudjuk egy aktív, kommunikációs felületté átalakítani, hanem visszük tovább az autoriter dolgot, hogy az osztályfőnök elmondja, ki a jó és ki a rossz, akkor megint nem volt megadva a lehetőség a minőségi kommunikációra. Sajnos a tanárképzés nem abba az irányba halad, hogy a tanárok megtanuljanak egy szülőcsoportot összekovácsolni” — hívta fel a figyelmet.

Frigy Szabolcs szerint a társadalmi változásokat nem tudjuk követni. „Azt mondják, hogy a nagy társadalmi változásoknak harmincéves szakaszai vannak, körülbelül ennyi idő után történik valami, ami felfordítja az életünket. Egy ilyen lassan mozgó iskolarendszerrel nem lehet tudni, hogy hova jutunk. Már most lemaradásban vagyunk, harminc év elteltéig még tíz oktatási törvényt elfogyasztunk, utána egyre nagyobb lesz a szakadék a valós és az iskolai élet között. Úgy tűnik, hogy kezd eltávolodni az iskolai élet a valós élettől, ez pedig egy nagy kihívás, sem a szülő, sem a diák nem tudja követni. Nagy összefogásra lenne szükség, hogy lehetőség legyen felzárkózni az új szenzációs trendek mögé. Amikor egy öt-hat éves gyereknek van saját Facebook-oldala, nagyon nehéz beleszólni annak a szocializációs életébe, legtöbbször csak szemlélői vagyunk a történéseknek. Egy új kapcsolati mintát kellene kialakítani, ez pedig egy hosszabb kommunikációs folyamatnak a része” — összegzett a pszichológus.

(folytatjuk)