Beszélgetés a szülő-diák-pedagógus kapcsolatról (II.)
A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében a Beszélgetések testről és lélekről sorozatban szakértők és meghívott vendégek beszélgettek a szülő-diák-pedagógus kapcsolatról, az együttműködés olyan lehetőségeiről, amelyek a gyerek fejlődését segítik elő.
A beszélgetésen részt vett Frigy Szabolcs pszichológus, egyetemi tanár, Borsi Zsuzsa pszichológus, Gál Sándor református lelkipásztor, Pakot Géza római katolikus iskolalelkész, Nusszer Noémi óvónő, Sárosi Melinda tanítónő, Kallós Zoltán tanár, Gál Gyöngyi magyartanár, szaktanfelügyelő, Matuz Zsolt és Varga Zsolt szülők, Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere, valamint Tatár Zsuzsa és Szejke Dóra diákok. A beszélgetést moderálta Elek György.
Elek György a beszélgetés fonalát megpróbálta úgy irányítani, hogy kísérjék nyomon a szülő-gyerek-pedagógus kapcsolatot az óvodától a legfelsőbb oktatási szintig.
Nusszer Noémi óvónő kifejtette, hogy az óvodában rendszeresen találkoznak a szülők az óvónőkkel, reggel hozzák, délben viszik a gyereket. Vannak formális találkozások, mint a szülőértekezletek, az óvónő szerint ezek helyett hatásosabbak azok a programok, amelyekbe bevonják a szülőket is (nyílt napok, farsang, karácsonyváró). Ezeken a foglalkozásokon egy kávé és egy üdítő mellett lehet ismerkedni, megbeszélni a közös dolgokat. Nusszer Noémi szerint is nagyon fontos a kommunikáció, bár nagyon nehéz megtalálni annak a módját, hiszen a szülők is ahányan vannak, annyi véleményt formálnak. Minden szülő azt hiszi, hogy ő a legjobb pszichológus és pedagógus. A gyerek otthon egyféleképpen viselkedik, az óvodában másként. A közös foglalkozásokon a szülő láthatja azt is, hogy a gyerek hogyan viselkedik a közösségben. Nem lehet minden szülőnek elmondani, hogy problémás a gyermek, mert vannak, akik rögtön a pedagógusban keresik a hibát, emiatt nehéz kezelni a gyermeket. Vannak olyan szülők is, akik amikor észreveszik, hogy a gyerek másképp viselkedik, mint otthon, megkérdezik, mit lehetne tenni, hogy kijavítsák a hibákat. Fontos, hogy nyitott legyen a tanintézmény, fontos a szülők bevonása, de például Nusszer Noémi csoportjában a szülők leszavazták, hogy az óvodai csoportba tartozó szülőknek legyen Facebook-közössége. Valóban jobb, ha gyakorlatiasabb foglalkozásokat szerveznek. Ha a szülő jobb módszert tud, bemutathatja a program keretén belül. Az utóbbi években a törvény is megengedi, hogy a szülők programokat készítsenek, de azokat jóvá kell hagynia az intézmény vezetőtanácsának. A cél az, hogy olyan programokat valósítsanak meg, amelyek elősegítik a gyerekek fejlődését.
A gyerekek többféle családból, többféle körülmények közül érkeznek. Mennyi idő kell ahhoz, hogy összekovácsolódjanak? Sikerül-e egyáltalán közösséggé formálódniuk? — vetette fel Elek György.
Nusszer Noémi úgy érzi, nagyon sokat számít a pedagógus tapasztalata. Már az is siker, ha egy idő után a kiscsoportosok nem sírnak. Vannak olyan gyerekek, akik nem igazán járnak társaságba, kevésbé ismerkedtek, ők lassabban illeszkednek be. Az is sokat számít, hogy a szülők otthonról hogyan készítik fel a gyereket, mit mondanak el előre az óvodáról. A gyereket erre fel kell készíteni lelkileg. Egy másik nagyon fontos dolog a családlátogatás, még mielőtt elkezdődne az óvoda, hogy legyen meg az első találkozás a gyerekkel a saját otthoni környezetében. Így amikor a gyerek elmegy első nap az óvodába, egy ismerős arccal találkozik. A szülők az elején görcsösen fogadják, hogy rendszeresen részt vegyenek közös tevékenységeken. Egy idő után viszont belátják, hogy szükség van a közösségépítésre. Három év után egy nagyon jó, összeforrt csapattá tudnak alakulni a szülők, a gyerekek és a pedagógusok.
Óvoda után jön az előkészítő osztály. Milyen változás éri a gyereket ebben a periódusban? — tette fel a kérdést Elek György Sárosi Melinda tanítónőnek, aki huszonöt éve van a pályán.
Az egyetem nem készíti fel a pedagógust a szülőkkel való kapcsolattartásra — kezdte hozzászólását Sárosi Melinda. Ez egy nagy hiányossága az egyetemi képzésnek vagy a tanítóképzésnek, ezt a pedagógus a pályája során kell hogy megtapasztalja. Huszonöt év alatt sok minden megváltozott. Sokáig a szülőértekezlet úgy zajlott, hogy a szülők a padokban ültek, az osztályfőnök pedig a gyerekeket sorba véve mondta el azt, amit fontosnak tartott. Ehhez képest ma már beszélgetős és teljesen interaktív a szülői értekezlet. Egy nagyváradi drámapedagógus tanított meg sok pedagógust arra, hogy milyen kell legyen ma egy szülőértekezlet. Sárosi Melinda szerint ez azért fontos, mert a közös programokkal, a szülőkkel való kapcsolattartással közösséget lehet építeni. Úgy, ahogy kialakul a gyerekek osztályközössége, fontos a szülői közösség erősítése is. Minden nevelői hatás, ami éri a gyereket, sokszorozottabban éri, ha a pedagógus együttműködik a szülővel.
A tanítónő szerint nagyon fontos a hatékony kommunikáció. Egyre több a problémás gyerek (magaviseleti vagy tanulási problémák). Azokkal a gyerekekkel nehéz dolgozni, ahol a szülő nem látja be, hogy a gyerekkel probléma van. Ha a szülő hajlandó a pedagógussal együttműködve azon munkálkodni, hogy a gyerek beilleszkedjen az iskolai életbe, akkor a problémás gyerekkel könnyebben lehet eredményt elérni. A túlterheltséggel kapcsolatosan Sárosi Melinda hozzáfűzte, hogy a szülői elvárások nagyon különbözőek. Vannak szülők, akik annak örülnek, ha a gyerek minél több feladatot kap, hogy minél több tudást szerezzen, míg mások azt tartják fontosnak, hogy a gyerek érezze jól magát az iskolában, harmonikusan fejlődjön a maga ritmusában, és nem az a fontos, hogy sok feladatot kapjon. Ezeket a különbségeket nagyon nehéz összeegyeztetni. A tanító nem tud úgy tanítani, hogy mindenkinek megfeleljen, állapította meg a pedagógus, hozzátéve, hogy a mai megváltozott helyzetben csak úgy lehet dolgozni, ha a szülő partner. A szülőkkel való kapcsolatban és a diákokhoz való hozzáállásban Sárosi Melinda számára vízválasztó volt az, amikor maga is anya lett. Azóta nagyon sok mindent másként lát, de főként amióta iskolás gyereke van. Látta azt, amikor a gyerek tanul és milyen segítségekre szorul. Amikor a szülők megkeresik nevelési tanácsadásért, akkor nem tanítói szemszögből ad tanácsot, inkább azt mondja el, hogy mi az, ami náluk otthon bevált hasonló helyzetekben.
Pakot Géza keresztény és vallásos szempontjából közelítette meg a témát. Az előadások kapcsán is azt látta, hogy van egy céltudatosságkeresés az egész társadalomban, próbáljuk megtalálni, mi az, amit létre akarunk hozni: iskola és szülők közösen. Azt is látjuk, hogy egyfajta céltalanság uralkodik a mi környezetünkben, többek között azért, mert a szülő sem tudja, hogy a gyereke itt fog-e maradni. Az egyik szülő mondta, hogy legyen meg a diploma, tanulja meg a gyerek az angol nyelvet, a többi nem számít, mert úgyse tudjuk, hogy mi lesz a gyerekből. Van egy olyanfajta céltudatosságvesztés is, ami a kereszténységből adódik, hogy helyi felelősségeket szab ki az ember számára: erős tagja kell lenni egy közösségnek és ott kell építeni a templomot, az iskolát, azok környezetét. A szülő és az iskola arra kell felkészítse a gyerekeket, hogy helyi célokat valósítsanak meg. Kezd eltűnni a harmadik személy, Isten, aki minket elhelyezett valahova, valamilyen célból. A tudomány és a hit még mindig szembemennek egymással. Benedek pápa mondta, hogy felelősséggel bánjunk, ismerjük el, szükségünk van arra, hogy a célt visszahozza valaki valamilyen formában az életünkbe. Sokan mondják, Pakot atya is egyetért vele, hogy kereszténynek bárhol lehet lenni, sikeresnek nem. Az, amire mi most építjük az életünket, meg fogja határozni, hogy egy intézmény, egy iskola milyen irányba halad. Az angolszász rendszer, ahol Pakot atya tanult, nagyon okosan, de eléggé pragmatikusan mindent visszaterhel az egyénre. Nem tart sok órát, nincs házi feladat, de nagyon sok egyéni munkát követel. Ott a felelősséget átterhelik a diákra, hadd dolgozzon, ha el akar érni valamit. Az angolszász oktatási rendszerben nincs semmi céltudatosság, azt tartják, érvényesüljön, aki tud, de aki akar, annak megvan az esélye, hogy egyénileg felverekedje magát. A mi kultúránknak az alapjaiban ott van és abból táplálkozunk, hogy mi szeretjük azt a környezetet és azokat a helyeket, ahol létezünk. A céltudatosságot a szülők felé is érdemes erősíteni, hogy a gyerekeiknek itt van helyük, jövőjük, itt kell éljenek. Ha az emberek a sikerességre mennek, nem lesznek sikeresek, megmaradnak egy bizonyos szinten, de nem a céltudatosság felé mennek. Nagyon sok szülő arra ösztönzi a gyerekét, hogy menjen külföldre. Nem lenne ezzel semmi baj, ha a gyerek visszajönne és itt kamatoztatná a külföldön szerzett tudását.
Gál Sándor szerint ott, ahol nincs tekintély — itt elsősorban nem a tanári vagy lelkészi tekintélyre gondolt —, nincs Isten iránti alázat és elkötelezettség, próbálkozni kell. Vannak jó kezdeményezések az oktatásban, az egyházban, de gyakorlatilag saját magunk körül forgunk. A Szentírást, ha ilyen szempontból vizsgáljuk, azt látjuk, mind az Ó-, mind az Újszövetségben nagy hangsúlyt helyeznek az oktatásra, a tanításra. A tanítás először a családban kezdődik. A családnak megvan a helye a nagy közösségen belül, aztán megvan az oktatásnak a helye a nagy közösségen belül. Érdekes, hogy a Szentírás nagyon rugalmasan viszonyul a rendszerekhez. A prófétáknál azt is olvashatjuk, eljön az idő, amikor nem tanítja egyik ember a másikat, hanem szívükbe lesz írva Isten igéje, emlékeztetett a lelkipásztor, aki jó ötletnek tartja azt, hogy az oktatásba bevonják a szülőket. A nagy gond, amit észlel: nem tudjuk, hogy hova tartunk. Amikor az Ószövetségben tanította a fiát az apa, akkor tudta, hogy ő annak a népnek a tagja. Tudta, hogy megtanulja azt, amit elvárnak tőle, és nem kérdés számára, hogy hova tartozik. Manapság azzal van gond, hogy jó nevű intézményekben oklevelet szerez az illető, végigjár mindent, ami csak végigjárható, és nem tudja, hogy miért van a világon. Az egykori nagy református gimnazista, Ady Endre közismert versében írta: „Ha élet zengi be az iskolát…” Az életszerűségre kell koncentrálni. Ha az oktatási rendszerünk az életszerűséget szolgálja, kisebbségi létben a magyar érdeket, a magyar sors jobbá alakulását, egyházi értelemben a közösség megerősödését, akkor a módszerek változhatnak, de a cél marad. Jézus is hangsúlyosan mondta, mielőtt felment a mennybe: Tegyetek tanítványokká minden népeket! Egy oktatás-nevelési parancsot rendelt el. Gál Sándor abban reménykedik, hogy ha az egyházközösségekben oda tudja vinni a hallgatói elé mindazt, amit hisz és vall, akkor lesz előrelépés.
(folytatjuk)
