Beszélgetés a természetfeletti világról (II.)

Bodea-Gál Tibor, a Harag György Társulat színművésze beszélgetéssorozatot indított az Ács Alajos Játékszínben Szatmári gondolkodó főcímmel. A természetfeletti világ volt az első beszélgetés témája, amelyen meghívott vendégek és hallgatók vettek részt.

Molnár Csaba, a Hit Gyülekezete lelkipásztora egy kérdést tett fel a hallgatóság számára, megjegyezve, hogy nem kell ez alkalommal választ adni rá, mindenki gondolkozzon el rajta, és a maga számára adjon választ. A kérdés így szól: az ember így, ebben a létformában megelégedett-e? Molnár Csaba válasza az, hogy az emberi nyomorúságnak a fő problémája a korlátok miatti válság. Mi az, hogy korlátok között vagyunk? Ezek közé a korlátok közé soroljuk az idő korlátait. Előre tudjuk, hogy egy meghatározott idő áll a rendelkezésünkre a földi életben. Ez a boldogságunknak a feltétele. Ha nem lenne időkorlát, lehet, hogy másképp gondolkodnánk. Egy másik korlát, ami a térrel kapcsolatos, hogy a térben is egy bizonyos szempontból korlátozottak vagyunk, nincs meg a szabad mozgás lehetősége. Van még egy korlát, ami az embernek a lelkével kapcsolatos (boldogsággal, érzelmekkel), itt is bizonyos korlátok között vagyunk. A názáreti Jézusban megjelent egy olyan személy az emberiség számára, aki mindazokat a korlátokat, amelyekkel mi egész életünkön keresztül harcolunk, küszködünk, szenvedünk, megszünteti. Jézusnak a világban történő megjelenésének a célja az volt, hogy az embereket behúzza abba a létbe, melyben a korlátok fel vannak függesztve.

Molnár Csaba saját személyes élményét mondta el a természetfölöttiséggel kapcsolatosan. Kábítószerfüggő volt, és sok más káros szenvedélye is korlátok közé szorította. Nem volt kitartó és hűséges. Megtérése teljesen megváltoztatta az életét, kialakult benne egy újabb függőség Jézus iránt. Azóta egyre jobban előtte van a természetfölötti világ, és folyton az foglalkoztatja, hogyan tud abból minél többet átvenni, hogy minél több korláttól megszabaduljon. Aki elköltözik a földről, óriási korlátokat hagy maga után. Az ember bizonytalan, hogy mi vár rá a természetfölötti világban, vagy hogy teljesen megszűnik-e a lét számára. Már itt a földön nagyon fontos, hogy tudunk-e korlátok nélkül élni.

Elek György hangsúlyozta, hogy beszélünk ugyan a természetfeletti világról, de még nem esett szó arról, hogy hinni kell a földöntúli létben. Ahhoz, hogy valaki eljusson az örökkévalóságba, egy olyan életet kell éljen, amivel azt kiérdemli: sok mindenben kell hinnie, és sok mindenről le kell mondania. Szerinte a lelkipásztorok hozzászólásai nem haladták meg az igehirdetés szintjét, végül is nem volt konkrétan meghatározva a beszélgetés fonala. Érdemes lenne kielemezni, mennyire hiteles és példaértékű az, aki bölcsen beszél, de nem úgy él, és mennyire hiteles az, aki folyton a múltban elkövetett hibáiról tesz tanúbizonyságot. Elek György arra a kérdésre várt magyarázatot a beszélgetésen részt vevő színészektől, hogy mennyire tudnak átélni olyan szerepeket, amelyekkel nem mindig vagy nem mindenben értenek egyet. Olyan dolgokat mondanak ki Thália papjaiként, amiket ők maguk valójában nem hisznek. Nagyon sokan, amikor a hitről van szó, csak az istenhitre gondolnak, pedig hinni nagyon sok másban is lehet. Sokat lehetne beszélni arról, hogy az elmúlt ötezer évben mennyi mindenben hittek és nem hittek az emberek, és ennek milyen következményei voltak. Ma már az istenhit sem egyforma, hiszen a keresztény és keresztyén egyházak is megosztottak, maga a hívő ember gondolkodásmódja is megváltozott, az egyházi tanítások is eltérnek egymástól, és megosztóak. Az istenhit hiányát sokan a kommunizmussal magyarázzák, sajnos az ennek bukása utáni huszonnyolc év sem jobb irányba nevelte az emberek érzelmi és gondolatvilágát. A huszonegyedik században már nem lehet elválasztani a hitet és a tudást. A kereszténység a hitre épül, a keresztény ember hisz az örök életben, ha ez nem így van, akkor nincs értelme annak, hogy valaki kereszténynek nevezze magát. Egy ember csak akkor igazi keresztény, ha a megszületett Messiással együtt nő fel a megváltó Krisztusig, és hisz a feltámadásban. Ha nem így van, akkor valami másban kell hinnie, de az a hit a földi létre van korlátozva.

Rappert-Vencz Gábor színművész elmondta, hogy a megszólalókat hallgatva két dolog jutott eszébe. Az, amiről a beszélgetés folyik, nem más, mint a boldogságkeresés és a hit. Egy riporter hölgy megkérdezte Popper Pétert — aki egy nagyon hiteles istenkereső ember —, hogy ő boldog-e. Popper azt válaszolta: olyan, hogy boldog ember, nincs. Neki voltak boldog percei az életében, most elégedett. Az ember azt keresi, hogy megelégedett legyen, hogy megelégedetten éljen. Rappertet is számtalan kérdés foglalkoztatja, amire nem tud választ adni, csak kérdéseket tud feltenni, de nincsenek válaszai, csak keresi azokat. A boldogságkeresés útján nagyon fontos a hitelesség. Elek György szavaira utalva a színpadon valóban elmond olyan szavakat, gondolatokat, amelyeket nem ő írt, nem az ő szavai, csak az ő szájából hangzanak el, ám ezeket is igyekszik hitelesen elmondani. De ez a színház. Ahogy él, ahogy gondolkodik, a bűneivel, a rossz gondolataival, a gyávaságával, a bátorságával, az ambivalens lényével próbál evickélni ebben a világban, és afelé tartani, hogy jó ember legyen. De mit jelent az, hogy jó ember? Itt jön közbe Isten. Isten tud válaszokat adni a kérdéseinkre.

A nagy rohanásban nagyon jó egy kicsit lenyugodni ezen a beszélgetésen. Olyan jó, hogy néhány ember időt szakít arra, hogy megossza a gondolatait és hozzászóljon mások gondolataihoz. Az ember szabad akarattal rendelkezik. Isten, Jézus nagyon komoly szabályokkal rendelkező rendszert állított fel számunkra, amelyeket nem szabad megszegni. Ha betartjuk ezeket a szabályokat, furcsa módon szabadok leszünk. Ezek a törvények biztosítják számunkra a tisztességes, hiteles életet. Itt a paradoxon az egészben: hol itt a szabad akarat?

Bessenyei Gedő István dramaturg elmondta, hogy örül annak, hogy egy tartalmas beszélgetésen vehet részt. Bessenyei hívő embernek vallja magát, de egy kicsit zárkózottabban gyakorolja ezt a hitet. Keresztény emberként többféleképpen lehet akár példamutatás által is tanúságot tenni a hitről. A természetfelettiséggel kapcsolatosan egy Hatházi Andrással (színész, író, rendező) folytatott beszélgetés jutott az eszébe. Arról beszélgettek, mi az, ami a fizikai világ határain túl létezhet, mi közünk nekünk ehhez, és miért próbálunk ezzel valamiféle kapcsolatot kiszaglászni. Hatházi határozta meg, hogy a térben vannak annyira párhuzamos dolgok, amik soha nem tudnak találkozni egymással, de mégis sejtjük, hogy van valami. Ez inkább egy érzés, amire vagy van tapasztalás, vagy nincs. Bessenyeinek meggyőződése, hogy a hit alapvetően kegyelem által van. Attóll, hogy számtalanszor elmondjuk, hogy „Higgyetek, emberek!”, nem fognak jobban hinni. Kegyelem az, ha egy ember tud hinni. Isten létét tudományosan se bizonyítani, se megcáfolni nem lehet. Innentől kezdve nagyon nehéz Isten létéről, ennek a világnak a létéről beszélni. Ez hit dolga, nem tudás dolga. Érdemes erről beszélgetni, mert érezhető a hitelessége. A hitelességből és az őszinteségből nagyon nagy deficit van mind a keresztény, mind a nem hívő oldalon. Nagyon fontosak az ilyen beszélgetések, de lehetne bizonyos dolgokról sokkal hitelesebben is beszélgetni. Egy felmérés szerint a vallásos emberek sokkal nagyobb arányban intoleránsak, kirekesztőek, mint a hitetlenek, mutatott rá Bessenyei, aki szerint nagyon el kellene gondolkodni azon, hogy mennyi bennünk a farizeusok kovásza. Társadalmi szinten is nagyon erős a képmutatás. A kereszténység túl gyáva lett. A keresztény érték alatt többnyire a keresztény országok társadalmi berendezkedését értjük. Nagyon fontos elkülöníteni, hogy mikor beszélünk keresztény kultúrkörről, vagy mit jelent szociológiailag egy keresztény társadalomról beszélni, hol kezdődik az, hogy hiszek-e igazán, mert a hitnek valahol bátorsága kellene legyen. A rettegő kereszténység nagyon veszélyes a kereszténységre.

Frumen Gergő színművész elmondta, hogy nagyon kíváncsi a személyes élményekre, arra, hogy a transzracionális élmények mennyire racionalizálhatók. Azért kíváncsi, mert az asztalnál ülők közül ő a leginkább ateista. Frumen Gergő első preracionális élménye gyerekkorához köthető. Ekkor több istenkép is megjelent gondolataiban. Többször próbált meditatív állapotba kerülni. Nagyon érdekes, hogy meditáció után milyen érzelmi többlettel nyitja ki az illető a szemét. Gergő egyetért azzal, hogy nagyon nehéz olyan embert találni, aki nem hisz. Ő maga amiatt tartja magát ateistának, mert nem tudja meghatározni, hogy miben hisz. Amikor definiálni akar, mindig arra jut, hogy nincs Isten, s az érdekes az, hogy nem akar definiálni. Akkor hisz, amikor arra szükség van. Nem feltétlenül Istenben hisz, de hajlamos arra, hogy ne racionalizálja a dolgokat. Az embernek túlságosan törékeny a lelke ahhoz, hogy mindent racionalizáljon, véli. Az Elek György által felvetett kérdésre, hogy mi történik akkor, ha a színész olyan szerepet játszik, amiben nem hisz, Frumen Gergő a színészi alakításra utalva kiemelte, hogy nem lesz hiteles az alakítás, ha a színész nem hiszi el azt, amit játszik. Akkor válik hitelessé egy alakítás, amikor sikerül elkapni a darab üzenetét. Ahhoz, hogy az előadás hiteles legyen, el kell hinni azt, amit a színész alakít. Nem csak játszani kell, hinni is, tette hozzá.

A továbbiakban a hallgatóság tett fel kérdést az előadóknak. Az egyik ilyen kérdés az volt, hogy mi a különbség a lélek és a szellem között.

Fleisz Kinga pszichológiai szemszögből közelítette meg a kérdést. A pszichológia azt mondja, az istenhit a személyiségfejlődés után jön létre, addig az ember nem látja, nem érzékeli. Két ember, amikor együtt van, az első szinten észre lehet venni, hogy a másiknak milyen hangulata van. Egy idő után, ha valaki szeret valakit, megérzi, hogy az mikor fog telefonálni. Vannak a racionalitáson túli élmények. Vannak objektív dolgok, de ezeket szubjektíven magyarázzuk, mert a saját élményeink és tapasztalataink megmagyarázzák azt, amit látunk. Az objektív valóságot is másként értelmezik az emberek. A szellem és lélek fogalma is attól függ, hogy ki kit kérdez. Nagyon sok dolgot a személyiségfejlődéssel lehet kapcsolni.

Molnár Csaba a test, a lélek és a szellem, valamint az Isten és az ember kapcsolatát elemezte.

Keresztesi Ágnes színművész több kérdést is feltett: transzcendens-e a meseterápia, mi a jó és mi a rossz, mi a hűség, mi a bűn, mit lehet tudományosnak nevezni? Az utóbbival kapcsolatosan Fleisz Kinga elmondta, hogy a tudományos kutatásnak van egy procedúrája. Ennek mindig ugyanaz az eredménye, függetlenül attól, hogy ki végzi a procedúrát. A hűségre vonatkozóan az volt a pszichológus válasza, hogy az az egyén fejlettségétől függ. A vágy minden egészséges emberben ott van, ennek kezelése az érzelmi és értelmi szinttől függ.

Molnár Csaba személyes történeteit mesélte, úgy érezte, azokban megvan a válasz. Neki is megvoltak az emberi hibái, de éppen a természetfelettiség segített számára túllépni ezeken.

Bodea-Gál Tibor azzal zárta a beszélgetést, hogy mindenképpen lesz folytatás.