Beszélgetés az ünnepekről és a hétköznapokról (I.)

A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében a Beszélgetések testről és lélekről sorozatban szakértők és meghívott vendégek beszélgettek az ünnepekről és a hétköznapokról, a kettő közötti különbségekről, az ünnepvárásról, valamint magáról az ünnepről és annak utóhatásairól.

A beszélgetésen részt vett Fleisz Kinga és Barbara Beáta pszichoterapeuta, Higyed István református lelkipásztor, Márk-Nagy Ágota rendező-drámapedagógus, Ilyés Gyula, Vetés község polgármestere, Nagy Kitty vállalkozó, Sánta Zoltán belügyminisztériumi alkalmazott, Szénás Barnabás tanár, Józsa János sajtóreferens, Matusinka Beáta, az SZFÚ marketingmenedzsere, valamint Szökős Zsófia, Plébán Ingrid és Sárvári Dániel középiskolás diákok. A beszélgetést moderálta Elek György.

Elek György a szokásos módon ismertette, hogy milyen szempontok szerint zajlik a beszélgetés. Olyan témák megvitatását ajánlotta mint, hogy mi a különbség az ünnep és a hétköznap között, mit jelent ma ajándékot adni és kapni, mi a különbség a családi ünnepek és a közösségi ünnepek, valamint a hagyományos ünnepek és a modern ünnepek között, egyáltalán, hogyan készülünk az ünnepekre, a felvetett kérdések kapcsán pedig arra kérte a jelenlévőket, hogy személyes történeteiket osszák meg azzal kapcsolatban, hogy az ajándékozás az ő családjukban hogyan zajlik.

A beszélgetésen Fleisz Kinga pszichológus tartott vitaindítót, aki Márai Sándor Az ünnepekről című írását idézte: „Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”

Fleisz Kinga kifejtette, hogy az ünnepnek két típusa van: profán, illetve szakrális. Az ünnepnek van három szakasza: az előkészület, maga az ünnep és ami utána van, vagyis az ünnepekre való emlékezés.

Mi a különbség ma az ünnep és a hétköznap között — tette fel a kérdést Elek György?

Fleisz Kinga szerint az ünnepeket két szempontból lehet megközelíteni: az egyik a szubjektív, a másik az objektív ünnep. Az, hogy ma már az ünnep sok esetben összeolvad a hétköznapokkal, amiatt van, mert az objektív ünnepet nem mindig tesszük szubjektívvé. Legyen az bármilyen nemzeti ünnep vagy legyen akár a karácsony, csupán egy forma akkor, ha nem telik meg a mi szubjektív ünnepünkkel. Ez akkor válik a mi ünnepünké is, amennyiben értelemmel ruházzuk fel és egy adott rítust társítunk hozzá. Ha most a karácsonyt (mivel ez áll a legközelebb hozzánk) kiragadjuk a többi ünnep közül, akkor kimondhatjuk, hogy a karácsonyra az advent készít fel: egy-két-három napra vagy akárcsak rövid időre hosszabb ideig lehet felkészülni. De hosszú idő van akár egy születésnapra is felkészülni (ajándékkeresés, meglepetés szervezése, mi az, amit adni szeretnénk). Az ünnep fontosságát az emeli ki, hogy milyen tartalommal van tele az előkészület. Az adventi időszak négy hét, ez azt jelenti, hogy a karácsony ilyen fontos. Amikor eljön a karácson — a ki mint vet, úgy arat mondás szerint — megtapasztaljuk az előkészület eredményét, majd következik az ünnep lecsengése, amikor szóba esik, hogy még egy ilyen karácsony ne legyen, vagy jövőre is legalább ilyen jó ünnepünk legyen. Az ünnepekhez még kapcsolódik az is, hogy ciklikus, azaz ismétlődő. Legyen az olyan ünnep, amit nem szakrális eseményhez kötünk, vagy olyan ünnep, mint a születésnap, házassági évforduló stb. Ez a ciklikusság segít minket abban, hogy megújuljunk, azaz azt az impulzust, amit egy ünnep adott, újraéljük és igazán az a célszerű, hogy mindig belekerüljön egy új elem. Márai nem véletlenül mondta, hogy az ünnep egy kiemelt esemény, amire kell készülni kívül-belül. Az ünnepet érdemes térben és időben is elhelyezni. Mivel megvan a ciklikusság, a következő évben az a születésnap vagy házassági évforduló a memóriánkban újraidézi a tavalyi esemény eszményét. A pszichológus az ünnepet emlékezés vagy valamilyen más formában közelíti meg.

Elek György újabb kérdése: van-e különbség a régi és a mai karácsonyok között?

Higyed István lelkipásztor szerint semmi különbség nincs. Csupán az emberek hozzáállásában vannak különbségek. Minden évben más a karácsony, minden évben másként éljük meg, minden évben más az élethelyzet, amiben megközelítjük. Ilyen formában nincs szubjektív módon egyforma karácsony, illetve egészen másképp ünnepel egy fiatal, mint egy idősebb ember. Ha valaki nem ismeri ennek a világnak az eseményeit, szabályait, és megkérdeznénk tőle, melyik a legnagyobb keresztény ünnep, azt mondaná, hogy az advent, mert van belőle négy vasárnap. Ez a négy vasárnap arra a négyezer évre utal, amikor a zsidók várták a Messiás megszületését és ez nagyon fontos abból a szempontból, hogyan készülünk fel egy ünnepre. Nagyon fontosak a szimbólumok, hogy legyen adventi koszorú stb. A zsidók négyezer éven át minden évben elismételték és tudták azt, hogy nekünk várni kell a Messiás eljövetelére, a zsidók még mindig várják, bár 5777-et írnak. Náluk ez az időszak egybeesik a hanuka, a fény ünneplésével, de számukra ez egészen mást jelent. Hogyha az ember „jól felkészül”, abban a reményben, hogy jó karácsonya lesz, akkor sem történik mindig úgy, ahogy szeretné.

Higyed István párhuzamot vont a régi és mostani karácsonyok között. 1990 előtt nem nagyon volt külső kellék, ami után futkossunk, bár futkostunk, mert igyekeztünk beszerezni olyan dolgokat, mint a narancs, a banán. Ezekhez akkor nem volt könnyű hozzájutni. Annak is tudtunk örülni, ha volt a fa alatt narancs és banán. Abban az időben jobban tudtunk készülni a belsőre. Egy ateista országban az Isten fia megszületésére készülni valahogy mást jelentett. Tudtuk, hogy akkor minden tiltás ellenére tele lesznek a templomok. Ma sokkal szélesebb a skála, nagyon sok külső kellékkel találkozunk és nem nagyon jut idő a belsőre. Vagy kevesebb időt szentelünk a belsőre. Ebben a nagy lótás-futásban valahogy elfáradunk, mire megérkezik az ünnep. Vagy túlkészüljük magunkat, vagy túl sok energiát adunk ki magunkból és amire eljutunk oda, hogy ünnepeljük meg a karácsonyt, valahogy átcsúszunk az ünnepen, eltelik és észrevesszük, hogy nem kapunk semmit. Lehet, hogy túl sokat akarunk, az egészet akarjuk, közben egy parányi kis részre kellene koncentrálni. Kérdés az is, hogyan ünnepeljük a karácsonyt? A készülési idő azért jó, mert a közösséget összekovácsolja. Ilyenkor készülnek a fiatalok a karácsonyi műsorra, a felnőttek készülnek a kórusban és ott van a kántálás, ami kihalófélben van ugyan, pedig ez az, ami igazán összekovácsolja az embereket és az ünnep lényegére mutat rá, vagyis a templomból viszik az emberek az örömhírt. Nagyon nehéz megfogalmazni azt, hogy a karácsony milyen volt régen és milyen most. Ma már a fiatalok egy része még elmegy kántálni, de utána mennek bulizni. A hagyományos karácsony az, amikor hazamegyünk a templomból, a karácsonyfa elé állunk, kántálunk, énekelünk, felolvasunk egy bibliai igét, asztalhoz ülünk és elfogyasztjuk a karácsonyi vacsorát és várjuk a kántálókat. Közben, ha már levelet nem írunk, képeslapot nem küldünk, írjuk az sms-eket.

Nagy Kitty arról beszélt, hogy nálunk még mindig él a hagyományos karácsony. Készülnek testileg és lelkileg. Szenteste elmennek templomba, utána leülnek az ünnepi asztalhoz, énekelnek és beszélgetnek. Később elindulnak kántálni barátokhoz és ismerősökhöz, az egész éjjel arról szól, hogy ismerőstől ismerőshöz járnak. Kitty szerint a karácsony az év legszebb ünnepe.

Plébán Ingridék a családban nagyon sokat készülnek testileg-lelkileg a karácsonyra. Szentestén a család együtt megy el a templomba, ott pedig találkoznak a nagy családdal, azzal a közösséggel, amelyikben jól érzik magukat. A templomból elmennek a nagymamához, ott vacsoráznak, beszélgetnek, kántálnak. Tény az, hogy karácsonykor nem buliznak, ez az egy-két nap a karácsonyról szól és nekik fontos az, hogy mindenhova eljussanak, akikről tudják, hogy számítanak rájuk. Nem az ajándékozáson van a hangsúly, hanem az együttléten. Vallásos családról lévén szó, valóban Jézus megszületését ünnepelik. Nem a karácsonyfa és egyéb marketingtárgyak a fontosak, hanem az ünnep vallásos jellege.

Sárvári Dániel elmondta, hogy náluk is készülődés előzi meg a karácsonyt, igaz, hogy a család egy kicsit szét van szóródva. A szülők dolgoznak, emiatt az adventi időszakban keveset van együtt a család, így a karácsony háromnapos: egy nap felkészülés, szentestén most már szűk családi körben ünnepelnek, harmadik nap meglátogatják a rokonokat. A család és a szeretet ünnepe náluk a karácsony. Úgy véli, hogy ma már egyre kevesebben emlékeznek karácsonykor Krisztus születésére, inkább a család ünnepe.

Szökőcs Zsófia kifejtette, hogy a karácsony náluk is több napos. Szentestén náluk is összegyűl a család. Nem igazán tudná eldönteni, hogy a karácsony szakrális vagy profán ünnep? Az, hogy kitakarítják a lakást szükséges, de ez inkább profán jelleget ad, az igazi szakralitást az adja az ünnepnek, ha együtt a család, az ünnep jellegét az adja, hogyan áll hozzá az ember: lélekben mennyire tudunk azonosulni a megváltás csodájával és mennyire tud megerősödni bennünk a szeretet.

Szóba kerültek a technika vívmányai is. Zsófia, mivel nagyon szeret közösségben lenni, nagyon sok táborban volt, ahol találkozott jó szándékú, jóindulatú emberekkel, akikkel igyekezett barátságot kötni. Azokkal az emberekkel tartotta a kapcsolatot, és már második éve saját kezűleg készít képeslapokat, ezeket feladja postán és elküldi a távolabbi ismerőseinek. Úgy érzi, ott van az ünnep, ahol a szeretet.

Higyed István Sárvári Dániel hozzászólására reagálva kiemelte, hogy a karácsony szó az inkarnációból származik, a születésből. Persze, hogy a szeretet és a család ünnepe, de ha nem Jézus van a középpontban, akkor miért nevezzük karácsonynak, miért nem nevezzük valami másnak. Ma már sokan törekednek arra, hogy szorítsuk háttérbe a szakrális dolgokat, adjunk más nevet a karácsonynak és más ünnepeinknek is. A kérdés az, hogy akarjuk-e, akarják-e a fiatalok azt, hogy a keresztény gyökerek tovább menjenek, vagy valami mást akarnak a helyére? Minden fiatal generáció szeretne valami újat, valami mást, de idősebb korban rájönnek, hogy nem igazán az a jó. Nem mindig hit kérdésről beszélünk. Ha valaki nem hisz Istenben, attól még elismerheti Jézust mint történelmi személyiséget, hogy akkor született. A karácsony hadd maradjon meg Jézus nevével összekapcsolva.

Sárvári Dániel hozzáfűzte, hogy a karácsony már Jézus megszületése előtt is családi ünnep volt. A rómaiaknál már rég ünnepelték mint a fény ünnepét. Az, hogy teljesen Jézus nevéhez kössük december 24-ét nehéz. Higyed János megjegyezte, hogy vissza lehet menni a pogány gyökerekhez, de akkor a mai fiatalok mit adnak át a gyerekeiknek?

Sárvári Dániel ehhez csak annyit tudott hozzáfűzni: ez nehéz kérdés.

(folytatjuk)