Beszélgetés az ünnepekről és a hétköznapokról (III.)

A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében a Beszélgetések testről és lélekről sorozatban szakértők és meghívott vendégek beszélgettek az ünnepekről és a hétköznapokról, a kettő közötti különbségekről, az ünnepvárásról, valamint magáról az ünnepről és annak utóhatásairól.

A beszélgetésen részt vett Fleisz Kinga és Barbara Beáta pszichoterapeuta, Higyed István református lelkipásztor, Márk-Nagy Ágota rendező-drámapedagógus, Ilyés Gyula, Vetés község polgármestere, Nagy Kitty vállalkozó, Sánta Zoltán belügyminisztériumi alkalmazott, Szénás Barnabás tanár, Józsa János sajtóreferens, Matusinka Beáta, az SZFÚ marketingmenedzsere, valamint Szökőcs Zsófia, Plébán Ingrid és Sárvári Dániel középiskolás diákok. A beszélgetést Elek György moderálta, aki a beszélgetést az ünnepvárásra irányította. A résztvevők arról meséltek, hogyan készülnek ők az ünnepvárásra.

Sánta Zoltán kiemelte, hogy a szürke hétköznapokon azért tudunk átmenni, mert várjuk az ünnepet: legyen az születésnap, házassági évforduló vagy csak egy vasárnap. A tudatalatti egy nagyon erős motor az emberben. Érezzük, hogy valaminek jönnie kell, de nem tudjuk, hogy mi az. A várakozás ott van bennünk, készülünk valamire, ami talán egy pozitív dolog lesz. Az ünnepek lényege az is, hogy periodikusak, mindig ismétlődnek, nem lesz sohasem vége az ünneplésnek, és nem lehet megunni.

Higyed István nagyon fontosnak tartja az üdvözlőlapok készítését. Roppantul fontos, mivel lepjük meg házastársunkat házassági évfordulón. Egy idő után a virág már kevés. Valahogy a szeretet jele az is, hogy töri az ember a fejét a meglepetésen. Visszagondol arra, hogy mit adott és mit kapott az előző években. Most valami más kellene, hogyan tudnánk neki valami olyan dolgot ajándékozni, ami lehet, hogy pénzbe kerül, vágyik rá, örülni fog neki, de lehet, hogy jobban örül egy sokkal kisebb dolognak, ami nem kerül pénzbe, de van benne valami kreativitás. Apró dolgok is tudnak nagy örömöt okozni.

Ilyés Gyula arról beszélt, hogy benne hosszú évek óta vegyes érzelmek uralkodnak a karácsonnyal kapcsolatban. Nagyon sok szép élménye van, ezért fáj neki, amikor látja, hogy az új generáció már nem éli át ezeket az élményeket. Nagy felelősség hárul a családokra, hogy a gyerekek számára teremtsék meg ezeknek az élményeknek a lehetőségét. Ilyés egy olyan generációhoz tartozik, melynek tagjai még találkozhattak, megélhették a régi karácsonyokat. Ma már a karácsony elkereskedelmiesedett. A bevásárlóközpontok tele vannak jelentéktelen tárgyakkal, szólnak az amerikai dalok, de már észlelhető egy még veszélyesebb jelenség is. Közeleg az az idő, amikor már ezek a dalok sem lesznek hallhatók. A kereskedelemre kerül a hangsúly, ott van minden, ami karácsonykor eladható, de Nyugat-Európában már hiányoznak a karácsonyi dalok a bevásárlóközpontokból, mert azok sértik a muzulmán vásárlók érzékenységét. De mielőtt ide jutunk mi is, veszélyeztetjük mi magunkat azzal, hogy elhagyjuk a szokásainkat. Ilyésben még élnek azok az emlékek, amikor karácsony előtt levágták a disznót, ott csüngött a kolbász, de karácsonyig nem lehetett megkezdeni. Egy külön esemény volt, amikor karácsonykor megvágták a kolbászt. Ugyancsak nagy élmény volt, ha karácsonykor volt a fa alatt banán és narancs. A mai gyerek ezen csak mosolyog. A karácsonyi élményeket kellene megmenteni, mert tulajdonképpen a szakralitáshoz is tartoznak, mert az hozza az ünnepet, hogy van egy olyan esemény, amikor elgondolkodunk bizonyos dolgokon. Karácsonykor azok is elmennek a templomba, akik nem hívők. Valahogy ez az ünnep megpróbálja megerősíteni az embereket a hitükben is. Az ünnepnek ez a része kopik borzasztóan veszélyesen. Sokat lehetne beszélni arról, hogyan lehetne megerősíteni a családokat abban, hogy értékeljék ezeket az ünnepeket. Mutassunk példát, hogy a mi gyermekeink, akik még tanulhatnak tőlünk, hogyan szervezzék meg a karácsonyt. Valahogy nem lenne szabad oda jutni, hogy a fiatalok karácsonykor és húsvétkor bulizzanak. Ilyés elgondolkodott azon, vajon milyen családból származnak azok a gyerekek, akik nagy egyházi ünnepeken buliznak. Az ilyen fiatalok teljesen gyökértelenek, teljesen elszakadtak minden értékrendtől. Itt van a családnak az óriási feladata, hogy próbálja megfogni ezeket a dolgokat. Ilyés látja a veszélyt, mert ő gyerekkorában még átélte és megtapasztalta azt, amikor a gyerekek jártak kántálni, vitték a betlehemet, tele volt a város ezzel a hangulattal, aztán kifogyott, majd más dolgok is kifogytak. Ilyéséknél még családi ünnep a karácsony, tartják a hagyományokat, bízik abban, hogy majd az unokái is tartani fogják, és nem csak az ajándékozásból fog állni a karácsony, hanem megmarad annak a szakrális része is.

Ilyés Gyula beosztásaiból adódóan sokszor kötelező módon vett részt hivatalos ünnepeken is. Elek György arról faggatta, milyenek voltak ezek az ünnepek, mennyire voltak élményszerűek vagy kötelezőek. A hivatalos ünnepek sohasem voltak igazi ünnepek — válaszolt Ilyés. A május elsejét és az augusztus 23-át azért várta mindenki, mert szabadnap volt. A harmadik szabadnap az újév volt. Hangsúlyozta, hogy amikor a karácsonyt és a húsvétot a munkahelyen töltötték, azok nagyon kellemesen teltek. Akkor nagyon sokat jelentett egy szabadnap. 1990-től jöttek rá, hogy vannak közösségi ünnepek is. Azóta ünnepeljük meg március 15-ét, később az augusztus 20-át, az október 6-át és október 23-át. Nagyon nagy szerepük van a helyi ünnepeknek, amikor falusi közösségek szerveznek helyi megemlékezéseket. Sajnos évek múltán kiderült, hogy nem sikerült több emberbe beleültetni ezeket az érzéseket, hogy azok valóban közösségi ünneppé váljanak. Ilyés különböző funkciói miatt nagyon sok olyan hivatalos ünnepen vett részt, ami számára nem jelentett semmit, de kötelességből ott kellett lennie. Érzelmileg nem tudott azonosulni az ünnepekkel. Viszont amikor a saját közösségeinél tapasztalja azt a melegséget, amit átélt mások ünnepén, akkor elgondolkodik, mi is történik most. A hivatalos ünnepeknek van egy olyan hátrányuk, hogy azokat a hivatalosságok szervezik és elpolitizálják, ezért a tömegek számára van egy taszító hatásuk. Ezt is lehet úgy kezelni, hogy a szervezők megnyerjék a tömegeket. Tapasztalhatjuk, hogy évről évre fogynak a résztvevők a rendezvényekről, kivételt képez a március 15., de annak más okai vannak. Magyarországon a március 15. is túl van politizálva, s ha ez nálunk is így lesz, akkor ez az ünnep is népszerűtlenné fog válni. Ahogy fontosak a családi ünnepek, ugyanúgy fontosak a közösségi ünnepek is. Nagyon szegény az a közösség, amelyik nem tud ünnepelni. Jó példa a szatmári ukrán közösség, amelynek tagjai ragaszkodtak ahhoz, hogy legyen egy tér és egy esemény, ami az övék, és azon a téren meg tudják tartani az ünnepeiket. Ahogy kiöregszik az a kezdeményező generáció, amelyik hagyományt teremtett bizonyos közösségi ünnepeknek, az ünneplés is elmarad, mert a fiatalok már nem követik őket. Ahol nincs igény a közösségi ünneplésre, ott kezd ellene dolgozni az idő, és a közösség láthatatlanná válik. Nagyon fontos, hogy a közösségek érzelmileg is kapcsolódjanak az ünnepekhez, mert akkor másféle érzelmi töltése van mind a családi, mind az egyházi ünnepeknek.

A fiatalok véleménye megoszlik az ünnepekről. Plébán Ingrid úgy érzi, hogy a magyar diákoknak nem kötelességük, hanem szívügyük kell legyen, hogy részt vegyenek a közösségi rendezvényeken. A szatmári középiskolákban ma már minden fontosabb nemzeti és egyházi ünnepet megünnepelnek, arra készülnek, és azzal, amit megtanulnak, szellemileg gazdagabbak lesznek.

Higyed István hozzátette, hogy gyakran kérdezik meg az utca emberét a média képviselői, hogy miért ünnepeljük a karácsonyt, a húsvétot vagy akár az augusztus 20-át és az október 23-át, és nagyon sokan nem tudják. Ez a globalizáció eredménye. Aki megtapasztalta, hogy mit jelentett vallási vagy magyar nemzeti ünnepet megtartani 1990 előtt, az tudja, hogy amit tiltanak, ahhoz ragaszkodnak az emberek. Amikor már szabad, egy idő után azt gondolják, hogy minek. Tényleg veszély ebben az óriási nagy szabadságban, hogy ha azt csinálunk, amit akarunk, végül semmit se csinálunk.

Józsa János úgy vélte, legyen szó egyházi ünnepekről, amelyek hitigazságokról szólnak, legyen szó más jellegű ünnepekről, akkor nevezhetjük azokat igazi ünnepeknek, ha valamilyen igazságot vagy üzenetet hordoznak. Vannak persze azok a hivatalos ünnepek is, amelyek üzenetével nem mindig tudunk egyetérteni, de ez egy másik dolog. Mindamellett, hogy nagyon fontos az a szirup, amellyel járnak a különböző ünnepek — hogy megédesítsük a napjainkat —, sokkal fontosabb, hogy az üzenetük is eljusson hozzánk. Ezt az üzenetet akár családban, akár egyedül, de érezze meg és tegye magáévá az ember. Ha ez sikerül, akkor értelmesen tud ünnepelni, ha nem, akkor az ünnepnek nincsen értelme.

Nagyon sok szó esett a beszélgetés során a karácsonyról, és Józsa János nagyon sok mindennel egyet tudott érteni. Hozzátette az elhangzottakhoz, hogy a keresztény-keresztyén embernek hivatása van, közvetítenie kell azt az üzenetet, amiről megbizonyosodott, meggyőződött, hiszi, hogy jó. Egy másik dolog: nem mehetünk el azon jelenség mellett, hogy a karácsony ma már egyre inkább másról szól, mint amiről szólnia kellene. Vannak egyházi ünnepek, amelyekről az emberek már-már nem is tudnak. Ezekről az ünnepekről már a híradások sem szólnak. Ma van egy tudatos hígítás is, ami a keresztény ünnepek ellen szól, vagy éppen ezért butaságokra építenek ünneplést, helyettesítve a keresztény ünnepeket. Gondolunk itt a Nyugatról, főként Amerikából behozott ünneplési szokásokra — tette hozzá Józsa. Ezt nagyon rossznak érzi, mert elveszik tőlünk az igazságokat, a biztos talajt, a támpontokat. Nagyon fontos a családban való ünneplés. Annál szebb nincs. Nagyon fontos. Összetartó. Az igazi ünnep azonban szerinte akkor történik meg, amikor az ember egyedül és csendben tud lenni. Ha valakinek erre marad ideje, akkor megtörténik az ünnep. Ha nem, akkor csak átszaladunk az ünnepen, mint nagyon sok minden máson.

Higyed István kifejtette, hogy mi, keresztények tudjuk azt, hogy a vasárnap az ünnepnap, de nem a hét utolsó napja. A keresztyénségben Jézus Krisztus feltámadása óta vasárnap a hét első napja. A Bibliában a hét első napja a teremtés napja. Ha úgy kezdjük el a hetet, hogy teremteni akarunk, alkotni akarunk, és nem befejeződik valami, hanem elkezdődik, akkor lehet, hogy a hétköznapunk is ünnepnappá lesz. A hétköznap is ünnep lehet, ha azzá tesszük.

A beszélgetés idézettel kezdődött és idézettel ért véget. Higyed István Müller Péter soraival zárta azt: „Amikor a hétköznapokban élsz, nem gondolsz a mulandóságra. Olyan természetes az egész. Tegnap, ma, holnap, holnapután — tipeg az idő előre, közönyösen, magától értetődően. Így is mondjuk: szürke hétköznapok. A ma, a holnap és a tegnap is az volt. Így élsz. Eszedbe sem jut, hogy ünnepben létezel.”