Beszélgetés munkaadókról, munkavállalókról (I.)

A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében Szatmár megyei vállalkozók és Szatmárnémeti polgármestere beszélgetett a munkalehetőségekről, a munkavállalók elvárásairól, a komoly gondot jelentő szakemberhiányról, illetve a helyzetből való kilábalás lehetőségéről.

A beszélgetésen részt vett: Zsók Csaba, a Rosendahl Industrial Services vezetője, Poszet Ferenc, a Poszet Kft. tulajdonosa, Czier Attila, a Kneho-Rom tulajdonosa, Leitner István, a Zollner Rt. igazgatója, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere és Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

A munkaerőpiac két szereplője, a munkaadó és a munkavállaló már eltérő céljai miatt is folyamatosan szemben áll, előbbit a profit, a hatékonyság, utóbbit a bér, a kényelmesebb munkakörülmények vezérlik. A piaci szereplők — vevő és eladó, munkaadó és munkavállaló — közötti csere a lényegét tekintve együttműködés: mindkét fél úgy követi saját célját, hogy közben a másik céljához is hozzájárul. A gazdasági fejlődés pedig nem más, mint a kölcsönösen előnyös cserék körének folyamatos bővülése — tartja számon a közgazdaságtan. Legutóbbi beszélgetésünk témája az volt, hogyan alakul a gazdasági élet Szatmár megyében, milyen munkalehetőségek kínálkoznak, vannak-e az igényeknek megfelelő szakemberek és főiskolai végzettséggel rendelkező mérnökök, milyen a bérkínálat a munkaerőpiacon.

Leitner István úgy látja, hogy Szatmár megyében jó a gazdasági helyzet, nagyon sok cég tervez fejlesztéseket 2018–19-re, s ezeknek a fejlesztéseknek az arányában nőnek majd a szabad munkahelyek. Leitner az elektronikai eszközök gyártásával foglalkozó cégek életébe lát bele, ezen a területen ötszázalékos fejlődés várható. A piackutatások Európa- és világszerte azt mutatják, hogy lesz igény az elektronikai cikkekre. Jó hallani, hogy az ipar egy bizonyos része fejlődik, a problémát az jelenti, hogy egyre kevesebb a jó szakember. Jelen pillanatban még lehet találni szakembereket, de lépéseket kell tenni, hogy ők itt is maradjanak, a szakiskolák pedig neveljék ki az utánpótlást. Ma már nagyon fontos, hogy olyan munkacsarnokok és műhelyek jöjjenek létre, amelyekben biztosítottak az egészséges munkalehetőségek, és a szakemberek a piaci igényeknek megfelelően legyenek megfizetve.

Mennyire igaz az, hogy a nyugati cégek az olcsó munkaerő miatt fektetnek be a közép-kelet-európai országokban? — tette fel a kérdést Elek György.

Leitner István azt tapasztalja, hogy ma már nem úgy történnek a dolgok, mint húsz évvel ezelőtt. A cégek új projekteket indítanak el, azokat pedig nem lehet olyan gépekkel megvalósítani, amelyeket a nyugati gyárakból kiselejteznek. Azokat az alkatrészeket, amelyekre ma vevő van, csak a legújabb technológiával, a legmodernebb gépekkel lehet előállítani. A hazai és a nyugati bérek között vannak különbségek, de azok egyenes arányban vannak a kiadásokkal.

Czier Attila minden évben alkalmaz egy fiatalt, akkor is, ha éppen akkor nincs rá szüksége. Nem tartja fontosnak, hogy az illető szakiskolából kerüljön ki, de azt igen, hogy legyen meg benne a szándék, hogy szakmát tanuljon. A cég olyan munkafolyamatokat végez, amelyeket egyetlen iskolában sem lehetne megtanulni, ezért tartja fontosnak, hogy az alkalmazottai ott tanulják meg a szakmát. Szerencsére eddig mindig fejlődött annyit a cég, hogy szükség volt arra a munkaerőre, akit felvett. A mai fiatalok elkövetik azt a hibát, hogy akkor is egyetemre akarnak menni, ha tanáraik azt tanácsolják, hogy inkább tanuljanak szakmát, mert azzal jobban boldogulnak és többet keresnek majd. Czier Attila elmondta, hogy két fia van, az egyikük egyetemet végzett, a másik nem, és mindkettő a cégnél dolgozik, s a hatékonyságnál nem látszik köztük különbség.

Leitner István hozzáfűzte, hogy egy jó szakember hamarosan többet fog keresni, mint egy rossz mérnök.

Hogyan lehet a jó szakembert itt tartani? — vetődött fel az újabb kérdés.

Czier Attila vigyáz arra, hogy ne legyen aránytalanság a cég profitja és a fizetések között. Igyekszik mindent nyíltan kimutatni: ismert, hogy mennyi a befektetés, milyenek a kiadások és a bevételek, s ha a profit növekszik, emeli a béreket is. Félévenként vannak beszámolók — ami nem sok magáncégnél történik meg —, s ekkor mindenről nyíltan beszélnek, és látják az alkalmazottak, hogy ők is részesei a folyamatoknak. Czier Attilának van egy másik kezdeményezése, ami eléggé érdekes. Ő Csanáloson él, ahol azt tapasztalta, hogy sok föld nem volt megművelve. Alapított egy társulást, és elkezdtek húsmarhát tenyészteni. Ma már van hetvenöt állat, ezeket elhanyagolt kaszálókon és legelőkön tartják. A földek sem maradnak parlagon, már három embert alkalmaztak, és remélik, hogy újabb munkahelyek jönnek létre. Itt is jelentkezett a munkaerőhiány, ugyanis nem találnak traktoristát és mezőgazdasági mérnököt. A mezőgazdaság sajnos még mindig le van nézve. Inkább elmennek az emberek az iparba dolgozni, minthogy a mezőgazdaságban vállalnának munkát — állapította meg.

Zsók Csaba egy osztrák cég kirendeltségének a vezetője, amelyik gépgyártással foglalkozik. Valamikor a gépgyártás húzóágazata volt a szatmárnémeti iparnak, jelenleg Szatmárnémetiben a német és az osztrák befektetőkhöz kötődik az ipar. Köztudott, hogy a nyugati gazdaság jelenleg nagyon hatékony. A Zsók által vezetett cégnél nagy szükség van a klasszikus szakmákat (hegesztő, lakatos, ipari festő, marós, esztergályos) gyakorlókra. Nagyon nehéz jó szakembereket találni. Az alkalmazottakon próbálnak belső kvalifikációs tanfolyamokkal segíteni. Sajnos az emberek nemcsak a mezőgazdaságba nem mennek szívesen, hanem az iparba sem. Nagyon nehéz olyan fiatalokat találni, akik kedvelik ezeket a szakmákat. Azon kell dolgozni, hogy ezek a szakmák visszanyerjék a becsületüket. Ez akkor lehetséges, ha tiszteljük a szakmunkásokat, foglalkozunk velük, motiváljuk őket. Zsók is megerősítette, hogy egy jó szakember kereshet annyit, mint egy rossz mérnök. Egy szakember képzése legkevesebb három év. Sajnos hiányzik a régi szakmunkásképzés, ezt az utóbbi évtizedekben elhanyagolták, de most vannak bizonyos lépések, egy törvényt is életbe léptettek a duális képzés szabályozására. A duális képzés azt jelenti, hogy az elméleti oktatás az iskolában történik, a gyakorlati oktatást pedig a cégmenedzsment nyakába varrják, a cégek vannak arra kényszerítve, hogy műhelyeket hozzanak létre, holott az iskolákat kellene segíteni, hogy felszerelt műhelyük és laboratóriumuk legyen. Hiányoznak az iskolákból a számítógépek és a munkagépek. Szatmárnémetiben van még egy probléma, ami megoldható, ha a politikum és a cégek menedzsmentje odafigyel erre, mégpedig a szakmák anyanyelven történő tanítása.

Gyakori, hogy miután egy fiatal megtanul egy szakmát, otthagyja a céget? — kérdezte Elek György.

Vannak ilyen esetek is — ismerte el Zsók Csaba. Elmondta, hogy az általa vezetett cégnél kiváló marósok vannak, akik hatméteres gépeken tanulnak és dolgoznak, és két alkalommal történt már meg, hogy miután kitanulták a szakmát, elmentek. Ezeket a lépéseket nem lehet megakadályozni, mert Románia még nem tud lépést tartani a nyugati lehetőségekkel.

Leitner István ezt nem így látja, az általa vezetett céghez éppen Angliából, Írországból és Németországból jöttek haza mérnökök, de meg kellett ismertetni velük, hogy nálunk is van csúcstechnológia, létezik olyan tervezőiroda, ahol az elektromos autóknak az induktív töltését tervezik. Lehet, hogy egy nagyvárosban szebb és jobb, de itt mégis otthon van az ember, nem kell albérletet fizetnie, együtt van a családdal, és nem egy idegen közösségben. Szatmárnémetiben sokkal nagyobb a fejlődési lehetőség, mert kevesebb hasonló szakember van, ráláthat egész folyamatokra, nem úgy, mint egy olyan cégnél, ahol csak egy kis apró részével foglalkozik a folyamatnak. A jövő oktatásának az egyik sarkalatos pontja, hogy a diákok képzése külön részlegen történjen.

Zsók Csaba úgy próbálja lefedni a szakmunkaerő hiányát, hogy két ipari szaklíceummal is van szerződése. Az új tendencia az ipari forradalom, ami azt jelenti, hogy a digitális technológiákat próbálják behozni. A jövő az, hogy digitális és automata folyamatok lesznek, de néhány klasszikus szakmát nem lehet megszüntetni.

Poszet Ferenc cége szolgáltatást végez. Nem kell befektetni gépsorokba, éppen ezért nagyon fontos, hogy legyenek jó szakemberek. Poszet szerencsés helyzetben van, mert szakközépiskolát végzett, és amikor megalakította a céget, kapcsolatban volt a régi mestereivel. Rendszeresen járnak hozzá diákok a szakiskolákból gyakorlati tevékenységeket végezni, s közülük nagyon sokan ott maradnak. Most valami olyasminek vagyunk a tanúi, mint 2007–2008-ban; akkor is volt egy óriási ipari fejlődés, lépést kellett tartani a béremelésekkel és a megbecsüléssel ahhoz, hogy az alkalmazottak a cégnél maradjanak, de 2009–2010-ben már nem volt szó ilyesmiről. Most az állami alkalmazottak fizetéseit emelik, és a magáncégek is kénytelenek fizetést emelni. És valóban, az embereknek nemcsak a pénz fontos, hanem a megbecsülés is. Poszet elmondta, hogy nem esik kétségbe a munkaerőhiány miatt, ugyanis nagyon sokan dolgoznak külföldön, akik közül nagyon sokan vissza fognak jönni, és a fiatalok közül is kevesebben mennek majd el, mert rájönnek, hogy hosszú távon itt jobban lehet boldogulni. A bérek emelkedése egy természetes folyamat, és bár ez sok vállalkozónak nem tetszik, de alkalmazkodni kell a helyzethez, fogalmazott.

Leitner István azt tapasztalja, hogy ez is egy rendszer, és minden rendszer alapelve az, hogy kialakuljon egy egyensúly. Ha kialakulnak itt is a nyugati feltételek, akkor sokan fognak majd visszajönni azok közül, akik elmentek. Nagyon fontos a cégnek a kultúrája. Olyan célokat kell kitűzni, amiket az alkalmazottak is a magukévá tudnak tenni. Nem az kell legyen a cél, hogy december 31-én X profit legyen, hanem az, hogy tíz-húsz év múlva is legyen eredményes a cég. Ha így gondolkodunk, akkor már olyan célok is vannak, hogy az a cég részt kell vegyen a közösségnek a fejlődésében: a város és a megye fejlődésében. Úgy kell segíteni, hogy legyen jövőjük a mai fiataloknak és az ő gyerekeiknek is itt, a városban és a megyében. Ha egy cég kilát a saját keretei közül, akkor fel lehet építeni egy olyan cégkultúrát, ami mellé oda tudnak állni az alkalmazottak is, hogy együtt menjenek, egy irányba. Kell a profit, hiszen anélkül nincs mit befektetni, és nem lehet fejlődni, de nem a profit a cél, a cél az, hogy húsz év múlva egy ütőképes cég legyen a munkaerőpiacon.

Zsók Csaba egy olyan osztrák cégcsoport helyi képviselője, amelyik 1712-ben alakult. A háromszáz éves tradíció az, hogy folyton fejlődni, bővülni kell, lehetőséget kell adni mindenkinek a fejlődéshez, és profitot kell termelni. Az osztrák tulajdonosok a profitot Szatmárnémetiben fektetik be fejlesztésre, ami azt jelenti, hogy bíznak a városban.