Beszélgetés munkaadókról, munkavállalókról (II.)

A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében Szatmár megyei vállalkozók és Szatmárnémeti polgármestere beszélgetett a munkalehetőségekről, a munkavállalók elvárásairól, a komoly gondot jelentő szakemberhiányról, illetve a helyzetből való kilábalás lehetőségéről.

A beszélgetésen részt vett: Zsók Csaba, a Rosendahl Industrial Services vezetője, Poszet Ferenc, a Poszet Kft. tulajdonosa, Czier Attila, a Kneho-Rom tulajdonosa, Leitner István, a Zollner Rt. igazgatója, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere és Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Kereskényi Gábor Szatmárnémeti és Szatmár megye gazdasági szempontjait figyelembe véve közelítette meg a témát. Elmondta, hogy a helyhatósági választások előtt azon gondolkodtak Pataki Csabával, hogy amennyiben megnyerik a választást, milyen pénzforrásokat fognak felhasználni, miből fogják finanszírozni a fejlesztési elképzeléseket, ha a városnak és a megyének nem lesz elegendő pénze. Kölcsönhöz folyamodnak, pályázatokat készítenek, vagy milyen más pénzforrásokat próbálnak megcélozni? Most egy éves és két hónapos mandátum után nyugodtan elmondhatja, hogy a működésre, a javításokra és a beruházásokra is van pénz, de nincs munkaerő. A polgármester soha nem gondolta, hogy a kolozsvári cég — joga van alvállalkozókat is foglalkoztatni —, amellyel egy harmincmilliós keretszerződést kötöttek az útjavításokra, nem talál munkaerőt. Eddig több szatmárnémeti cég folyton arrra panaszkodott, hogy nem kap munkát, most viszont lenne mit dolgozniuk, de nem tudnak alkalmazni munkásokat. Vannak olyan cégek, amelyek felvállalnak több munkát is, de nem találnak munkaerőt, s emiatt sokszor azt tapasztaljuk, hogy négy-öt ember dolgozik egy olyan helyen, ahova lehet, hogy tíz-tizenkettő is kevés lenne. Sokan kérdezik, hogy miért van az, hogy ugyanazok a cégek nyernek meg a versenytárgyalásokon több munkát. A válasz roppant egyszerű. Azért, mert kevés olyan cég van, amelyiknek megvan a technológiája, felszereltsége és a képzettsége bizonyos munkálatok elvégzésére. Nagy kérdés, hogy hogyan lehet majd kezelni ezeket a problémákat. Hiteles források szerint az elmúlt hónapban ötszáz-hatszáz személy érkezett Tunéziából és a Moldovai Köztársaságból szatmári cégekhez. Ez eléggé ijesztően hatott a lakosságra, de nincs mit tenni ellene. Nincs munkaerő, a vállalkozók nem válogathatnak, azokat kell foglalkoztassák, akik munkára jelentkeznek. Egy jó kőműves, aki Bukarestben dolgozik, 450 lejes napszámot kap. Ezek komoly problémák, és nem úgy tűnik, hogy javulni fog a helyzet. A kisvállalkozók közül is sokan panaszkodnak, hogy nehezen találnak munkaerőt, és akik munkát vállalnak, megkérik a bérüket. Kereskényi elmondta, hogy nemrég beszélgetett magyarországi önkormányzati képviselőkkel, akik szerint ott is hasonló a helyzet. Egyre gyakoribb, hogy a cégtulajdonosok kisteherautókkal járják a falvakat, és ahol látják, hogy többen dolgoznak építkezéseknél, megkérdezik a munkásokat, hogy mennyit keresnek, arra egy nem kis összeget ráígérnek, és azonnal viszik el a munkásokat. Úgy látszik, hogy a munkaerőhiány kezd általános jelenséggé válni. Kereskényi úgy gondolja, hogy a polgármesteri hivatal nem úgy kellene működjön, mint egy cég, azaz hogy év végén ott legyen a pénz a bankszámlán. A pénzt el kell költeni, hogy mielőbb befejeződjenek a tervezett beruházások. Ugyanaz a cég nyerte meg a versenytárgyalást a szatmárnémeti utak javítására és a megyei utak javítására is. A pénz megvan, de nem haladnak a munkálatok, mert nem találnak munkásokat. A fővállalkozónak még dolgozik hat-hét alvállalkozó, és így sem haladnak. Ugyanez a helyzet a két szatmárnémeti hídnál. Most el lehet mondani, hogy a város előző vezetése nem rögzítette a szerződésben, hogy éjszaka is dolgozzanak, de ha megtette volna, akkor se lenne ki dolgozzon. Kereskényi rávilágított, hogy éveken át téma volt, hogy az önkormányzatokhoz nem mennek dolgozni jó szakemberek. Nem is lehetett elvárni, hogy akár egy kezdő mérnök elmenjen ezeregyszáz lej nettó fizetésért dolgozni. Két véglet van. Aki kijön az egyetemről — például a szatmárnémeti közigazgatási egyetemről, akiket azzal ámítanak, hogy ha elvégzik az egyetemet, dolgozhatnak az önkormányzatoknál —, nem alkalmas önkormányzati munkára. A polgármesteri hivatalba nem diplomás ember kell, hanem közgazdász, jogász, konkrét munkaköri leírásoknak megfelelően, akinek van alapja egy bizonyos szakmában, és azt el tudja majd mélyíteni munkája során. Aki kezdőként keresett ezeregyszáz lejt, a béremelés után kap közel kétezer lejt nettóban, a huszonöt év régiséggel rendelkező az eddigi kétezer-kétszáz lej helyett most megkeres nettó háromezer-kilencszáz lejt. Ezek a bérek nagyon versenyeznek a magánszférával. Az ilyen fizetésért most már elvárja a város vezetése, hogy a közalkalmazottak becsületesen végezzék a munkájukat. Bizonyára lesznek olyanok, akik a magas fizetésekért sem lesznek hajlandók dolgozni, és amennyiben ez így lesz, sor kerül majd átszervezésekre. Arra a kérdésre, hogy van-e esély arra, hogy szakembereket és értelmiségieket hozzanak haza, Kereskényi azt válaszolta, hogy ha meg lesznek fizetve azok a szatmáriak, akik most máshol vállalnak munkát, sokan jönnek majd haza. A szatmári cégek már kezdik jobban megfizetni a munkaerőt. Van olyan szakács Szatmárnémetiben, aki nettó hatezer lejes fizetést kap, és csalogatják máshova nagyobb fizetésért.

Leitner István szerint nagyon sok szatmári szakács dolgozik külföldön, akiket haza lehet hozni, de érdekeltté kell tenni őket abban, hogy hazajöjjenek, s ez nemcsak a szakácsokra, hanem a más szakmát gyakorlókra is érvényes. Leitner István nem akarja azt állítani, hogy külföldön nem lehet több pénzt keresni, mint itthon, de ha elkezdünk számolni, hogy mennyibe kerül ott az élet, és mennyibe itt, akkor már elkezdünk gondolkodni. Azok a fiatalok, akik családban gondolkodnak, és nem kalandor életmódot akarnak folytatni, nem mennek el, vagy ha már elmentek, és megtapasztalják az ottani életet, visszajönnek. Az viszont tény, hogy mozgalmasabbá kell tenni a várost. Hiába van valakinek pénze, ha nem tudja elkölteni ott, ahol szeretné. Az utóbbi egy évben nagyon sok jó kezdeményezés indult el, ezeket kell folytatni.

Kereskényi elképzelései között szerepel, hogy a városban lehetőséget kell teremteni arra, hogy a lakosság el tudjon menni moziba és más szórakozóhelyekre. Ehhez viszont szórakozási lehetőségeket kell biztosítani. Február 1-től ötven százalékkal emelkedett a színészek fizetése. Remélhetőleg ott is lesznek minőségi változások. Ezt a fajta béremelést a kormány az önkormányzatok nyakába varrta, a helyi költségvetésből kell biztosítani a pénzt. Ezek az emberek is nagyon megérdemelik a megemelt fizetést, hiszen szellemi alkotómunkát végeznek. Eddig az egészségügyi és a tanügyi dolgozók is alacsony bérekért dolgoztak, és akikben nem volt meg az elhivatottság és a lokálpatriotizmus, azok elmentek innen.

Zsók Csaba változásokat lát ezen a téren. Régebben el kellett menni Nagybányára vagy Nyíregyházára moziba vagy más szórakozóhelyre, de ma már itthon is van lehetőség a minőségi szórakozásra. A jelenleg folyamatban lévő beruházások lényeges változásokat mutatnak. Szatmárnémetit egy élhető várossá kell tenni ahhoz, hogy a szakemberek itt maradjanak, vagy azok, akik elmentek, visszajöjjenek és itt dolgozzanak.

Kereskényi azt bizonygatta, hogy a fiatalok ma már nem úgy gondolkodnak, mint az idősebbek. Teljesen mást jelent számukra az otthon. A fiatalok már nem tudnak örülni annak, amiért az idősebbek még ma is lelkesednek. Bármilyen oldalról nézzük, Szatmárnémeti lakosainak többsége konzervatív ember, nehezen szokja meg a változást. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók fizetését országos szinten határozzák meg. Nagyon fontos, hogy ez a két életpálya legyen megbecsülve. Az is igaz, hogy ma már nincsenek olyan nagy nevek, mint régen voltak, sem az oktatásban, sem az orvostársadalomban. A munkaerőpiacot nagymértékben fogja befolyásolni az oktatás. Be kell ismerni, hogy nagyon sok olyan pedagógus van, aki nem alkalmas erre az életpályára. Egy másik dolog, aminek meghatározó szerepe lesz, az a roma kérdés. A romák befolyásolni fogják a munkaerőpiac felállását is. Ők egy olyan tömeget képviselnek, amelyik létezik, de dolgozni nem igazán akar, viszont a szociális rendszer haszonélvezője. Nagyon sokan vannak a romák, és gyorsan szaporodnak. Nagyon sok területen tartanak fenn helyeket romák számára, de nagyon kevesen vannak köztük, akik tanulni és dolgozni akarnak. Nincsenek roma tanítók, papok, értelmiségiek, ami miatt az egész közösség visszamarad, és azok kell eltartsák őket, akik dolgoznak, és akik dolgoznak, miattuk jutnak kevesebb fizetéshez.

Zsók Csaba statisztikai adatokra hivatkozva utalt arra, hogy a kelet-európai régióban százalékban Romániában a legnagyobb a béremelkedési szint. Az alap más, hiszen más szintről indulunk, de a statisztikák szerint a bérek Romániában emelkednek a leggyorsabban és a legnagyobb volumenben. A másik dolog az, hogy Kína drágább, mint Románia. Kínának azokban a részeiben, ahol erősen fejlődik az ipar, drágább a munkaerő, mint Romániában. Több olyan cég létezik, amely Kínából Romániába telepíti vissza a kirendeltségeit. Sokkal vonzóbbá kezd válni Kelet-Európa, mint más térségek.

Kereskényi szerint az lenne a megoldás a mi gondjainkra — ez a város és a megye jó politikai helyzetéből is adódik —, ha szabályoznák a munkaerőforrást Ukrajnából. Ez amiatt is jó lenne, mert ott nagyon sok magyar él, akik hasonló gondokkal küzdenek, mint mi. Előny lenne az, hogy nem lennének nyelvi nehézségek, a másik dolog pedig az, hogy ismerve az ottani béreket nekik is egy nagy segítség lenne, ha huszonöt-harminc kilométerről át tudnának járni dolgozni.

Leitner István hozzátette: ezt mondják Nyugat-Európában is, ezt mondja Magyarország is, emiatt van a munkaerő-vándorlás.

Kereskényi Gábor pontosított: ez nem ugyanazt jelentené, mint a délről beindult vándorlási hullám. Vannak emberek, akik azért jönnek ide, mert dolgozni akarnak, és nem azért, hogy munkanélküli-segélyt kapjanak.

Leitner István rávilágított, hogy valóban nagy a munkaerőhiány, de nézzük meg, hány munkanélküli van nyilvántartásban, akik nem akarnak dolgozni. Az ilyenek nem dolgoznak sem Romániában, sem Németországban.

Elek György zárásként megjegyezte, hogy hosszasan lehetne még beszélni a munkaadók és a munkavállalók problémáiról. A tapasztalat az, hogy nem volt jó lépés mindenkit arra ösztönözni, hogy elméleti líceumba járjon és menjen egyetemre, mert sokkal több szakemberre van szükség, mint olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalra, aki végzettsége szerinti szakmájában nem tud elhelyezkedni, más területen pedig nem rendelkezik használható tudással. Ahhoz, hogy a helyzet változzon, az oktatási rendszernek a valós munkaerő-piaci igényekhez kellene igazodnia, a pályaválasztásra pedig sokkal komolyabb hangsúlyt kellene fektetni, hogy a fiatalok ne divatszakmák alapján, hanem képességeikhez mérten válasszanak életpályát, hivatást.