×
2024. 04 17.
Szerda
Rudolf
8 °C
enyhe intenzitású zápor
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.68 RON
100HUF = 1.26 RON
Jegyzet

Beszennyezett fehér ingek

2018.06.11 - 13:09
Megosztás:
Beszennyezett fehér ingek

Azt hiszem, csak találgatni lehet, mi volt a szándéka Liviu Dragneának, amikor megszervezte a szombati bukaresti tüntetést. Valahogy úgy tűnt, mintha az egész az általa vezetett Szociáldemokrata Párt, az általa irányított, a parlamentben többséget alkotó pártszövetség, a háttérből általa vezetett kormány ellen tiltakoznának. A tv-közvetítésekből azt is láthattuk, hogy kik ezek a tiltakozók. A pártszövetség zsoldosai, közalkalmazotti státusba került, pozícióikat, munkahelyüket féltő tisztségviselők, pártfunkcionáriusok, valamint a mindenre felhasználható, amúgy is semmittevő unatkozók, akik örülnek annak, ha elfoglalhatják magukat valamivel, és az örökösen hőbörgő és folyton elégedetlenkedő, de hasznos munkát végezni nem akaró „rossz arcúak”, akik a felszólalókra oda sem figyelve köpködték a napraforgómagot és taposták a román nemzeti jelképeket. A nagy baj nem azokkal volt, akik parancsszóra vették magukra a fehér inget, nem is azokkal, akik érdekből, szórakozásból vagy rábeszélésre tettek meg több száz kilométert a nagy hőségben, hogy a „nagy tüntetésen” fáradtan és kimerülten szenvedjék át a nagy szónoklatokat, hanem azzal, hogy hova juthat egy ország. Az a pártvezér, aki azt nyilatkozta, hogy ő azért megy, mert elfogadhatatlan, hogy ezer-ezerkétszáz lejes fizetésből éljenek meg emberek, saját kormánya ellen tüntetett. Nem volt még példa arra, hogy egy kormányon lévő, parlamenti többséggel rendelkező pártszövetség szervezzen tüntetést a kormányépület előtt.

Gabriela Firea bukaresti főpolgármester nem titkolta, hogy nem engednek a kisebbség diktatúrájának, meg akarják leckéztetni a kormánypártok rágalmazóit. Călin Popescu Tăriceanu szerint a román demokráciát és jogállamot veszélyezteti a médiát, igazságszolgáltatást, erőszakszervezeteket és közigazgatást behálózó „párhuzamos állam”. A szenátus elnöke azt ígérte: a parlament tesz majd arról, hogy véget vessenek az illegális lehallgatásoknak. A legelgondolkodtatóbb Liviu Dragnea felszólalása volt. Patkánynak nevezte az államfőt, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyészeit és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) munkatársait. Dragnea hatmillió aktív állampolgár lehallgatásával vádolta a SRI-t, amely sztálinista módszerekkel félemlíti meg az állampolgárokat, és a DNA-val együttműködve bélyegez meg, sokszor ítél el embereket kitalált vádak alapján. Nem akarom mentegetni a SRI-t, de emlékszem rá, hogy a politikai pártok milyen fontosnak tartották, hogy a lakosság biztonságának érdekében felhatalmazzák a SRI-t a lehallgatásra. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a SRI parlamenti ellenőrzés alatt áll, a működéséhez a kormány biztosítja a pénzt. Többször megtörtént, hogy növelték a költségvetést, amikor a magyar veszéllyel riogattak, és nemzetbiztonsági kockázatként kezelték a magyarság jogköveteléseit. Kíváncsi vagyok, hogy reagál ezekre a vádakra a SRI. A szombati tüntetés legfőbb célja nem a lehallgatások megszüntetése volt, hanem az, hogy a szociálliberális kormánykoalíció politikai befolyása alá vonja az igazságszolgáltatást, hogy megvédje a börtöntől saját korrupt politikusait. Ha a SRI az ellenzéket hallgatja le és az ellenzék képviselőit bélyegzi meg, biztos, hogy vállveregetést kap. Annyi tény: szombaton a PSD beszennyezte a fehér inget. Nem kizárt, hogy megtalálja a hatékony mosószert, ami egy időre látszólag tisztává teszi a fehér inget, de a kikopott szövetet nem lehet újra megerősíteni.

Elek György