BL-döntő: a Liverpool hatodszor vagy a Spurs először?
Utoljára módositva: 2019-05-30 16:50:41

A most futó kiírásig hat alkalommal fordult elő, hogy két azonos nemzetbeli csapat szerepeljen a BL döntőjében – a jogelőd BEK-ben hasonlóra nem volt példa. Szombaton angol döntő lesz.

Az európai labdarúgás idényét zárja szombaton a két angol csapat, a Tottenham Hotspur és a Liverpool.

A két együttes közül egyértelmű, hogy a Liverpool a rutinosabb. Hasonló felállásban, és Jürgen Kloppal a kispadon tavaly is döntőt játszottak, akkor a Real Madrid bizonyult jobbnak. Így a hatodik BL/BEK-siker még váratott magára. A szombati lesz a kilencedik döntője a „Vörösöknek”, de csak öt alkalommal tudtak nyerni. Legutóbb 2005-ben, Isztambulban hódították el a trófeát, akkor az AC Milant verték a fináléban – két évvel később a lombardiai alakulat visszavágott az angoloknak az athéni döntőben. A Pool az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején volt „elemében”: kilenc év alatt négyszer nyerték meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) és egyszer voltak még döntősök, utána viszont huszonegy év várakozás következett.

Viszont a Tottenham Hotspur 35 éve vár arra, hogy megnyerjen egy európai kupasorozatot. És ha erre éppen szombaton sor kerülne, akkor egy elitkörbe kerülne a londoni alakulat: az FC Barcelonához, a Bayern Münchenhez, az Ajaxhoz, a Juventushoz és a Manchester United-hez hasonlóan azon csapatok egyike lesz, amely megnyerte az összes jelentős európai kupasorozatot. A Spurs ugyanis 1963-ban megnyerte az Kupagyőztesek Európa-kupáját (KEK), 1972-ben és 1984-ben pedig az UEFA-kupát hódította el (ennek jogutódja az Európa-liga). BEK/BL-döntőt soha nem játszott a csapat.

A BL-ben egyébként csak második alkalommal történik meg, hogy két angol csapat küzd meg a fináléban: 2008-ban a Manchester United a Chelseat verte Moszkvában. A BEK-ben soha nem került egymással szemben két angol csapat a sorozat zárásán.

A szombati meccsel kapcsolatosan a harmadik BL-döntőjére készülő Klopp megerősítette, hogy Roberto Firmino jól mozgott edzésen, és biztosak abban a Liverpoolnál, hogy a brazil támadó készen áll a madridi BL-döntőre. Azonban Naby Keita játéka kérdéses.

Az európai szövetség (UEFA) a szlovén Damir Skominát jelölte ki a szombati BL-döntő játékvezetőjének, amely 22 órakor kezdődik az Atlético Madrid stadionjában, a Wanda Metropolitanóban.

Az UEFA a hivatalos honlapján megjegyzi, azzal, hogy Skomina fújhatja a sípot az idei BL-döntőben, „mesterhármast” ér el, hiszen korábban Európa-liga-finálét (Ajax – Manchester United, 2017) és európai Szuperkupa-mérkőzést (Chelsea – Atlético Madrid, 2012) is vezetett már.

A két partjelző a szlovén játékvezető két honfitársa, Jure Praprotnik és Robert Vukan lesz, negyedik bíróként a spanyol Antonio Mateu Lahoz segíti Skomina munkáját. A videobírói teendőket a holland Danny Makkelie látja el.

Bajnokok Ligája, döntő, Madrid, szombat, 22 óra

Tottenham Hotspur – Liverpool (Digisport, Telekom Sport, Look Plus, M4 Sport).

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...