×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
14 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.68 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

BL-selejtezőbeli ismerősök a Fradinak és a CFR-nek

2019.08.30 - 15:13
Megosztás:
BL-selejtezőbeli ismerősök a Fradinak és a CFR-nek

Az Európai Labdarúgó-szövetség pénteken Monacóban kisorsolta az Európa Liga csoportbeosztását.

Kiderült, hogy a román bajnok Kolozsvári CFR a Lazioval (a tavalyi kiírás 16-od döntőse), a Celtic-kel (a tavalyi kiírás 16-od döntőse) és a Stade Rennes-nel (a tavalyi kiírás nyolcaddöntőse) szerepel együtt az E-csoportban, míg a magyar bajnok a CSZKA Moszkvát, a Ludogorecet és az Espanyolt kapta ellenfélnek a H jelű kvartettben.

Tehát, mindkét együttes kapott egy-egy olyan ellenfelet, amelyet előzőleg búcsúztatott a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A Fradi az első körben játszott a Ludogoreccel és kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel jutott tovább.

A CFR glasgowi teljesítményéről vélhetően sokat fognak beszélni, ráadásul a két a kolozsváriaknak ismét „jelenésük lesz” a Celtic otthonában, ugyanis a két alakulat az EL-ben is egy csoportban szerepel. Mint ismeretes, a BL-selejtező 3. körében a kolozsvári 1–1 után óriásit küzdött Dan Petrescu csapata Skóciában, és 4–3-ra győzve jutott a playoff-körbe.

Ezeknek az újra találkozásoknak vélhetően nem kell örülni, mert bizonyára a bolgár és a skót bajnokot is fűteni fogja a bizonyítási vágy, ráadásul a közeli élményeknek köszönhetően sokkal jobban felkészülhetnek majd a csoportmeccsekre.

A legerősebb csoportnak az F jelzésű kvartett tekinthető, ahova negyedikként becsöppent a FCSB-t búcsúztató Vitória Guimaraes. A portugálok az előző kiírás döntősével, az Arsenallal, illetve az elődöntős Eintracht Frankfurttal szerepel egy szériában, harmadikként pedig az egykori belga legenda, Michel Preud’homme által irányított, rutinos Standard Liege lesz az ellenfél.

Európa Liga, csoportbeosztás

A-csoport

Sevilla (spanyol), APOEL (ciprusi), Karabag FK (azeri), F96 Dudelange (luxemburgi)

B-csoport

Dinamo Kijev (ukrán), Köbenhavn (dán), Malmö (svéd), FC Lugano (svájci)

C-csoport

FC Basel (svájci), Krasznodar (orosz), Getafe (spanyol), Trabzonspor (török)

D-csoport

Sporting CP (portugál), PSV Eindhoven (holland), Rosenborg (norvég), LASK Linz (osztrák)

E-csoport

Lazio (olasz), Celtic (skót), Stade Rennes (francia), Kolozsvári CFR.

F-csoport

Arsenal (angol), Eintracht Frankfurt (német), Standard Liege (belga), Vitória Guimaraes (portugál)

G-csoport

Porto (portugál),Young Boys (svájci), Feyenoord (holland), Rangers (skót)

H-csoport

CSZKA Moszkva (orosz), Ludogorec (bolgár), Espanyol (spanyol), Ferencváros.

I-csoport

VfL Wolfsburg (német), KAA Gent (belga), Saint-Étienne (francia), FC Olekszandrija (ukrán)

J-csoport

AS Roma (olasz), Mönchengladbach (német), Istanbul Basaksehir (török), Wolfsberg (osztrák)

K-csoport

Besiktas (török), Braga (portugál), Wolverhampton (angol), Slovan Bratislava (szlovák)

L-csoport

Manchester United (angol), Asztana (kazah), Partizan (szerb), AZ Alkmaar (holland)

Mérkőzésnapok

1. forduló: szeptember 19.

2. forduló: október 3.

3. forduló: október 24.

4. forduló: november 7.

5. forduló: november 28.

6. forduló: december 12.

Pesek Attila