Bocskai Kulturális Napok Szárazberken
Utoljára módositva: 2019-08-08 09:40:20

A hétvégén ismét kitárul a Keleti Kapu, és augusztus 10–11-én a Bocskai Kulturális Napok keretében számtalan program várja Szárazberek és Garbolc lakóit (de nem csak) a két településen.

A szombat hagyományosan a mozgás jegyében telik majd, hiszen 9 órakor kezdődik a kispályás amatőr futballtorna a libaréti pályán. Vasárnap 9 órakor ismét megnyílik a határ — és 23 óráig nyitva is marad —, 11 órakor kezdődik a garbolci református templomban a hálaadó istentisztelet és állampolgársági eskütétel, majd az ünnepség 12.45-kor már Szárazberken folytatódik, Bocskai István fejedelem mellszobránál koszorúzással, valamint a meghívott vendégek fogadásával. Ezt követően az iskola udvara lesz a rendezvény fő helyszíne, itt rotyognak majd a finomságok a bográcsos ételek versenyén, vitatják meg a tüzes vízként is emlegetett szíverősítők minőségét, és állítják ki a kertekben termett zöldségek, gyümölcsök javát. 14.45-től a színpadra fellépőké a főszerep: a szárazberki Hármashatár Egyesület és társszervezetei (Pusztadaróci Vadrózsák, Szatmár Megyei Szamoshát Néptáncegyüttes, mikolai Gyöngyösbokréta, zajtai kórus) mutatják be néptáncos-dalos előadásaikat, aztán 16.40-től vált a ritmust a rendezvény a Black Angels, valamint a Zumba Girls Team ifjú hölgyeinek köszönhetően. 17 órakor kezdődik A falu Toldi Miklósa erősember-vetélkedő, valamint a Mézgáék a nyeregben családi vetélkedő, 18 órától a kortalanul sármos Gergely Róbert veszi kézbe a mikrofont, s egyórás koncertje végén adja át Méhes Kati színművésznőnek, aki tréfás és pajzán népi történetekkel szórakoztatja a jelenlévőket. 20 órától mindenki mozgásba lendül, hiszen ekkor kezdődik az utcabál a Trió zenekarral — no meg tombolával és különleges lampionfelengedéssel. A szórakozás mellett az érdeklődők bepillanthatnak az életmentők munkájába is, hiszen a rendezvényen ott lesznek a lázári tűzoltók, valamint a Maurer Alapítvány egészségügyi szakemberei, akik minden egészséggel kapcsolatos kérdésre válaszolnak.

Fontos tudni: mivel a rendezvényre nemcsak két ország területén, de két időzónában is kerül sor, a programok kezdési időpontjai romániai, azaz itthoni idő szerint vannak megadva.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...