Bodea változtat a kezdőben
Utoljára módositva: 2014-09-25 14:15:52

Mivel csütörtök késő délután kupameccset játszik a CS Mioveni labdarúgócsapata, ezért a román szövetség vasárnapra programálta az Argeş megyeiek FC Olimpia elleni bajnoki mérkőzését.

Cosmin Bodea

Változtatni fog a kezdő tizenegyen vasárnap Cosmin Bodea, a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapatának a vezetőedzője – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón a szakvezető, aki bízik abban, hogy CS Mioveni elleni bajnokin már jobb játékot nyújt majd legénysége.

A Liga 2 ötödik fordulójának a találkozóját azért játsszák vasárnap, ugyanis az Argeş megyei együttes csütörtök késő délután a Román Kupa–meccset játszik az élvonalbeli, címvédő Astra Giurgiu ellen. Bodea azt is számításba vette, hogy mioveni-i kollégája, Claudiu Niculescu a legjobbjait küldi a pályára az Astra elleni találkozón, így fáradt csapattal áll majd szemben vasárnap az Olimpia.

„Nagyon nehéz meccs vár ránk, de úgy gondolom, hogy sikerült kellően felkészülni az ellenfélből. Az elmúlt szombati siker feldobta a fiúkat, más volt a hangulat az edzésen is, szerintem más képet mutat majd a csapatom játéka – nyilatkozta Bodea. – Megnéztük az ellenfél eddigi meccseinek a videofelvételeit, látni fogjuk az Astra elleni találkozót is. Úgy vélem, hogy vasárnap egy fáradt csapattal állunk majd szemben.”

A keretet illetően a vezetőedző elmondta, Gavrilescu, Iuhas és Boştină is játékra jelentkezik. Előbbi a Pankotai Şoimii elleni 3–1-ra megnyert múlt szombati bajnokin sérült meg, felszakadt a szemöldöke, de néhány öltéssel bevarrták, ez nem hátráltatja abban, hogy pályára lépjen. Iuhasnak ujjsérülése volt, de nem akadályozza majd a játékban, míg Boştină egy korábbi mérkőzésen szenvedett combizom–sérülést, de pihent rá egy hetet, most ismét bekerül a keretbe. Laso sem marad itthon, bár a múlt heti sportszerűtlen viselkedése miatt pénzbüntetést kapott. Mint arról beszámoltunk az argentin középpályás visszautasította Bodea kézfogását, amikor a Şoimii elleni találkozó 61. percében lecserélte a szakvezető. „A klub vezetősége pénzbírságok szabott ki Lasonak, aki elnézést kért a csapattól is” – folytatta a tréner. Ugyanakkor a nyári felkészülés végén érkezett Onicaş továbbra is kispadon fog maradni, a szakvezető szerint a labdarúgó erőnléti szempontból még nincs felkészülve, legfeljebb néhány percet bírna ki a pályán.

Szombat reggel húsz játékossal indul Piteştire az Olimpia, de Bodea azt mondta, változtatni fog a kezdőcsapaton, ugyanis a védelemben és csatársorban is megengedhetetlenül sok a hiba. „Remélem, hogy megtalálom a megfelelő kezdőcsapatot. Ezúttal egy rutinos együttessel állunk majd szemben, eddig másodosztályos újoncokkal játszottunk, és a figyelmeztetésem ellenére is félvállról vették a játékosaim az ellenfelet. Most is sokat beszéltem a csapattal és mondtam, hogy sürgősen változtatni kell a hozzáálláson. Ki kell iktatni a hibákat a védelemből, de a támadásban is jobban kell összpontosítani, hiszen rengeteg helyzetet hagyunk ki – nyilatkozta Bodea. – Biztos lesznek változtatások a kezdőben, hiszen erősíteni kell a védelmet.”

A CS Mioveni – FC Olimpia találkozót vasárnap 11 órától rendezik a piteşti-i Nicolae Dobrin Stadionban. Ezen a napon rendezik a CSM Râmnicu Vâlcea – Naygváradi FC Bihor találkozót is, míg a másodosztályos 2-es csoport 5. fordulójának másik három találkozóját, a Resicai Metalul – Temesvári ACS Poli, a Pankotai Şoimii – FC Olt Slatina és a Fortuna Poiana Câmpina – Tatrangi Unirea meccseket szombat délelőtt játsszák. Ebben a fordulóban a Karánsebesi FC lesz a szabadnapos.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Gnome alone
Ma, 15:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Megjött apuci 2
Ma, 21:25
Brad (Will Ferrell) és Dusty (Mark Wahlberg) elérték a lehetetlent: barátok és apatársak lettek. Minden simán megy, amíg Dusty régi motoros, macsó faterja, Kurt (Mel Gibson) és Brad ultraérzékeny és érzelmes apja, Don (John Lithgow) meg nem érkeznek a karácsonyi ünnepekre. Kurtnak feltett szándéka, hogy éket verjen Dusty és Brad közé. Vajon a fiúk össze tudnak-e dolgozni, hogy bebizonyítsák Kurtnak, hogy működik a modern nevelésük, és sikerül összehozniuk a nagy családi karácsonyt? A nagysikerű
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. november 21.
Komoly önmegismerési folyamaton megy most keresztül. Rájön, hogy ki és mi illik Önhöz, illetve mi az, amiben nem érzi jól magát.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...