×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Bográcsgulyás és csülökpörkölt a majálison

2017.05.21 - 17:53
Megosztás:
Bográcsgulyás és csülökpörkölt a majálison

Családias hangulatban, csapatokba szerveződve zajlott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagykárolyi szervezetének az idei majálisa, melyre szokás szerint, a Károlyi-kastély parkjában, a lovarda mögötti területen került sor.

Ide várták a nagykárolyi szervezet tagjai, valamint a helyi tanácsosok csapatai mindazokat, akikkel egy kellemes délutánt igyekeztek közösen eltölteni. Ebben partnerük volt az időjárás is, hiszen nyári melegben készíthették ételeiket a csapatok.

„Az én bográcsban készült ételem volt az első, ami elfogyott”- mondta büszkén Kovács Jenő polgármester. S bár Kovács állítólag nagy szakértője a bográcsban főtt ételek elkészítésének, ebben a megállapításban lehet az is közrejátszott, hogy az ő csapatának a sátra volt az első a sorban, na meg gyorsan is készült el. A nagykárolyi városvezető örömmel fogadta barátait, ismerőseit, akikkel rendszeresen összeülnek megvitatni a város történéseit a majálisos alkalmakon.

A Nagykárolyi Nőszervezet tagjai is aktívak voltak: üstjükben csülökpörköltet készítettek, amit vörösborral tettek még különlegesebbé. Belényi Andreától, a csapat irányítójától megtudtuk, ételük sikerében nagy szerepe van annak, hogy saját borukat használják. A majálisra érkezők, az alkalomra felállított színpad előtt fogyaszthatták ételeiket, miközben a Rekettye Kulturális Egyesület növendékei, alkalomhoz illő műsorral kedveskedtek számukra. Aki nem csak bográcsos ételt szeretett volna kóstolni, annak sem lehetett oka panaszra, hiszen térítés ellenében, a kálmándi asszonyok által készített, nagyszerű strudlikat is kedvükre fogyaszthatták.

Tőtős Tímea