Botrány a BBTE szatmári székháza körül – a polgármester kilakoltatná az egyetemet
Utoljára módositva: 2014-01-21 17:15:17

Frissítés! A Babeş-Bolyai Tudományegyetem szatmári kihelyezett tagozatát Dorel Coica el szeretné költöztetni a Petőfi Sándor utcáról a Wolfenbüttel utcába, a volt 5-ös iskola épületébe, arra hivatkozva, hogy az önkormányzatnak szüksége van a Petőfi utcai ingatlanra.

 

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a 2013/2014-es év végén el szeretné költöztetni a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szatmári kihelyezett tagozatát a Petőfi Sándor utca 47. szám alatti ingatlanból, amelyben 2000 óta folyik felsőfokú oktatás. Az egyetem épülete körüli huzavona tavaly kezdődött, amikor Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere először említette meg, hogy az egyetem által használt épületre igényt tart, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és az alárendeltségébe tartozó intézmények irodáit szeretné oda költöztetni, az egyetemet pedig az 5-ös Számú Általános Iskola egykori épületébe „száműzné”. A felmerült problémák miatt tegnap Szatmárnémetibe látogatott a Babeş-Bolyai Tudományegyetem három prorektora: dr. Soós Anna (a magyar tagozat vezetője), dr. Nagy László (a kirendelt tagozatokért felel), dr. Bolovan Ioan (az egyetem közvagyonáért felel), akik Şuta Ştefan, a közigazgatás kar tanulmányi igazgatójának és Végh Balázs Bélának, a pszichológia és nevelsétudományok karaoktatási igazgatójának a kíséretében tárgyalást folytattak Szatmárnémeti polgármesterével, Dorel Coicával az egyetem épületével kapcsolatban. A találkozót követően az egyetem képviselői sajtótájékoztatót tartottak, melynek keretében elhangzott: Dorel Coica arra hivatkozva, hogy szüksége van az önkormányzatnak a Petőfi Sándor utcán levő ingatlanra, el szeretné költöztetni a kihelyezett tagozatot az 5-ös Számú Általános Iskola egykori épületébe, mely jelenleg üresen áll.

Sajtótájékoztató

„A polgármester terveiről értesülve most először jöttünk Szatmárnémetibe, hogy elkezdjük az egyeztető tárgyalások folyamatát. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem saját költségvetéséből 1,3 millió lej értékben végzett épületkorszerűsítési munkálatot, melyből számításaink szerint 300 ezer lejnyi értékcsökkenés történt. Mivel romániai viszonylatban az egyik legismertebb egyetemről van szó, bármilyen épületcsere esetén az lesz az elsődleges szempontunk, hogy az egyetem vezetősége, a diákok, illetve a Román Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) elvárásainak megfeleljen a felajánlott ingatlan. Ellátogattunk az 5-ös iskola épületébe is, mely abban az esetben elfogadható lenne számunkra, ha a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal felújítaná, hogy olyan állapotba kerüljön, mint amilyenben a jelenlegi székház található” — mutatott rá Bolovan, aki azt is elmondta, hogy az egyetem nem fog pénzt fordítani az épület felújítására, azt az önkormányzatnak kell finanszíroznia. „Január 28-ig kaptunk határidőt, hogy az egyetem vezetőségének hivatalos álláspontját eljuttassuk Szatmárnémeti polgármesteréhez az épületcserét illetően. A mi jelenlegi álláspontunk az, csak akkor fogadjuk el az épületcserét, ha az önkormányzat felújítja az ingatlant a tanév kezdetéig. Amennyiben nem sikerül megegyeznünk, akkor az ingatlancserét jóváhagyó helyi tanácsi határozatot figyelmen kívül hagyjuk.

Az egykori 5-ös számú általános iskola

Azt követően feltehetően az önkormányzat polgári eljárást indít az egyetem ellen, s majd születik egy bírósági ítélet, melyből kiderül, ki és hol fogja folytatni tevékenységét. Ám bízunk abban, hogy sikerül békés úton megegyezni az önkormányzat vezetőségével” — fogalmazott Bolovan. Nagy László elmondta, Szatmárnémetiben a két karon jelenleg 287 diák tanul, ám terveik szerint a jövőben bővítik oktatási ajánlataikat mesteri szakokkal. Soós Anna megjegyezte, hogy 15 éve jött az egyetem Szatmárnémetibe, melyre nemcsak ők lehetnek büszkék, hanem az önkormányzat is. Soós arra is rávilágított, hogy a jövőben szükség van a helyi és a megyei tanács támogatására is az egyetem akadálymentes működése érdekében. Az alapszintű képzések mellett mesteri képzést, illetve „lifelong learning” (élethosszig tartó tanulás) programokat is hoznának Szatmárnémetibe, az igényeknek megfelelően. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem szatmári kihelyezett tagozata 1999-ben kezdte el tevékenységét Szatmárnémetiben. Az első évben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban folyt az oktatás, majd 2000-től a Petőfi Sándor utcai épületbe költöztek át, ahol kezdetleges körülmények között folyt az oktatás. A 2003-ban jóváhagyott helyi tanácsi határozat alapján az egyetem hozzálátott az épület korszerűsítéséhez, s a 2006/2007-es tanévtől már a felújított épületben működnek. 1999 óta több mint háromezren végeztek a szatmárnémeti kihelyezett tagozaton. Amint kiderült, az egyetem vezetősége és az önkormányzat 40 évre kötött koncessziós szerződést, ennyi idő alatt járna le a beruházás értékcsökkenése. Az egyetem képviselői kihangsúlyozták, nem szeretnének Szatmárnémetiből elköltözni, sőt bővíteni igyekeznek ajánlataikat a 2014/2015-ös tanévben, ám ehhez meg kell egyezzenek Szatmárnémeti elöljáróival. Az is elhangzott, hogy egyetlen kihelyezett tagozat esetében sem fizetnek bérleti díjat az önkormányzatoknak.

Önkormányzati érvelés

A Szatmár Megyei Tanács bővülő apparátusa miatt vált indokolttá a szatmárnémeti polgármesteri hivatal költözése, nyilatkozta lapunknak a városvezetői kabinet sajtóirodája. A Közigazgatási Palota teljes egésze a Megyei Tanács tulajdona, így az az épületszárny is, ahol a városházi szakszolgálatok működnek. A megyei önkormányzattól a polgármesteri hivatal nemrég átiratot kapott, hogy a megyeháza bővülő tevékenysége miatt néhány irodát szabaddá kell tennie a polgármesteri hivatalnak, ezért is vált indokolttá új hely keresése, írja a közlemény.

A Babeş-Bolyai egyetem Petőfi utcai épülete a városé és a célnak is megfelelne, kisebb átalakítások után a polgármesteri hivatali irodákat ide átköltöztethetnék. Az egyetem számára a Wolfenbüttel utcai volt 5-ös számú általános iskola épületét — ami szintén városi tulajdonban van — ajánlotta fel Dorel Coica polgármester, „Iskolát az iskoláért” jeligével.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:55
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. augusztus 24.
Olyan új helyzetekbe kerül, ahol nem boldogul a régi sablonokkal. Engedje szabadon áradni képzelőerejét, és megtalálja a megoldásokat!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 8 dkg lila hagyma, 50 dkg paradicsom, 25 dkg koktélparadicsom, 10 dkg joghurt, 1 dl tejszín + a ...