Brutálisan büntetik az iszlamisták a szerelmet
Utoljára módositva: 2017-05-19 17:22:15

Szó sem lehet arról, hogy egy pár házasság nélkül legyen együtt. A dzsihadisták most Maliban köveztek halálra két embert emiatt — írja a hvg.hu.

A dzsihadisták kegyetlenül megbüntetik azokat, akik nem tartják be az iszlám törvényét

Nagy nyilvánosság előtt büntettek meg két embert Maliban, mert házasság nélkül alkottak egy párt. A dzsihadisták egyik kedvenc módszerüket, a halálra kövezést választották. A két bűnöst két földbe vájt gödörbe tették, majd megkövezték őket. A kivégzésben négyen vettek részt, nem álltak le a kövezéssel addig, amíg a pár meg nem halt. Az indoklás az volt, hogy megsértették az iszlám törvényeket. Ez volt a nyugat-afrikai országban az első kövezés azóta, hogy Francaország 2013-ban megpróbálta kiszorítani az iszlamistákat. Ráadásul az új francia elnök, Emmanuel Macron is hamarosan Maliba látogat, lesz tehát miről egyeztetnie a vendéglátóival. 2012-ben egy al-Kaidához kötődő csoport azzal a váddal kövezett halálra egy párt, hogy házasságon kívül született gyerekeik voltak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Éjjeli napfény
Ma, 14:00
A rendkívüli szerelmi történetben a 17 éves Katie Price (Bella Thorne) extrém módon érzékeny a napfényre, nappal kényszerű szobafogságban, speciális ablakok mögé rejtőzve ábrándozik a normális életről. Éjjelente a fiatal lány átlagos tiniként éli az életét - amikor csak teheti, zenél, és a helyi állomáson gitározik az arra járóknak. Egyik este Charlie (Patrick Schwarzenegger) is felfigyel rá, akit Katie évek óta titokban csodál a szobája ablakából. A fiatalok pillanatok alatt egymásba szeretnek,
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Jönnek a kacsák
Ma, 15:00
A megrögzött szeleburdi agglegény lúd miatt - aki inkább légi akrobatikát gyakorol ahelyett, hogy a többiekkel készülne a vándorlásra - két kiskacsa elszakad csapatától. Habár a bájgúnárnak semmi kedve, hogy segítsen a két kiskacsának visszatalálni a csapatához, egy véletlen folytán megsérül, így a kacsákkal marad. A furcsa trió nekivág egy veszélyekkel teli útnak, hogy még az első hó megérkezése előtt biztonságos búvóhelyet találjanak.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Éjjeli napfény
Ma, 21:25
A rendkívüli szerelmi történetben a 17 éves Katie Price (Bella Thorne) extrém módon érzékeny a napfényre, nappal kényszerű szobafogságban, speciális ablakok mögé rejtőzve ábrándozik a normális életről. Éjjelente a fiatal lány átlagos tiniként éli az életét - amikor csak teheti, zenél, és a helyi állomáson gitározik az arra járóknak. Egyik este Charlie (Patrick Schwarzenegger) is felfigyel rá, akit Katie évek óta titokban csodál a szobája ablakából. A fiatalok pillanatok alatt egymásba szeretnek,
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Hova kirándulsz legszívesebben?
A megye összes kirándulóhelyét ismerem már
A szomszédos megyékbe szívesen járok el hétvégente
Az országban számos kirándulóhelyet felkerestem már
Kirándulni nem szoktam, inkább nagyobb nyaralásra ruházok be
Nem szeretek kirándulni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. április 25.
Ha valami nyomja a szívét, beszélje ki a problémáit és sokkal könnyebben tud majd megoldást találni rájuk, mintha csak magát emészti vele.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. április 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykacomb, 20 dkg zöldborsó, 15 dkg zöldbab, 1 db nagyobb sárgarépa, 15 dkg zsíros tejföl, 8 ...