Búcsú Gyapjas Margittól

Az újságkészítés hasonlít a színházhoz. Itt is sok a háttérszemélyzet, akik munkája nélkül nem lenne újság, de velük az olvasó nem találkozik rendezvényeken, nem áll meg velük beszélgetni; ha az olvasó bemegy a szerkesztőségbe, nem a háttérszemélyzetet keresi, mert nem is tudja, kik azok, és mivel foglalkoznak. Az olvasó csak annyit lát, hogy ott van a kezében az újság, de nem tudja, hogy az újságírókon kívül hányan dolgoztak még azon, amíg elkészült.

Ilyen háttérszemélyzet a korrektor is, aki mindennap késő estig ott ül egy szobában vagy a szerkesztőség egy félreeső asztalánál, és a már megírt szövegeket „tisztázza”: javítja a hibákat, az elírásokat, amiket az újságíró elkövetett. A Szatmári Friss Újság egyik lelkes és jól felkészült korrektora volt Gyapjas Margit, aki több mint negyven éven át böngészte a kéziratokat mindennap — beleértve a vasárnapokat is —, hogy az újságolvasó, előfizető, ha csak lehetett, hibátlan lapot vehessen a kezébe. Az olvasók közül kevesen tudják, hogy a korrektori munka nem egyszerű: szükség van a nyelvi és helyesírási ismeretekre, nagyon szerteágazó tárgyi, általános műveltségi ismeretekre, de olyan gyakorlott szemre is, ami kiszűri a hibákat. Gyapjas Margit született korrektor volt, akinek ez a feladat nem munka volt, hanem hivatás. Miután elérte a nyugdíjkorhatárt, tovább végezte a munkáját, mert az élete részévé vált ez a tevékenység.

Az utóbbi harminc év során, a technika fejlődésével az újságkészítés is jelentős átalakuláson ment át. A számítógép megjelenése sok munkafázist megkönnyített, de Gyapjas Margit megmaradt a klasszikus módszereknél, arra hivatkozva, hogy ő a hagyományos módszerek alkalmazásával zárja le a korszakát.

Gyapjas Margit neve nem a korrektori munkája által vált ismertté, hanem az általa rendszeresen készített keresztrejtvények által. Évtizedeken át ott voltak az újság hasábjain a sokak által kedvelt keresztrejtvények.

Halála után sok minden eszünkbe jut, sok mindent megértünk az életéből. Arra is gondolhatunk, hogy sokszor — főként idősebb korában — a magány elől menekült a munkába, mint ahogy azt nagyon sok ember teszi. A magány elől menekülve viszont olyan hasznos tevékenységet végzett, ami közhasznúvá vált. Vele együtt egy korszakot is búcsúztatunk. Egy olyan korszakot, aminek nagyon sok kellemetlen pillanata volt, de azok, akik elkötelezték magukat a szakma iránt, a kellemetlenségek között is megtalálták a szépet és a jót.

Nyugodjon békében!

Elek György