×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
9 °C
közepes eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.68 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Büdössáron táboroztak

2012.08.07 - 19:06
Megosztás:
Büdössáron táboroztak

Az elmúlt hétvégén hátrányos helyzetű gyerekek táborozhattak a Máltai Segélyszervezet jóvoltából Büdössár fürdőn.

Kiváló, játékos hangulatban telt több szatmári gyermek számára a hétvége. Augusztus 3. és 5. között 45 fiatal lelhette örömét Büdössár fürdőn, szállásukat a római katolikus püspökség biztosította. Mocigan Károly főszervező elmondta, sok támogatója akadt az eseménynek. Voltak olyanok, akik húst adományoztak a vasárnapi ebédhez, mások zöldséget ajándékoztak, illetve több pékség összesen 90-100 kenyeret ajánlott föl. Előzőleg egy jótékonysági koncert alkalmával egy kisebb összeget is sikerült összegyűjteni, ami szintén hozzájárult a megvalósításhoz, de a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal is segítette a tábor létrejöttét.

Színes programokkal várták a fiatalokat: volt staféta, ezenkívül közösségformáló és evangéliumi játékokban vehettek részt, a közeli erdőben túrázhattak, sétákat szerveztek, de szentmisét is tartottak számukra, esténként pedig tábortűz mellett pihenték ki a nap fáradalmait.

A Máltai Segélyszervezet önkéntesei a tanév ideje alatt hétvégenként csoportokra osztva foglalkoztak több mint 150 gyermekkel, közülük a „legjobbakat” vitték el végül ebbe a táborba. Igyekeztek kifogástalan viselkedést nyújtani mindannyian, hiszen anyagi helyzetük miatt hagyományos táborokba nemigen juthatnak el. A szervezők és az önkéntesek próbálták az emberpalánták lelkét is művelni, hitüket, emberségüket erősíteni. A visszajelzések alapján a gyerekek szívesen megnyújtották volna a kirándulást, és türelmetlenül várják a következőt.

Fele Enikő