Bűnöző vezetők, bábu végrehajtók
Utoljára módositva: 2017-12-07 14:53:06

 

A román politika és közélet akár kísérletezésre is alkalmas lehet, tesztelni lehetne rajta a demokrácia működését, és kikísérletezni, mi lehet az oka annak, hogy ez az ország úgy-ahogy, de működik. Már az 1989-es változások után is érezhető volt, hogy túl sok jóra nem lehet számítani egy olyan országban, ahol ugyanazok kerültek hatalmi pozíciókba, akik azelőtt is vezető szerepet töltöttek be. Ma sem lehet tisztázni, mi az, ami megbukott 1989-ben, és mi lépett annak a helyébe. A kommunista párt nevet változtatott, az emberei ott maradtak, a titkosszolgálat még nagyobbra nőtte ki magát, befolyása egyáltalán nem csökkent, a lakosság pedig ma is ugyanúgy ki van szolgáltatva a hatalomnak. Románia jelenlegi politikai helyzete kilátástalan, senki nem tudja megjósolni, hogy hova tartunk. Amikor 2016-ban a szociálliberális koalíció fölényesen megnyerte a választásokat, mindenki tudta, hogy nem fognak csodákat tenni, de azt is lehetett tudni, hogy a liberálisok sem tettek volna többet. Az ország irányítása jelen pillanatban egy elítélt, és további bűncselekményekkel is vádolt személy kezében van, aki éppen a bűnvádi eljárásai miatt nem lehet ugyan miniszterelnök, de bábu-miniszterelnökök előretolásával a háttérből irányít — nagyon rosszul —, és amikor nem lehet már tolerálni a hibákat, nem ő áll félre, hanem a bábut cseréli újabbra. Teszi ezt parlamenti támogatással, az RMDSZ segítségével. Ebben a helyzetben az RMDSZ-t sem lehet bírálni, mert ha ott van a parlamentben a maga kis öt-hat százalékával, valahova állnia kell, és el kell ismerni, hogy jelen pillanatban még ennél a számtalan jelzővel illethető PSD-nél sem találhat jobb politikai partnert. Amikor azt mondjuk, hogy a politikai elit egyre mélyebbre süllyed, a politikusok azzal védekeznek, hogy nem szabad minden politikust egy kalap alá venni. Nem is ezt tesszük, még a pártokat sem vesszük egy kalap alá, de melyik az a párt, amelyik képes kibújni a kalap alól, és képes jobb irányba vezetni ezt az országot, ugyanis most is az a gond, hogy a jelenlegi kormánykoalíció bebizonyította, hogy képtelen a kormányzásra, de az ellenzék is képtelen átvenni a hatalmat. Úgy vagyunk most is, mint 1989-ben, hogy a régi megbukott, de nem volt elég huszonhét év, hogy kialakuljon az új. Beszélünk a fiatalok előretöréséről, azokról, akik nem élték meg az 1989 előtti éveket, de valahogy ők sem igazán mások, mert a régiektől tanultak, abban a szellemben nőttek fel, ami nem eredményez változást. Liviu Dragneának is lejár az ideje, mint ahogy lejért az elődeinek is. Már-már félünk és rettegünk, hogy az utána következő mennyivel lesz alkalmatlanabb a vezetésre, mint az előd.

Elek György

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Rampage - Tombolás
Ma, 18:25
Davis (Dwayne Johnson) nagy tudós, és van egy jó barátja: egy intelligens gorilla, George. Csakhogy egy rosszul sikerült genetikai kísérlet következtében az addig barátságos emberszabású durván átalakul: dühöngő szörnyszülötté válik, aki elhagyja szeretett otthonát, a laboratóriumot, és hosszú útra indul Észak-Amerikán keresztül: de akármerre jár mindenütt tombolás és rombolás jelzi a nyomát. A gazdája szeretné hazavinni régi kedvencét, ezért egy másik - szintén bogaras - tudós segítségével kikí
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. április 19.
Ön igazán hosszan képes küzdeni vágyai megvalósulásáért. Amikor meg akar hódítani valakit, akkor is bőven hagy időt önmagának és a másik félnek is.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. április 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykacomb, 20 dkg zöldborsó, 15 dkg zöldbab, 1 db nagyobb sárgarépa, 15 dkg zsíros tejföl, 8 ...