Büntetés kettős mérce miatt
Utoljára módositva: 2019-10-09 20:14:55

Üzleti forgalmuk négy százalékáig terjedő bírsággal büntetnék azokat a kereskedelmi multikat, amelyek a külföldön forgalmazottnál gyengébb minőségű termékeket értékesítenek az országban.

A szenátus szerdán elfogadta azt a törvényt, amelyik lehetőséget biztosít a fogyasztóvédelmi ügynökségnek, hogy éves üzleti forgalmuk négy százalékára büntesse azokat a cégeket, amelyek ugyanazon márkanéven mást árulnak Romániában, mint külföldön. A törvény hatályba lépéséhez még szükség van a képviselőház szavazatára is. A jogszabály szerint a kettős mércét alkalmazó kereskedők és szolgáltatók megtévesztik a vásárlókat, ezért polgári és büntetőjogi felelősséggel tartoznak. A kettős mérce alkalmazását a fogyasztóvédelem vagy pedig az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság hivatott megállapítani. Az illetékes hatóság azokat a cégeket, amelyek az első bírság után sem hagynak fel a kettős mérce alkalmazásával, fél évre kitilthatja a román piacról. A fogyasztóvédelmi ügynökség szeptemberben arról számolt be, hogy a szakértői által megvizsgált, Nyugat-Európában és Romániában azonos elnevezéssel és feliratokkal forgalmazott 80 élelmiszeripari termék közül 18 esetben talált eltérést. Vagy az ízesítők nem voltak azonosak, vagy teljesen hiányoztak a romániai termékből, esetenként pedig az arányuk eltért a nyugat-európaitól. A fogyasztóvédelmi ügynökség elnöke, Paul Anghel szerint konkrét bizonyítékok vannak arra nézve, hogy ugyanazon termék nyugat-európai változatában több az alapanyag, mint Romániában forgalomba hozott változatában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...