Büntető feljelentést tesz az EMNT a kormány ellen migránsok befogadása miatt
Utoljára módositva: 2019-09-09 13:58:48

Büntető feljelentést tesz a főügyésznél az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a bukaresti kormány ellen, amely – megítélése szerint a román alkotmányt megszegve – többedszer tett az elmúlt időszakban olyan bejelentést, hogy Románia kész befogadni bevándorlók csoportjait.

Ezt Csomortányi István, a párt elnöke jelentette be egy hétfőn tartott kolozsvári sajtótájékoztatón. A pártelnök a román alkotmány Románia területére vonatkozó 3. cikkelyének a 4. bekezdését idézte, amely szerint “a román állam területére idegen népességek nem telepíthetők vagy kolonizálhatók”.

Csomortányi megemlítette: Románia a térségben először, már 1992-ben belefoglalta az alaptörvényébe ezt a kitételt, ennek ellenére folyamatosan megjelennek a nyilvános térben olyan nyilatkozatok, amelyek szerint Románia kész migránsokat befogadni. Emlékeztetett rá, hogy augusztus során 17 észak-afrikai bevándorló befogadásáról jelentek meg hírek a nyilvánosságban.

A pártelnök szerint senki nem gondolja komolyan, hogy Románia a bevándorlók célországa lenne, de azt sérelmezte, hogy az ország vezetése szembemegy az alkotmánnyal, szembemegy az ország érdekével, Közép-Európa érdekével, és azért, hogy tetszést keltsen a nyugat-európai kancelláriákban, kiszolgálja azokat a politikai érdekeket, amelyek felgyorsítanák a migrációt.

Hozzátette: a bukaresti kormányzatnak nincs erkölcsi alapja, hogy véleményt mondjon ebben a kérdésben, hiszen az ország az elmúlt 50-60 évben 800 ezer német, 400 ezer zsidó, 400 ezer magyar és több millió román etnikumú polgárát bocsátotta ki. Ezzel Szíria után Románia a második legnagyobb kibocsátó ország.

Csomortányi arra kérte a sajtótájékoztatón a bukaresti parlamentben levő magyar képviselőket, hogy segítsék sikerre jutni a Dancila-kormány elleni bizalmatlansági indítványt. Hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság soha nem támogatta a Romániát 2016 óta kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) – Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíciót, csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) partizánakciója volt az a szerződés, amely alapján májusig parlamenti támogatást nyújtott a koalíciónak. Úgy vélte: emiatt az elhibázott támogatás miatt a magyarság egy újfajta magyarellenesség célkeresztjébe került. Csomortányi úgy vélte, nincs valós törekvés az ellenzéken belül a kormány megbuktatására, ezért megtörténhet, hogy a Dancila-kormány még hosszú ideig hatalmon marad. A pártelnök az előrehozott választásokat tartotta a kívánatos megoldásnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...