Az olvasó hangja
Maradandó élmények – Szatmár megye nevezetességei

Maradandó élmények – Szatmár megye nevezetességei

Azt hiszem, emlékezetes nap marad 2013. június 14-e a szamoskrassói Bem József Általános Iskola kisiskolásainak életében. Az iskola diákjai Szatmár megye nevezetességeit tekinthették meg egy körút során, amely a Communitas Alapítvány, az RMDSZ és a szülők támogatásával valósult meg. Mitől marad emlékezetes? A nap folyamán látottakról, hallottakról, átéltekről… Reggel korán izgalom, készülődés, buszra felszállás, és…


A nagy gyümölcsös fájáról szakad

A nagy gyümölcsös fájáról szakad

„Romániában háromezerkétszáz polgármester van, ebből több mint kétezerötszáznak van peres ügye, de az is lehet, hogy mindegyiknek (…) a romániai állami intézményvezetők között is fehér hollónak számít az, akinek nincs peres ügye. Ha mindenkit megfosztanának hivatalától (…), polgármesterek nélkül…


Üresjárat

Üresjárat

A postaládából értesültünk, hogy június 9-én, vasárnap, a Kossuth-kertben gyermeknapot rendeznek. A mai, hatványozottan idegen közegben gyermekeink magyarnak maradása érdekében minden erre irányuló kezdeményezés értékes és dicséretre méltó, akár ez a gyermeknap is, sajnos azonban ha valaki a rendezvényre…


Egy pohár jó borral az ég is kékebb

Egy pohár jó borral az ég is kékebb

A Szatmár megyei borkultúra terjesztéséért és a civilizált borfogyasztás népszerűsítésének érdekében végzett fáradhatatlan munkájáért rendes tagjává fogadta a Magyar Bor Akadémia (MBA) Komáromi Józsefet, a nagykárolyi borászat legkiemelkedőbb alakját.   — Egy újabb jelentős elismerést kapott, elmondaná, pontosan miről…


A nagy kontraszt, avagy illene viselkedni

Szívet melengető élmény mostanában belépni a nagykárolyi Károlyi kastély arborétumába. Európai szinten rendezett sétányok ötletes megoldással és kivitelezéssel, minden sétány nevét viselő személyiség…


Feleg Gábor: egy megszállott modellező

Feleg Gábor: egy megszállott modellező

Feleg Gábor modellezővel és makettkészítővel nemrég megnyílt szatmárnémeti kiállítása után hobbijáról és a vele kapcsolatos élményeiről, témaválasztásairól, a modellezés fortélyairól, valamint a versenyeken…


Házastársak: Sándor és József

Házastársak: Sándor és József

Brüsszeli látogatása óta már Victor Ponta miniszterelnök is egyetért azzal, hogy engedélyezzék Romániában is az azonos neműek házasságát. A szocialista értékrendtől ez ugyan…


Kató Enikő: a munka megtermi a gyümölcsét

Kató Enikő: a munka megtermi a gyümölcsét

Kató Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium matematikatanára kapta ebben az évben az iskola szülői bizottsága által alapított Kölcsey-nagydíj aranyfokozatát. Az alábbiakban a kitüntetett…


Családi hétvége, családok válsága

A Családi hétvége közel esik a Család Világnapjához. Mint minden világnappal kapcsolatosan, ez esetben is jogosan tesszük fel a kérdést: megoldható-e a család…


A család — az én családom

A család — az én családom

Milyen érdekes… csak néhány betű, s mégis, a hallatára mindenkiben érzések, érzelmek, képek bukkannak elő. Ez a szó magába foglalja mindazt, ami naponta…