Mi újság?
Bemutatkoztak a klubtagok

Bemutatkoztak a klubtagok

Fejenként három-négy, esetenként több fényképpel érkeztek a nagykárolyi fotósklub tagjai a csoport negyedik találkozójára. December 10-én lesz a következő összejövetel.     Tucatnyian jelentek meg hétfő délután a nagykárolyi Castellum fotósklub negyedik találkozóján. A két hete zajlott legutóbbi ülésen történt megegyezés alapján a klubtagok bemutatkozás gyanánt hétfőn három-négy vagy több fényképet hoztak magukkal az összejövetelre.…


Megvan Nagykároly karácsonyfája

Megvan Nagykároly karácsonyfája

November 27-én délelőtt kikerült a város központi részébe — a hagyományosnak mondható helyére — Nagykároly karácsonyfája. A Román Katona Emlékműve előtti téren kap helyet már évek óta az a fa, amely mintegy jelképe a város karácsonyi készülődésének. A karácsonyfa…


Változatos decemberi műsorok

Változatos decemberi műsorok

Két hétig zajlik Nagykárolyban a Kulturális Igazgatóság által szervezett Karácsonyi Fesztivál. A programok felől Bogdan Georgescunál, az intézmény vezetőjénél érdeklődtünk.   A hagyományos Karácsonyi Fesztivál december 7-én kezdődik, és két hétig várja az érdeklődőket Nagykárolyban. A Károlyi-kastély lovagterme lesz…


Nyílt nap a piaristáknál

Nyílt nap a piaristáknál

Nyílt napokat tartanak Nagykárolyban, december 1-jén és 2-án a piarista nővérek. Szélesre nyitott kapukkal vár mindenkit a piarista nővérek nagykárolyi rendháza december hónap első két napján, amikor az elmúlt évekhez hasonlóan megtartják az adventi-karácsonyi kiállítással egybekötött vásárt is. A…


Kirakodóvásár Nagykárolyban

Kirakodóvásár Nagykárolyban

A nagykárolyi Down Alapítvány idén is megszervezi immár hagyományos karácsonyi kirakodóvásárát vasárnap, december 2-án, a Szent László Közösségi Házban. A 12 és 18…


Jöttek. Énekeltek. Győznek?

Jöttek. Énekeltek. Győznek?

Még mindig versenyben vannak a Szatmár megyei X-Faktorosok. A romániai változatában szereplő Surányi Botond és Tudor Toduţ mellett a magyar X-Faktor sztárja, Csobot…


Véget ért a SPOT – egy hétre kultúra költözött Nagykárolyba

Véget ért a SPOT – egy hétre kultúra költözött Nagykárolyba

Egy héten át tartott és számtalan izgalmas előadást kinált a résztvevőknek a nagykárolyi SPOT – a Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja.   Az immár…


Véget ért a tanácskozás

Véget ért a tanácskozás

Szombaton véget ért az a kétnapos tudományos konferencia, melyet Nagykárolyban szerveztek svábok betelepítésének 300. évfordulója alkalmából.   A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem neveléstudományi kara…


Megőrizni a sváb identitást

Megőrizni a sváb identitást

November 23-án kétnapos tudományos konferencia kezdődött Nagykárolyban, a sváb identitás megőrzéséről és megerősítésének lehetőségeiről. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem neveléstudományi kara szatmárnémeti kihelyezett tagozata…


A Kalazanci Szent József iskola ünnepe

A Kalazanci Szent József iskola ünnepe

A Kalazanci Szent József iskola ünnepén, a nagy iskolaszervező példáján keresztül buzdítottak: az Istenben bízó embert megsegíti az Úr.   Tanárok, diákok, szülők,…



 
  • surprisingly