Mi újság?
Fittnap Nagykárolyban

Fittnap Nagykárolyban

Első alkalommal került megrendezésre Nagykárolyban, az Union Sport műfüves labdarúgópályán a ritmikus mozgásgyakorlatokat népszerűsítő „fittnap”. Szabó Andrea főszervező elmondta, hogy az ötlet egy hasonló jellegű magyarországi rendezvényen fogant meg benne, a „fittnap” megvalósításban pedig a nagykárolyi kulturális igazgatóság, valamint a szintén helyi Say-Yes Alapítvány nyújtott hathatós segítséget. Az eseményen a száz főt is meghaladó, egészséges…


Lassan épül a Mária zarándokút

Lassan épül a Mária zarándokút

Ez ideig a megyébe Csanálosnál belépő és Csíksomlyó felé tartó Mária zarándokút több mint egyharmadán sikerült felfesteni a jelzéseket az EKE önkénteseinek a helyi települések támogatásával.   Folytatódott a 2011-ben elkezdődött jelzésfestés a Mária út partiumi szakaszán. Április 30-án…


Kezdődik a „sváb jubileum”

Kezdődik a „sváb jubileum”

Háromszáz éve érkeztek az első sváb telepesek Szatmár megyébe, a jubileumot több helyszínen tartott rendezvénysorozattal ünneplik, a megnyitóra május 19-én és 20-án kerül sor.   Nemsokára megkezdődik az az eseménysorozat, mely a svábok Szatmár megyébe való betelepítésének 300. évfordulóját…


Megnyitják a Károlyi-kastélyt

Megnyitják a Károlyi-kastélyt

Mától kezdődően egy ideiglenes program szerint lehet látogatni a Károlyi-kastélyt – derült ki a Hágó Nándor múzeumigazgató és Bogdan Georgescu kulturális igazgató által jegyzett közleményből. Az érdeklődők ezentúl hetente csütörtöktől vasárnapig 10 és 15 óra között ingyen tekinthetik meg…


Csúcsforgalom a strandokon

Csúcsforgalom a strandokon

A hirtelen jött meleg időjárásnak köszönhetően hétvégén meglehetősen nagy volt a forgalom Szatmár megye összes üdülőbázisán. A legtöbb turistát Tasnádon és Nagykárolyban jegyezhettük…


Átköltözött a művelődési ház

Átköltözött a művelődési ház

Hozzávetőleg két évig a Károlyi-kastély néhány felújított termében fog működni a Nagykárolyi Művelődési Központ. Ettől a héttől kezdődően az aktivitás is beindult az…


Május elsején várják a fürdőzőket

Május elsején várják a fürdőzőket

Az idei évben hosszúra sikeredik a május elsejei hétvége, így sokan elutaznak erre az időszakra. Akik maradnak a megyében, azokat várják a strandok,…


Hamarosan lehet horgászni

Hamarosan lehet horgászni

Másfél tonna pontyot és kárászt telepített a nagykárolyi önkormányzat tegnap a Ianculeşti-i horgásztóba. Jövő hét pénteken egy 24 órás horgászversennyel ünneplik meg a…


Református versmondó verseny

Református versmondó verseny

Református szavalóversenyt tartottak szombaton délelőtt Nagykárolyban. A megmérettetésen 6 és 11 év közötti kisgyermekek vettek részt, a magyar költészet „istenes” versei csendültek fel.…


Lesznek magyar feliratok

Lesznek magyar feliratok

Szatmár megyében hamarosan magyar nyelvű táblák is felkerülnek azokra az oszlopokra, melyeken jelenleg csak románul van feltüntetve a turisztikai látványosságokat jelző információ. Szatmár…



 
  • surprisingly