Mi újság?
Alakuljanak meg a lakóközösségek!

Alakuljanak meg a lakóközösségek!

Nagykároly polgármestere bízik abban, hogy rövidesen elkezdődhetnek a négyemeletes panelek hőszigetelési munkálatai is. Mindehhez azonban szükséges, hogy létrejöjjenek a lakóközösségek. „Információim szerint az európai uniós projekteken keresztül segítséget tudnánk biztosítani a nagykárolyi tömbházakban lakóknak ahhoz, hogy hőszigeteljék otthonaikat” — mondta el Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. Mint mondta, nyár végéig remélhetőleg befejeződnek a nagykárolyi tízemeletes tömbházak…


Aranyos tojásokat festettek

Aranyos tojásokat festettek

Az Esztendőtől esztendeig programsorozat keretében várták a gyerekeket a Rekettye Kulturális Egyesület tagjai szombaton a Nagykárolyi Kulturális Központba. Volt tojásfestés berzseléssel, valamint viasszal, továbbá a komatálazás népszokásával is megismerkedhettek a lurkók Májer Rajmond irányításával. A „rekettyések” vendégei ez alkalommal…


A kortárs képzőművészet keresztmetszete a kastélyban

A kortárs képzőművészet keresztmetszete a kastélyban

A kortárs képzőművészet egy reprezentatív keresztmetszetének tárlata tekinthető meg tegnap óta a nagykárolyi Károlyi-kastély földszinti kiállítótermében. A nagykárolyi születésű, Magyarországon élő Makay Tamás építészmérnök és felesége magángyűjteményéből álló kiállítást két héten át lehet megtekinteni. Vasárnap, kevéssel dél után tartották…


Tenyeresek és megalázás az iskolában

Tenyeresek és megalázás az iskolában

„Becsületes”, régimódi tenyeresekkel fenyítette és utasította rendre a remetemezői iskola diákjait a tanintézmény takarítója, aki egy napra beállt pedagógusnak, míg egy nagykárolyi iskolában a diáktársai előtt szégyenített meg egy tanár egy tanulót. Tenyeres, vonalzós körmös, husángos elnáspángolás, fül- és…


Autókülönlegességek a kastélykertben

Autókülönlegességek a kastélykertben

Meseszép autókülönlegességeket lehetett vasárnap megcsodálni a nagykárolyi kastélykertben. Sőt, a klasszikus amerikai egyesült államokbeli rendőrautó vezette, ám számos négykerekű csodát felvonultató menet körbejárta…


Tavaszi börze Nagykárolyban

Tavaszi börze Nagykárolyban

A használaton kívüli holmijaikat adták el az anyukák, apukák Nagykárolyban az immár nyolcadik alkalommal megszervezett Nagykárolyi Baba-mama Börzén. Börzével köszöntött be a tavasz…


Rangadót nyert a Viki, óriási meglepetés Börvelyben

Rangadót nyert a Viki, óriási meglepetés Börvelyben

Fontos győzelmet aratott szombaton hazai pályán a Nagykárolyi VSK Victoria labdarúgócsapata. Marius Botan edző legénysége 2–0-ra győzött a csoportelső Kaplonyi AS ellen. Bár…


Kovács „Tisza” is mehet az U21-es Eb-re

Kovács „Tisza” is mehet az U21-es Eb-re

Népes romániai küldöttség utazhat nyáron az olasz és san marinoi közös rendezésű U21-es korosztályos labdarúgó Európa-bajnokságra: a szatmárnémeti Rus Adriánnal erősített válogatott mellett…


Buszon irodalmat szövegeltek Nagykárolyban

Buszon irodalmat szövegeltek Nagykárolyban

Rímmel, humorral, olykor ezekkel együtt tálalt mélyenszántó gondolatokkal buszozhattak tegnap a nagykárolyiak. Harmadik alkalommal indult városjáró útra egybusznyi költészetnapot ünneplő. A Nagykárolyi Kulturális…


Filmvetítés felnőtteknek és gyerekeknek

Filmvetítés felnőtteknek  és gyerekeknek

Két filmet is vetítenek a közeljövőben Nagykárolyban, a kulturális központban. Április 17-én, szerdán 19 órai kezdéssel a Nagykárolyi Művelődési Központ Deák Endre termében…