Mi újság?
Fényi–Bala Alkotóverseny

Fényi–Bala Alkotóverseny

Újra megrendezte a Fényi–Bala vers- és prózaíró vetélkedőt a Nagykárolyi Városi Könyvtár. A pályázatot ezúttal több kategóriában hirdették meg: vers és próza külön, külön az V-VIII. és IX-XII. osztályosoknak, mindezt magyar és román nyelven is. Az eredményhirdetésre és díjátadóra szerdán délután került sor a Károlyi-kastély protokolltermében. A szervezők és a zsűri sajnálatukat fejezték ki amiatt,…


„Segítségért” folyamodott Ponta

„Segítségért” folyamodott Ponta

Utazni szeretne Ponta is. Úgymond a parlament állásfoglalását arról is kikérné, hogy az államfőt vagy a miniszterelnököt hatalmazza fel a június végi Európai Tanács-ülésen való részvételre.   A bukaresti parlamenthez fordul Victor Ponta román miniszterelnök, aki azt kéri a…


Az állattartókkal találkozott a prefektus

Az állattartókkal találkozott a prefektus

Eugeniu Avram prefektus május 24-én találkozott a gazdákkal. Elmondta, szívügyének tarja a mezőgazdaságot, azon belül az állattartást, ezért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen ezen a találkozón.   Csütörtökön újabb vizsgát rendeztek a Szatmár Megyei Agrárkamaránál. Ez alkalommal a megye…


Újabb nagy sikerű előadások a színházban

Újabb nagy sikerű előadások a színházban

Ma három újabb remek előadással folytatódik a Sorompók nélkül színházi fesztivál a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiójában és a színház nagytermében. Május 25-én 17 órai kezdettel az Ács Alajos Stúdióban az Északi Színház művésze, Raluca Mara által összeállított…


A tisztességes kampányért

A tisztességes kampányért

Szatmár megyében május 15. és 24. között összesen 11, a választási kampányok lebonyolításával kapcsolatos vétség történt. Többek között plakátokat rongáltak, ám volt, aki…


Folytatódik a kullancsirtás

Folytatódik a kullancsirtás

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal megbízásából május 19. és 22. között kullancsirtási akciót szerveztek a megyeközpontban található 884 173 négyzetméteren. A szakemberek a kullancsok…


Eperdömping a piacon

Eperdömping a piacon

Szatmárnémeti piacain megjelent a Halmiban és Túrterebesen termett zamatos eper. Az árusok elmondták, közel három hete árusítják ízletes portékájukat, és reményeik szerint még…


„Ökogála” Fesztivál

„Ökogála” Fesztivál

Szatmárnémeti testvérvárosában, Rzeszowban május 25-27. között szervezik meg a biotermékek fesztiválját. A lengyel város vezetősége ebből az alkalomból meghívott három szatmári kiállítót, hogy…


Rehabilitációs és fejlesztő központ a Zárdában

Rehabilitációs és fejlesztő központ a Zárdában

Június elsején nyitja meg kapuit a Scheffler János rehabilitációs és fejlesztő központ a szatmárnémeti Zárda épületének déli szárnyában, hozzájárulva a szociális és egészségügyi…


Víz- és gázhálózat bővítés Szatmáron

Víz- és gázhálózat bővítés Szatmáron

 Szatmárnémetiben június hatodikáig több utcában zajlanak víz- és gázhálózat bővítési munkálatok, ezért a lakosok és a közlekedők fennakadásra számíthatnak. Az Apaserv Rt. munkatársai…