Romániai sport hírek
Változatlan a helyzet a dobogón

Változatlan a helyzet a dobogón

A labdarúgó Liga 1 táblázatának az élén változatlanul Steaua, Pandurii, Astra a sorrend.   A kilencedik forduló mérkőzései után is a Steaua és a Pandurii Tg. Jiu együttesek vezetik a Liga 1 táblázatát. Mindkét csapat megnyerte a hazai pályán játszott rangadót. A fővárosiak a Rapiddal meccseltek, és Alexandru Bourceanu 97. percben szerzett találatával 1–0 arányban…


Közel a sikerhez a bukarestiek

Közel a sikerhez a bukarestiek

Kevés választotta el a Steaua labdarúgócsapatát attól, hogy egy meglepetéssel kezdje meg a szereplését az Európa Liga E csoportjában: Laurenţiu Reghecampf vezetőedző legénysége egyenlített, majd fordított a VfB Stuttgart otthonában játszott mérkőzésen, azonban a németek is egyenlítettek öt perccel…


„Hagyományos” CFR-es BL-kezdés

„Hagyományos” CFR-es BL-kezdés

Elsősorban a támadásra építette a játékát a hazai Braga együttese, a védelméről megfeledkezett, a Kolozsvári CFR pedig kétszer is meglepte egykori kapusát, Betót, így a Gépész utcai csapat ismét győzelemmel debütált a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében.   A szerda…


Európa Liga: kezd a Videoton és a Steaua

Európa Liga: kezd a Videoton és a Steaua

Egy-egy román és magyar klubcsapattal ma megkezdődnek a labdarúgó Európa Liga csoportküzdelmei. A Videoton FC a Genk otthonában kezdi szereplést, míg a Steaua a VfB Stuttgart vendégeként lép pályára Közvetített mérkőzések VfB Stuttgart – Steaua (20 óra, Pro Tv,…


Szerdán eldőlhet, hol játszanak

Szerdán eldőlhet, hol játszanak

Bukarestbe vinné a Rapid labdarúgócsapata a Szatmárnémeti Olimpia FC elleni Román Kupa-mérkőzést.   Ezt nyilatkozta hétfőn Constantin Zotta, a fővárosi alakulat elnöke, miután…


Súlyos vereséget szenvedett Ploieşti-en a Pandurii

Súlyos vereséget szenvedett Ploieşti-en a Pandurii

Nyolc forduló után is dobogós helyen áll az Astra Giurgiu labdarúgócsapata, a Liga 1 bajnokságban. Az együttes hétfő este Kolozsváron gyűjtötte be a…


Nagy reményekkel kezd a Kolozsvári CFR

Nagy reményekkel kezd a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR szerda este a Braga otthonában lép pályára. A Gépész utcai együttes eddigi mindkét Bajnokok Ligája-szereplését győzelemmel kezdte. Szerda este kezdi…


Real – City rangadó a BL-nyitányon

Real – City rangadó a BL-nyitányon

Kedden megkezdődik a 2012/2013-as labdarúgó Bajnokok Ligája–sorozat; a csoportkör első játéknapján nyolc mérkőzésre, köztük a Real Madrid – Manchester City rangadóra kerül sor.…


Visszatér Szatmárnémetibe a Rapid

Visszatér Szatmárnémetibe a Rapid

A Bukaresti Rapid ellen játszik a jövő héten a Szatmárnémeti Olimpia FC a labdarúgó Román Kupában.   Két hónap után ismét pályára lép…


CFR-siker Bukarestben

CFR-siker Bukarestben

Felzárkózott az éllovas csapatok mögé (Pandurii Tg Jiu, Steaua, Astra Giurgiu), és már 4. a táblázatban a Kolozsvári CFR, miután a labdarúgó Liga…