Mi újság?
Gyermeknap Nagykárolyban

Gyermeknap Nagykárolyban

A Nagykárolyi Kulturális és Sportigazgatóság a művelődési központtal és a Tapo Egyesülettel közösen május 30-án ünnepli meg a Gyermeknapot. A rendezvény délelőtt tíz órától kezdődik a Károlyi-kastély kertjében, ahol a helyi óvodások aszfaltrajzokkal festik le a park sétányait. Délután négy órától a Nagykárolyi Tapo DK sportermében asztalitenisz-versenyen vehetnek részt a gyermekek, 17 órától pedig egy…


Játékautó-kiállítás Nagykárolyban

Játékautó-kiállítás Nagykárolyban

Szerdától kezdődően szokatlan kiállításnak fog helyet biztosítani a Károlyi-kastély egyik emeleti terme. Az érdeklődők egy hónapig Leiner László szatmárnémeti gyűjtő több mint ezer darabból álló játékautó gyűjteményét tekinthetik meg. A tárlat hivatalos megnyitójára szerdán délután 4 órától kerül sor.…


Utolsó előadások a 6. színházi fesztiválon

Utolsó előadások a 6. színházi fesztiválon

Ma a hatodik alkalommal megrendezett Sorompók nélkül színházi fesztivál utolsó előadásait tekinthetik meg az érdeklődők. Az Ács Alajos Stúdióban 18 órai kezdettel a bákói Bacovia Városi Színház művésze, Alina Nelega viszi színpadra az Amália sóhaja című előadást. Amália egy…


Végéhez közeledik a színházi fesztivál

Végéhez közeledik a színházi fesztivál

Utolsó előtti napjához érkezett a Sorompók nélkül színházi fesztivál. Május 26-án 19 órai kezdettel a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat – Yorick Stúdió művészei Székely Csaba: Bányavirág című előadását mutatják be a nagyszínpadon. A kétórás előadást román felirattal játsszák. Székelyföldön…


Újabb nagy sikerű előadások a színházban

Újabb nagy sikerű előadások a színházban

Ma három újabb remek előadással folytatódik a Sorompók nélkül színházi fesztivál a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiójában és a színház nagytermében. Május…


Táncműhely Nagykárolyban

Táncműhely Nagykárolyban

A hastánc fortélyait sajátíthatják el az érdeklődők szombaton 15 órai kezdettel a Nagykárolyi Elméleti Líceum tornatermében sorra kerülő táncműhelyen. Az oktatást a Nagykárolyból…


Évfordulós kiállítás a Károlyi-kastélyban

Évfordulós kiállítás a Károlyi-kastélyban

Kiállítással ünnepli hatvanadik évfordulóját Stefan Gnandt mezőfényi festőművész. A Károlyi-kastély kiállítótermében kerül sor június 17-én 12 órai kezdettel a mezőfényi alkotótábor vezetője, Stefan…


Hangverseny a kastélyban

Hangverseny a kastélyban

Antonio Vivaldi Négy évszak című hegedűversenye fog megszólalni jövő szerdán, május 30-án este 7 órakor a Károlyi-kastély lovagtermében. A barokk zene legismertebb alkotását…


Kiállításmegnyitó

Kiállításmegnyitó

Csütörtök délután 16 órai kezdettel Bakos Károly festményeiből és grafikáiból nyílik kiállítás (Mihai Viteazul utca 1. szám).   A szatmárnémeti származású művész több…


Gitárest Nagykárolyban

Gitárest Nagykárolyban

A Csillagszél – avagy kalandozások című előadást követően gitáresttel folytatódik a nagykárolyi Best Fest 2 elnevezést viselő tavaszi kulturális fesztivál. Ismert flamenco-dallamokat hallhat…