Cél: a jövőbe látás

A magyar emberre mindig jellemző volt a múlt elsiratása, akkor is, ha a dicső, akkor is, ha a vesztes időszakokra gondolunk. A történelemmel kapcsolatban viszont nemcsak az értékeknek, hanem az érdekeknek a sokfélesége is felvetődik. Érdekek szülték a forradalmakat, majd érdekek miatt buktak el az azokat követő szabadságharcok.

Minden történelmi megemlékezésen, amikor győztes vagy vesztes harcok végére emlékezünk folyamatosan elhangzik, hogy kövessük a szabadságért küzdő hőseink és áldozataink példáit, tegyünk meg mindent, hogy végre kivívjuk egyéni és közösségi szabadságunkat. Ilyenkor szinte lehetetlen nem megkérdezni elsősorban önmagunktól, továbbá választott vagy kinevezett vezetőinktől, minden megemlékezés szónokától: meddig lesznek még hősök és áldozatok?

Ha visszatekintünk a nagy változások eseményeire, a nagy rendszerváltásokat követő időszakokra, könnyen átláthatjuk, hogy lényegében minden forradalom győzött, még a szabadságharcok is teljesítették küldetéseiket, a baj mindig onnan származott, hogy a forradalmakat kirobbantók és a szabadságharcokban résztvevők egy része áldozat lett, legtöbb a megtorlások áldozata, a túlélő hősök pedig képtelenek voltak megőrizni a kivívott szabadságot.

Mit teszünk mi azért, hogy ne csak abból álljon a megemlékezés, hogy az iskolákból tanuló órákról vagy a szabadidejükből elcipelt gyerekeknek az éppen aktuális politikusok elmondják mondókáikat és megy minden tovább a maga jól kitaposott útján a következő megemlékezésig, hanem hogy legyen már egy olyan békés forradalom, melynek célkitűzéseit a társadalom minden rétege elfogadja, szabadságharc nélkül. Amennyiben ez így lenne, nem kellene attól tartani, hogy bekövetkezik a visszarendeződés, mert bárki veszi át az irányítást, az azt a közösséget képviseli, amelyiknek ő is a tagja.

Az 1956-os forradalom — mint sok más hozzá hasonló — győztes forradalom volt. Győzött a szabadságharc is, még akkor is, ha Nagy Imre személyében egy olyan vezető került az ország élére, akit sokáig joggal lehetett nevezni ,,a nép ellenségének”. Az emberek képesek a változásra. Nem tudjuk, hogy ő mennyire lett volna képes — ez már nem lényeges —, a változás lehetőségét egy olyan — a magyarokénál — alacsonyabb kultúrájú nép vette el, amelyik egy embertelen rendszert erőszakolt rá.

Kell emlékezni. Ismerni kell a múltat, hogy megtanuljuk, mi az, amit még kigondolni sem szabad. A cél azonban az előretekintés, a jövőbelátás, azon dolgozni, hogy ne legyenek többet forradalmak, szabadságharcok, hogy minden ember legyen szabad.