Csaknem hét éve először csökkent a brit negyedéves GDP
Utoljára módositva: 2019-08-09 15:24:12

Csaknem hét éve először csökkent a brit GDP negyedéves összehasonlításban: a pénteken ismertetett előzetes becslés szerint 2019 második negyedévében 0,2 százalékkal csökkent a mutató az előző negyedévhez képest, amikor még 0,5 százalékos bővülést mértek, ugyancsak negyedéves összevetésben.

Szakértők szerint a brit statisztikai hivatal (ONS) adata alapján tovább nőtt a veszélye annak, hogy a gazdaság recesszióba fordulhat, amelynek esélyét a brit jegybank a legutóbbi inflációs jelentésében egyharmadosra becsülte.

A brit hazai össztermék elsősorban a feldolgozóipari aktivitás és az építőipar gyengülése miatt csökkent a statisztikai hivatal tájékoztatása szerint, és a szolgáltató szektor is gyengélkedett.

A szakértők nem számítottak a GDP csökkenésére, a konszenzus szerint stagnálást vártak.

A brit hazai össztermék 2012 utolsó három hónapja óta most először csökkent negyedéves összevetésben. Akkor szintén 0,2 százalékos zsugorodást jeleztek.

Éves összevetésben a GDP 1,2 százalékkal nőtt, ez jóval gyengébb az előzetesen vártnál. A tavalyi második negyedévben még 1,8 százalékos bővülést mértek éves összehasonlításban.

2019 első negyedévében még jelentősen gyorsult a brit gazdaság növekedése. Ebben valószínűleg része volt a készletfelhalmozásnak is a brit európai uniós tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanság közepette. Az Egyesült Királyság az eredeti tervek szerint március végén lépett volna ki az EU-ból, a Brexit jelenleg érvényes határideje azonban – kétszeri halasztás által – október 31.

A brit statisztikai hivatal adatai szerint a felhalmozás csökkent a második negyedévben, és a negyedéves GDP csökkenésének oka részben az is, hogy több autógyártó áprilisra hozta előre évi rendszeres leállását a Brexitre való felkészülés jegyében.

Az adatokra reagálva Sajid Javid pénzügyminiszter rámutatott, hogy a világgazdaság egésze nehéz időszakon megy át, sok országban csökken a bővülés. A brit gazdaság alapjai azonban erősek, a keresetek nőnek, a foglalkoztatottság rekordszinten van, és összességében a német, az olasz és a japán gazdaságnál gyorsabb növekedésre számítanak – hangoztatta. A kormány pedig eltökélt abban, hogy biztonságot teremtsen a vállalkozások és az emberek számára a Brexittel kapcsolatban, ezért is tette egyértelművé, hogy az Egyesült Királyság minden körülmények között kilép az Európai Unióból október 31-én.

A negyedéves csökkenés hírére a font veszített értékéből a dollárral és az euróval szemben.

A szeptemberrel záruló harmadik negyedév GDP-adatairól szóló előzetes becslést november 11-én, tehát csak a Brexit jelenleg érvényes határnapja után teszik közzé, így csak akkor derül ki, hogy átmeneti visszaesésről van-e szó vagy recesszióba kerül a gazdaság.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...