Családi hétvége
Utoljára módositva: 2014-05-18 19:22:34

Szombaton a családok minden tagjának szóló programoktól, vasárnap gyermekzsivajtól volt hangos a Kossuth-kert.

A Májuskirály és Tavaszkirálynő lovagjai és udvarhölgyei is a 10-es iskola diákjai lettek

Mostoha volt az időjárás szombaton a Családi hétvégére, vasárnap a gyereknapra kilátogatókkal szemben, a szombati napra tervezett programok több mint fele esett áldozatául az esős, szeles, hűvös időnek, a vasárnap időjárása már valamivel jobb volt, de a gyermeknapon sem volt felhőtlen a szórakozás. Szombaton a kora délutáni órákban csak a rotyogó bográcsok mellett és a Tavaszkirálynő- és Májuskirály-választást megelőző versenyek körül nyüzsögtek emberek, a kert többi részén alig, sőt a nagyszínpad elé tervezett sportprogramok mindegyike elmaradt. A sör sem igazán fogyott az első napon, sok hordó maradt megcsapolatlan, sokkal kelendőbbek volt viszont a „Bor utca” nedűi és érdekes volt megfigyelni, hogy a pálinkaárusok előtt volt a leginkább kitaposva az ösvény.

Pünkösdi királyság

A szombati nap egyik legfontosabb eseményeként várt „uralkodóválasztással” a pünkösdi király és királyságának hagyományát kívánják a szervezők megőrizni, a hagyományokhoz híven vetélkedőkön elért eredménytől tették függővé azt, ki lehet jövő májusig a királya és királynője a szatmáriaknak. Idén hat iskola indított csapatokat a kitüntető cím megszerzéséért, tízfős csapatok mérkőztek meg kötélhúzásban, zsákban futásban, köténybe-dobásban, műveltségben, erőpróbában és széptevésben, miközben a háttércsapat többi tagja bográcsban készített étellel készült a maga oldalára csábítani a zsűrit. A játékos vetélkedőkben a szatmárnémeti 10-es iskola csapata bizonyult a legjobbnak, a Májuskirálynak választott Bálint Ármin és a Tavaszkirálynővé avanzsált Mészáros Chyntia a következő évi megmérettetésig viselheti a megtisztelő címet.

A szervezők a kiváló képességű gyerekekre is gondoltak, több mint hatvan tehetséges iskolást díjaztak, olyanokat, akik megyei tantárgyversenyeken, sport- vagy műveltségi vetélkedőkön értek el dobogós helyezést, vagy jutottak el az országos szakaszig.

Bertici Öcsi és Bertici Attila fűtötte fel a hűvös este hangulatát a szombat este zárásaként

Koncertek, első nap

Eközben a folyamatosan borult és felhőszakadással fenyegető idő miatt nem akart sokasodni a vendégsereg, három órától színészek álltak össze és léptek fel, megpróbálva zenével, énekkel és jókedvvel elűzni a szürke felhőket, ám nem jártak sikerrel. Sikerült viszont előcsalogatnia a napot a délután hattól zenélő Kerozin együttesnek. Így egyre többen jöttek ki a Kossuth-kertbe, Varga Miklós már szinte „telt ház” előtt énekelhette a Vén Európát, ugyanúgy, ahogy a Kistehén is sok ember előtt idézhette fel a jó Markó emlékét és biztathatott arra, hogy mindenki találja meg a maga árnyas fák alatti, enyhülést hozó kék tavát. Az I-re a pontot a Bertici fivérek tette fel szombat este, tíztől ők mozgattak meg mindenkit a Családi hétvége közönségéből, mielőtt még Öcsi dalával, a Bohém vagyok-kal búcsúztak el a hálás közönségtől.

A lábbal hajtott négykerekűk népszerűbbek voltak mint az akkumulátoros kisautók

Vasárnap: gyermeknap

Vasárnap a gyerekek vették uralmukba a Kossuth-kertet, miután az Északi Színház elől indulva a kaplonyi fúvószenekar ritmusaira, pompom-lányoktól és mazsorettektől vezetve a városon végigvonulva lepték el a rendezvényhelyszíneket. Unalomra egyetlen perc sem jutott, annyiféle programmal, fellépéssel, vetélkedővel és látnivalóval vártak a legkisebbektől kezdve a legnagyobbakig mindenkit és még egy gyors, de heves déli zápor sem kergetett haza senkit. Üveggömböket lehetett készíteni, kavicsot festeni, mókás nyakkendőket készíteni, arcra festetni, ugrálni, gyöngyöt fűzni és ékszert készíteni, porcelán-gyurmázni vagy éppen a nagyszínpadi produkciókat élvezni.

Koncertek, második nap

Gyereknap ide vagy oda, a felnőttekre is gondoltak a szervezők vasárnap is, aki a gyerekek mellett estig bírt a tempót, a Funktion koncerten kezdhette a bulizást, utána Tabáni István hangját élvezhette, héttől a Bon Bon indította a bulizást, a hétvége a KFT együttes koncertjével ért véget.

Princz Csaba

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 18:30
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:35
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. augusztus 23.
Nagy hasznát veszi ma hihetetlen megújulási képességének. Valami véget ér, Ön azonban tudja, hogy ezzel valójában valami új veszi kezdetét.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 8 dkg lila hagyma, 50 dkg paradicsom, 25 dkg koktélparadicsom, 10 dkg joghurt, 1 dl tejszín + a ...