Családi kör: mennyország vagy pokol?

1994-ben az ENSZ május 15. a család nemzetközi napjává nyilvánította. A kezdeményezés a figyelmet a családra, a társadalom legfontosabb „intézményére” irányítja. Ha valaki előadást tartana a család történetéről, elkezdhetné azt, de nem fejezné be sohasem. Vajon a tökéletesnek teremtett, de igencsak hamar bűnbe esett Ádám és Éva, valamint azok egymás ellen küzdő gyermekei: Káin és Ábel volt az első család? Vagy az özönvíz után, az Ararát hegyén kikötő Sém, Khám és Jáfet családjai? Az idők folyamán számtalan családmodell alakult ki, ezek közül nagyon sok jól, de nagyon sok rosszul működött. Mindezekből okulva, milyen kellene legyen a mai család? Ösztönző erő, biztos háttér, menedék, energiaforrás? Az a közösség, mely a legkilátástalanabb helyzetekben is megmarad, mely tékozló fiakat is visszafogad? A XXI. századi családmodell merőben más, mint a klasszikus értelemben vett család. A mai modern társadalomban jól ismert a rövidebb-hosszabb ideig tartó élettársi viszony, amelyek azt próbálják igazolni, hogy a házasságok nem köttetnek mindig egy életre. Felmérések szerint csökken a házasodási kedv, egyre nő az elváltak vagy az együtt maradó, de kapcsolatokban távolságtartó családok száma. Foghatjuk a változást a felgyorsult életvitelünkre, a rohanó, stressztől duzzadó világra, a társadalmi elvárásokra, a karrierista szemléletű munkahelyekre vagy bármire, de valójában az egyéntől, tőlünk indul minden folyamat, mi gerjesztjük a pozitív és a negatív dolgokat is. Pedig olyan szépen kezdődik minden… A legszebb nappal, az esküvővel, ahol szent az elhatározás, hogy örökre együtt marad a pár, mert mi lehet annál szebb, mint az, hogy van egy hely, ahol mindig várja valaki, van egy család, amely bátorítja, ha erre van szüksége, segíti, ha baj van, betegségben társ, barát. Aztán jönnek a hétköznapok, a rohanás, a gyerek születése, az otthonteremtés fárasztó feladatai, fogy a pénz, egyre hangosabbak a veszekedések… Vajon ez lenne a modern kor családja? A józan ész azt sugallja, hogy a család valójában egy olyan remekmű, amiért érdemes élni, dolgozni. Bernie Siegel szerint a család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók. Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudunk bocsátani önmagunknak és másoknak. Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Valóban így van: az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra. Ma, amikor a család válságáról hallunk a híradásokban, el kellene gondolkodnunk a család hiányának, a csonka családok létének következményeiről gyermekeink fejlődése szempontjából. A családban születnek a legfontosabb szeretetkapcsolatok. Az ÉN helyett a Mi elfogadása: a te gondod az én gondom, a te örömöd az én örömöm is. A friss, üde családi élethez szükséges a beszélgetés. Ahogy a családban nő a gyermek, úgy erősödnek a szeretetkapcsolatok is. Ez az egyetlen lehetőség, ahol élni tud, meg tud maradni, újjá tud születni az apa-gyerek, az anya-gyerek, az apa-anya szeretetkapcsolat. Ma már közhelynek tűnik az, hogy mindennek van világnapja, az, hogy például csak egy napon gondolunk a család „szentségének” a tiszteletben tartására. Ez a nap, mégis eléri célját, ha csupán egy-két gondolat marad meg bennünk a fentiekből.

Elek György