Csalogatták a tavaszt

Nem is érdemli meg a tavasz megnevezést a kikelet, ha nem csábult el, s nem érzett késztetést arra, hogy azonnal Szatmár felé szaporázza lépteit a Bartók Béla Kulturális Egyesület tagjainak és a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjainak közös, kétórás műsora láttán.

„Azért jöttünk, hogy a gyermekeinket láthassuk, hogy velük együtt örvendhessünk, hiszen fantasztikus dolog, hogy még van értékmegőrző rendezvény Szatmárnémetiben. Hiszem, hogy vannak még olyan emberek a világban, akik nagyon kíváncsiak a drága kincsekre, amelyeket nem szabad elrejteni. Hiszem, hogy ezek a kincsek ebben a hazában jó helyen vannak, és ezeket a kincseket kamatoztatni kell az olyan rendezvényeken, mint a mai” — fogalmazott köszöntőjében Higyed Gyöngyi karnagy, s hogy mennyien voltak kíváncsiak néphagyományaink kincseire, azt mi sem igazolta jobban, mint az, hogy szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni a Refi dísztermében, a diákok pedig valóban különlegesen színes összeállítás-csokrot nyújtottak át a nézőknek közösen és szólóban énekelt népdalokból. A vidám hangulatot a IX. C. diákjai alapozták meg Karinthy-jeleneteikkel, és folytatták az elsősök népi játékokkal-tánccal, Weöres Sándor Pletykázó asszonyok versével és a csúnya beszédre rászokó Jankó történetével — s Mekker Melinda tanítónéni talán nem véletlenül választotta ezeket a szövegeket, hiszen az anyanyelv nemzetközi napján ismét rácsodálkozhattunk (miközben könnyeinket törölgettük a nevetéstől), mennyire hajlékony, játékos és humoros magyar nyelvünk: hogy a mókus rakjon fészket az orrodba; a medve igyon reád hideg vizet; hogy pukkadnál meg, mint a felfújt béka — sorolta a csúfságokat a szép bergengóc beszédet elhagyó Jankó, aki végül a szépséges Márta kedvéért visszatér a kedvesebb szavakhoz, s persze a műsorrészt záró, népi csujogatók sem voltak kacagástól mentesek: „Aki énrám haragszik, egyen békát tavaszig! Tavasz után egeret, míg a szeme kimered!”

Ezt követően Schuller Elza tanárnő köszöntötte az egybegyűlteket az egyesület nevében, megemlékezve a pár nappal ezelőtt utolsó útjára kísért Kallós Zoltán néprajzkutatóról, népzenegyűjtőről, múzeum- és iskolaalapítóról, majd a Varga Péter vezette kórus lépett színpadra igazi különlegességgel: Fejér Kálmán tanár úr Páskándi Géza-vers-feldolgozásaival és Bárdos Lajos-dallal. Mivel van még pár nap az Arany-emlékév teljes lezártáig (március 2.), Tetemrehívás című balladája elszavalásával tisztelegtek emléke (s némiképp a szerelem) előtt is, a tartalmas összeállítás pedig népdalokkal és virtuóz legényessel zárult.